Tomboló Sárkány

84. Térdre az isten előtt

- Köszönöm Princeps, de nem neked kell tiszteleted kimutatni az isten előtt. - Szólal meg vigyorogva a Seggfej és fordul oda Loki nagyapához. - Szóval? - Kérdezi csillogó szemekkel, mire én is kíváncsian fordulok nagyapám felé, aki még mindig nem mozdul. - Ha sokáig húzod, nem lesz elég, ha meghajolsz. Térdre kell borulnod az isten előtt. - Figyelmezteti a fiú, én meg csak a szememet forgatom.

- Én a helyedben engedelmeskednék Loki nagypapi, Alexander mindig megkapja, amit akar... - Mondom és pillantok el oldalra Siaruli felé. - Mindegy melyik Alexander-ről legyen is szó. - Teszem hozzá.

Az isten lángoló szemekkel néz Alexanderre, majd olyan lassan, hogy szinte alig lehet látni elkezd meghajolni előtte. A legtöbb felnőtt szó szerint eltátja a száját a meglepő látványtól. Én, Siaruli, meg a Seggfej viszont ugyanolyan arckifejezésekkel nézzük nagyapám, mint eddig.

- Kicsit lejjebb. - Szólal meg mellettem a Seggfej halkan, mikor pedig a nagyapa fogcsikorgatva lejjebb hajol tapsol egyet. - Nem rossz istennek lenni. Lehet máskor is ki kellene próbálnom.

- Mintha nem lenne így is elég nagy az egód. - Pillantok rá a szemem sarkából.

- Oh, de hát ez az ego, az ön szolgálatában áll, my Queen. - Hajol meg újra.

- Tartogasd a talpnyalást másoknak. - Forgatom meg a szemem. - Loki nagypapi, te meg állj fel, szerintem ennyi elég volt neki. - Nézek az említettre, aki lassan tényleg feláll. - Tudod Seggfej már csak egy valamit nem értek.

- Ez új, általában nyolc dolgot nem szoktál. - Kijelentésére ökölbe szorulnak kezeim és ha Siaruli nem fogná meg a csuklóm lehet orrba vágtam volna.

- Nyugalom Vexo, csak magadnak ártasz. - Suttogja a fülem mellett és karol át, én meg fújok egyet.

- Technikailag igaza van. Több dolgot nem értek, csak egy dologra mennek vissza. - Mondom komolyan.

- És mi is ez az egy dolog? - Tudakolja az engem karoló fiú.

- A Malfoy-ok. - Jelentem ki és nézek egyenesen a Seggfejre.

- Mit nem értesz rajtuk kisfarkas? - Hallom meg papa hangját.

- Először is azt, hogy hogyan van két gyerekük és hogyan lehet az egyik a mi világunk Harry Potter-e. A másik pedig, hogy míg az eredeti világomban a másik fiúk a férjem, addig itt hozzám se szól. - Jegyzem meg.

- Mintha hagynám a kiskirálylánynak, hogy beszéljen veled. - Fintorodik el Siaruli.

- Nem kell engem megvédeni, megoldom én azt magam is. - Mosolyodok el halványan. - De kösz a segítséget.

- A másodikat egyszerűbb elmagyarázni. - Szól közbe az eredeti világom Alexander-je, amivel csak azt éri el, hogy értetlenül nézzek rá. - Amikor átkerültél ide ő volt az első, akivel találkoztál. - Mutat Siaruli-ra. - Mindig is erős érzelmi szinteken mozgó boszorkány voltál. Így hoztad magaddal a Sárkány energiáit, vagyis azoknak azon részét, amik hozzád fűzték. Energia azonban nem maradhat kimenet nélkül, így csatlakozott az első dologhoz, amihez tudott, hozzá. - Jelenti ki.

- Ugye nem azt akarod mondani, hogy csak ez miatt kedveltem meg? Hogy én helyettesítem a férjét? - Szólal meg Siaruli azon a jeges hangon, amit nem szeretsz Alexandertől hallani.

- Áh, dehogy. Sárkány teljesen máshogy viselkedik vele. Azt meg nem mondom, hogy csak ez miatt volt, de határozottan könnyített a dolgokon. - Tárja ki a kezeit, mintha csak azt mondaná, hogy "Ez van és kész."

