Nyugodtan ülök a papa mellett egy gyűlésen, lassan már egész jól megy ez az irányítsunk másokat dolog. Először azt hittem bonyolultabb lesz, de hamar rájöttem, hogy csak olyan, mintha a apámat akarnám átverni. Márpedig abban már rég profi vagyok. Úgyhogy most már csak annyi dolgom van, hogy megtanuljam kivel hogyan kell beszélnem. Aztán a papa segítségével minden úgy fog menni akár a karika csapás.
- Donna Lupo! - Sikolt az egyik őr, ahogy beront a terembe. - Donna Lupo! Egy idegen van a területünkön. - Dadogja ki én pedig idegesen pillantok a papára, aki a kezemre teszi a kezét.
- Minden rendben lesz. - Suttogja, én pedig biccentek egyet.
- Vezesd be. - Mondom komolyan és veszek egy mély levegőt. Akárki is van az ajtón kívül, én szembe tudok vele szállni.
- Lám, lám, lám... Mi van itt? - Hallatszik egy női hang, mikor is az ajtóban megjelenik egy fekete hajú hölgy, olyan gyönyörű ruhában, amit még életemben nem láttam.
"Morgána!"
- Üdv Morgána! Mi járatban erre? - Szólal meg a papa, én pedig majdnem eltátom a szám. Ez a nő lenne, a nagy Morgána?
- Hallottam, hogy az AMM vezért váltott és gondoltam tiszteletem teszem az új vezető előtt. Nem gondoltam, hogy ilyen lesz. - Néz rám a nő, de tekintetében furcsa lenézést fedezek fel, aminek hála ökölbe szorulnak a kezeim. - Az AMM egy hatalmas szervezet Fenrir. Csalódtam benned. Nem gondolod, hogy nem egy ha... - Nem tudja befejezni a mondatot mert a papa azonnal neki támad.
- A Donnámról beszélsz. - Morogja a fogai között, mire én felállok és kihúzom magam.
- A falka távozhat. - Jelentem ki rideg hangon. Ha harcolni akarok a nővel akkor sokkal gyorsabban kifáradok, ha ebben az alakban maradok. A gyerek alakom viszont a falka nem láthatja. Szerencsére a beosztottjaim mind azonnal mozdulnak, a szobában pedig csak én a nagy Morgána és a nőre mérgesen vicsorgó papa marad.
- Ostoba vagy, ha azt hiszed, hogy kibírnál ellenem egy párbajt. - Húzza fel a nő az orrát kicsit sem illendő módon.
- De megpróbálom! - Rántom ki a pálcám és vigyázva, hogy a papát ne találjam el támadni kezdek.
"Esélyed sincs a mester ellen!"
Szikráznak a varázslatok a szemem előtt, de olyan, mintha mind lepattanna a nőről. Morgána még csak meg se mozdul a fintor az arcán pedig egyre nagyobb lesz. Én viszont rohamos ütemben merülök ki. Érzem a határt közeledni és amikor elérem a nézőpontom egy pillanat alatt megváltozik, megint kislány vagyok és felfelé nézek a nőre, akinek az arcát most már a meglepetés vonásai borítják.
- Avada Kedavra! - Kiáltom el magam és minden erőmet beleadom az utolsó varázslatomba. A nő szemei kitágulnak, de egyszerűen csak ellép a varázslat mellett, majd lassan elém sétál mit se törődve a papával, aki mintha nem tudna a helyéről mozdulni.
- Ez az igazi alakod? - Teszi fel a kérdést, de én csak rámorgok. Morgána elneveti magát. - Farkast nevelsz belőle Fenrir. - Kuncogja és csettint egyet, mire a papa megmozdul és azonnal előttem terem. Én pedig rögtön rá is markolok a felsőjére.
- Menj a közeléből. - Morogja a papa és a nő valóban hátrál is, ahogy az ég felé emeli a kezeit.
- Meglepett. Fiatal, de nagyon erős. Hé, töpörtyű, mi a neved? - Jön a kérdés, mire remegő lábakkal lépek a papa elé és húzom ki magam.
- Lily Vela Greyback! - Mondom szemrebbenés nélkül, a nő csak halványan elmosolyodik.
"Lily Vela Greyback..."
- Az eredetire lenne szükségem. - Kuncogja.
- Nenil-Black. - Húzom el a szám, ő meg biccent egyet.
- Lily Vela Nenil-Black, elfogadsz engem Morgána LeFay-t tanárodnak? - Teszi fel a kérdést, én pedig meglepetten nézek fel rá.
