Tomboló Sárkány

1. Álmodom?

Unalom. Teljes unalom. Itt ülök egy megbeszélésen és az egyetlen dolog, ami a fejemben forog az az, hogy unatkozom. Úgy unatkozom, mint már régen nem. Mostanában gyakran unatkozom ennyire. A kelleténél sokkal gyakrabban. Lassan kezdem érteni, ez az öröklét hátulütője. Az első száz év után kurvára megunod.

A gyermekeim már mind rég felnőttek és saját családjuk lett. Már csak néha járnak haza és akkor sem maradnak sokáig. Sosincs semmi érdekes sem, a világ kezd kurva unalmassá válni. Már értem Morgana néni miért hagyja időről időre magára Emryst, vagy hogy Flamel miért jár el Párizsból. Te jó ég, még azt is értem a Seggfej miért játszik százévente sötétnagyurasat! Az élet ilyenek nélkül kurva unalmas lesz. Nincs semmi kihívás, hiszen...

Ki ne hallott volna a Mardekár családról, Anglia legerősebb sötét varázsló családjáról, akik évtizedekkel ezelőtt a feje tetejére állították az egész világot. A család, ami elérte, hogy a muglik és a varázslók békében éljenek egymás mellett, akikkel senki se mer szembe szállni. A család, aki mindent megtett, amiről csak álmodni lehet. Nekik hála a világon béke és...

Unalom van, csak unalom van. Halálra unom magam és még a Seggfej sincs sehol. Halálra unom magam. Halálra... Hunyom le a szemem a székemben ülve.

- Elnézést kisasszony, arrébb menne, szeretnék tovább menni. - A jól ismert hangra azonnal felpattannak a szemeim. Velem szemben pedig nem más áll, mint.

"Alexander! De miért ilyen kicsi?" Pislogok a fiúra magam előtt.

- Jól van, ha nem akarsz. - Mondja komoly tekintettel a fiú majd egyszerűen ellök. Kiesek az egyensúlyból és ha nem kapaszkodnék meg seggre is estem volna.

- Hé, ez bunkó volt! - Hajolok ki az ajtón és kiáltok a távolodó fiú után.

- Én szóltam. - Mordul rám.

- Jól van na, értem én, hogy rád jött a tíz perc és morcos vagy. Nem kell bunkónak lenned, Seggfej. - Forgatom meg a szemeim és emelem fel a kezeim.

- Oh. - Áll meg. - Ex memoriam. - Mondja felém se nézve, mire visszarántom a fejem a fülkébe.

- Hé, barom. Ilyen hülyének nézel?! - Hajolok ki újra, mire a válla felett néz rám.

- Nem, de a tükröt elfelejtetted! - Mutat el mögém, mire én azonnal a megfelelő irányba fordulok.

- A picsába! - Sóhajtok fel, ahogy elér a varázslat. Még szerencse, hogy tudom hogyan kell védekezni ellene. Így semmi hatása se lesz, de mikor visszanézek, hogy lebasszam a Seggfejet, ő már sehol sincsen. - Ez meg hova tűnt? - Pislogok, majd megvonom a vállam és leülök a fülkébe.

- Hol is tartottam? - Kérdezem elgondolkodva. - Ja, halálra untam magam. Várjunk... - Itt körbe pillantok. - Ez a Roxfort Expressz. - Billentem oldalra a fejem. - Áh, annyira unatkoztam, hogy elaludtam. - Bólogatok. - Akkor ez egy ilyen... Hogy is nevezi őket Godrick? - Vakarom meg a fejem, majd csettintek egyet.

- Visszaemlékezel valami izére álom. - Mosolygom. - Túl hosszú. - Forgatom a szemem. - Még jó, hogy ennyit gyakoroltam, hogyan változtassam meg az álmaim. - Mondom vigyorogva. - De Alexander sose reagált még így rám álmomban... - Fogom meg az állam, majd tapsolok egyet.

- Koncentrálás nélkül megy a dolog. Godrick most büszke lenne rám. - Dőlök hátra elégedetten. - Legalább az álmom érdekesebb, mint a valóság. - Vonom meg a vállam. - Szóval... Mit csináljak, addig amíg meg nem érkezünk? - Kérdezem a levegőbe, majd hirtelen észbe kapok. - Letelt a tíz perc és a Seggfej még sehol. Mivel álmodom az nem fura, hogy nem dadog, de általában már itt szokott lenni eddigre. - Gondolkodom el fennhangon. - Így tényleg fogalmam sincs mit csináljak... - Fintorodom el.