- Sajnálom Siaruli, ha gondolod megkérheted, hogy tüntesse el és elkezdhetsz megint utálni, mint a legelején. - Fogom meg a saját felkarjaim, de nem nézek a fiúra mellettem.

- Vexo mulier! - Hallom a becenevem. - Nézz már rám! - Kapom meg a parancsot, aminek muszáj engedelmeskedni. - Az elején se utáltalak, bolond. - Forgatja meg a szemeit. - Csak nem tartottalak használhatónak. Az pedig elég bátor dolog, hogy meg se kérdezed, hogy én mit akarok kezdeni a helyzettel. - Rázza meg kicsit a fejét.

- Azt hittem mindig meg akarsz tőlem szabadulni. - Húzom egy gonosz mosolyra az ajkaimat.

- Egy ideje már letettem róla. - Simítja azt a kezét a nyakamra, amivel nem karol át, de a mozdulat hatására végigfut rajtam a bizsergés. Persze, hogy az átokpecsétemre tette a kezét.

- Jó tudn... - Próbálok meg kibújni a helyzetből, de csak eddig jutok, mert a fiú itt olyat tesz, amit sose vártam volna tőle még abban az egy hónapban sem néztem ki belőle, mikor lelkitársi köteléket kaptunk, most már tudom, hogy a Seggfejnek hála. Megcsókol, én pedig csak tágra nyílt szemekkel állok és reagálni se tudok a helyzetre.

- Na, térjünk át a másik kérdésre, mielőtt visszacsókolod megrökönyödésében Princeps-et az eredeti világába öcsi. - Szólal meg a vámpír Alexander, mire Siaruli elenged engem és mérgesen néz rá. Én a számhoz emelem a kezem és csak pislogok tovább, azt hiszem lefagytam.

- Igen, a kérdésem. - Motyogom ki és igyekszem összeszedni magam.

- Harry és a Malfoy-ok. Na, azt anyádnak köszönheted. - Jelenti ki barátom mire nem csak én, hanem papa is értetlenül nézünk rá.

- Mi köze ahhoz a helyzethez Maria-nak? - Tudakolja papa.

- Egyszerű. Van egy áldása, bár nem tudom honnan szerezte, de van egy áldása. - Magyarázza Alexander. - A mi világunkban miután szakítottak Lucius Malfoy-al Maria összebarátkozott Sirius barátaival és teljesen elfordult a Mardekáros barátaitól. Mondjuk úgy, hogy nem éppen volt akkor jóban az anyósoddal, így az áldást a Potter-ek kapták meg. Ebben a világban viszont egy, Sirius nem állt közel a Potter párhoz, kettő, Narcissa és Maria a legjobb barátnők. Ezért itt az áldást a Malfoy család kapta meg. - Fejezi be a mondókáját.

- Szóval anyán múlt, hogy Harry kihez kerül. Mindig is tudtam, hogy különleges családunk van Seggfej. - Vigyorgom. - Séta, kirándulás, áldások, hát hogy lehetne így unalmas az élet? - Kérdezem kuncogva.

- Tudod, hogy képes így is. - Bök a mutató ujjával a homlokom közepére a fiú, mintha valami kislány lennék.

- Jó, jó. Igazad van. - Emelem fel a kezeimet és kuncogom.

- Én nem látom, hogy lehet unalmas így az élet. - Rázza meg a fejét Loki nagypapi.

- Ha nem tudna unalmassá válni, akkor nem lennék itt nagyapa. - Mondom komolyan, majd elnevetem magamat. - Nem mintha nem szeretnék itt lenni, de néha hiányzik a saját világom. - Sóhajtok egyet.

- Ejnye Princeps, még mindig nem jöttél rá, hogy kell? Mondtam már, csak gondolj arra, hogy mennyire unatkozol és, hogy mennyire jó lenne ott lenni. Nem olyan nehéz! - Kuncogja és ver vállba.

- Mintha ez olyan könnyen menne. - Forgatom meg a szemem és kijelentésem bizonyításaként lehunyom a szemem és megteszem, amit kér. - Látod, nem történik semmi. - Mondom és nyitom ki a szemem, de azok azonnal kitágulnak mikor meglátom a környezetem.

- Üdv itthon Puppe Princeps. - Mosolyog rám Alexander a régen megszokott arcával, nekem pedig könnybe lábadnak a szemeim.