- Miért akarsz belőle tanítványt csinálni? - Morogja a papa és valószínűleg a nő nagyon felhúzhatta, mert a fogai már farkas fogak.
- A férjem most szerzett egy tanítványt, ha neki szabad, akkor nekem is. - Vonja meg a hölgy a vállait. - Szóval Lily, mi a válaszod? - Jön a kérdés.
- Igen!
"Igen!"
Mély levegőt véve ülök fel a takaró lecsúszik rólam és hatalmasakat pislogok magam elé. Az emlékek hirtelen kitisztulnak, Vela órái Morgána-val, az együtt levezetett ülések, a közös tervek. Sóhajtom egyet és a hajamba túrok. Sőt egy kicsit meg is húzom a fürtöket, hogy biztos legyek abban, hogy önmagam vagyok.
- Hát ilyen fura se volt még. - Hunyom le a szemem.
- Mi? - Hallom meg Morgána hangját, mire azonnal a nőre nézek.
- Vela emlékei. - Mondom nyugodtan. - Most olyan volt, mintha én lettem volna. - Ráz ki a hideg.
- Vége van kis farkas, vége van. - Nyugtat meg a papa, én pedig elmosolyodok.
- Lily Vela Greyback... - Motyogom ki a nevet, majd egy széles mosollyal nézek a papára. - Milyen jó is lenne, ha tényleg ez lenne a nevem. - Billentem oldalra a fejem, mire a farkas megsimogatja a fejem búbját.
- Egyszer kis farkas, egyszer. - Biztosít, én meg bólintok egyet.
- Valószínűleg rengeteg kérdésed van Morgána. - Teszem le lábam a talajra, majd felállok és a nő elé megyek, közben felvéve azt az alakom, amit a saját világomban használok, mikor a nő elé érek pedig kinyújtom fel a kezem. - A nevem Lily Vela Nenil-Mardekár-Malfoy, a DEFAB vezetője vagyok és a tanítványod. - Mondom, miután pedig a nő kezet fog velem, én lehajtom a fejem és térdre ereszkedem előtte. - Bocsásd meg a tanítványodnak, hogy pálcát fogott ellened mester. - Folynak belőlem a szavak teljes komolysággal. - Büntess meg, ahogy jónak látod. - Nézem magam előtt a padlót, mikor is meglepett légvételt hallok.
- Ez a mágiakötelék... - Motyogja Morgána és mikor felnézek rá, látom szemében az elképedést. - Hogy lehet, hogy a mágiánk ezen az ősi szinten van összekapcsolva, mikor még nem is említettem meg neked a varázslat ezen fajtáját? - Kérdezi elképedten.
- Egy másik világból származom Morgána, egy világból, ahol már évszázadok óta tanítasz, ahol már réges régen eljutottunk erre a szintre. - Mosolygom fel a nőre.
- Hogy kerültél ide? - Jön a kérdés.
- Fogalmam sincs. Egyszer itt keltem fel. - Mondom el az igazat. A mester megfogja az állát és elgondolkodik.
- Mit csináltál mielőtt ide jöttél? - Tudakolja, mire én megfogom a nyakam és megnyomkodom azt, a plafont nézve és visszavéve a kisgyerek alakom.
- Unatkoztam, annyira, mint még soha életemben. - Engedem le a kezem.
- Értem. - Biccent a nő. - Ez sajnos nem segít talán, ha többet tudnék erről a másik világról. - Mondja komolyan.
- Csinálok valami harapnivalót. Addig mondd el neki a mesédet kis farkas. - Simogatja meg a fejem Fenrir.
- Rendben papa. - Mosolygom rá és állok fel, hogy leülhessek a kanapéra. - Egyelőre nem mondok el minden apróságot, ha nem baj, vissza kell érnem, mielőtt Sirius észreveszi, hogy meglógtam, de a legfontosabbakat elmondom. - A nő csak biccent egyet és már testtartásából tudom, hogy tényleg minden figyelmét nekem szenteli. - Hol is kezdjem? Talán ott... - Kezdem el a mesét onnan, ahogy Morgána-t megismertem.
YOU ARE READING
Tomboló Sárkány
FanfictionKi ne hallott volna a Mardekár családról, Anglia legerősebb sötét varázsló családjáról, akik évtizedekkel ezelőtt a feje tetejére állították az egész világot. A család, ami elérte, hogy a muglik és a varázslók békében éljenek egymás mellett, akikkel...