Tomboló Sárkány

29. Mégsem randi

Jó talán egy iciri-picirivel többet kellett azon gondolkodnom, hogy mit vegyek fel a vámpírokhoz, mint szerettem volna, de mentségemre szóljon, hogy sose kellett tizenkét évesként vámpírok elé állnom, úgyhogy fogalmam sem volt, hogy mégis milyen öltözetet húzzak magamra, amivel nem fogok nagyon elütni Siaruli-tól, hogy látsszon, hogy rokonok vagyunk, de nem is leszek annyira kihívó, hogy valamelyik vámpírnak rossz ötletei támadjanak. Ilyenkor úgy tud hiányozni Morgána néni, ha valami ilyen problémám volt otthon, akkor a nőre mindig számíthattam, most viszont nincs itt így nem tudom tőle megkérdezni, hogy "Mester, mit illik egy ilyen kislánynak felvenni a vámpírokhoz?"

Komolyan mondom, néha nem tudom, hogy tudok élni Morgána néni nélkül és ilyenkor kifejezetten hiányozni szokott a jelenléte. Aztán viszont eszembe jut egy bizonyos emlék, amikor Morgána néni egy karácsonyi ünnepségre öltöztette fel az én édes kis Míra-mat, amin jelen voltak a Seggfej párjának rokonai is. Minden vámpír agyon dicsérte a lányomat, úgyhogy ha azt a szettet veszem fel, akkor valószínűleg nem fogok mellé lőni. Vagy ha igen, akkor Siaruli majdcsak megvédi a seggemet... Remélem... Mert, ha nem akkor olyan varázslatokat kell használnom, amit nagyon nem lenne szabad tudnom és nem akarom, hogy mások rájöjjenek, hogy tudom őket, annak nem lenne jó vége.

Úgyhogy a mai szettem egy sötét kékes-zöld szoknyából, és halvány krémszínű ingből áll, rajta halvány rózsaszín, sőt inkább narancsos fodrokkal, barna vastag díszfűzővel és harisnyával, fekete kiscipővel, és piros és kék szalagokkal. A hajam megtartom a reggel felvett zöld és barna átmenetes formájában, a szemem pedig lila és sárga átmenetes. Ma nagyon két világ közötti hangulatban voltam, ami a frizurát és a szememet illeti, de hát, ha úgy veszem ez tökéletesen illik egy vámpír ünnepségre. Miután elkészültem az öltözködéssel visszasiettem a találkozó helyünkre, ahol a fiúkkal szoktunk beszélgetni és ott is találtam Alexander-t, abban a bizonyos piros-fekete szettben, amivel megbolondítja a vámpírját.

- Na, készen állok. - Mondom csípőre vágva a kezeimet.

- Pálca? - Kérdezi, mire csak megforgatom a szemeim, de felemelem a jobb kezem és Amely meg is jelenik felette.

- Itt van, nem mintha sok szükség lenne rá. - Jegyzem meg az orrom alatt, de Siaruli megint figyelmen kívül hagy és csak megfogja a kezemet, ami alapból iszonyú furcsa, mert nem szokta a kezemet fogni, a sétához is csak átkarolja a vállam, vagy elkapja a csuklómat, ha meg akarja fogni a kezem, arról előre szól. Viszont hamar megtudom, a kézfogás okát, mikor elkezd forogni körülöttem a világ.

"Zsupszkulcs." Jut el a tudatomig és bár nem vagyok odáig a dologért, valahol mégis hálás vagyok, hogy az egyéb borzalmas utazási módok, mint például seprű, vagy motor, helyett ezt a varázslatot használjuk. A forgás, ahogy annak lennie kell, egész gyorsan abba is marad, de amikor meglátom a helyet, ahol vagyunk eltátom a számat.

"Ezt láttam már valahol." Fordul meg a fejemben, ahogy az egekig meredő kecses tornyokat nézem, ezen a hatalmas palotán, amit minden oldalról víz vesz körbe.

- Hol vagyunk? - Kérdezem végül, mikor már megbízom a hangomban annyira, hogy ne aggódjak azon, hogy elcsuklik itt nekem.

- Valahol a Csendes-óceánon, egy privát szigeten, ami a vámpíroké. - Vonja meg a vállát a fiú mellettem.

"Megvan! Vlad bácsi kastélyában láttam erről egy festményt, de én azt hittem ez a hely nem létezik." Gondolkodom el, majd kiráz a hideg, ami ráébreszt, hogy igencsak vékony ruhában állunk, este, a hideg tengeri szélben.

- És meddig akarunk itt állni? Ne érts félre, a kilátás gyönyörű, de mindjárt befagy a seggem. Valakivel ellentétben, én szoknyában vagyok. - Ölelem át magamat, hogy kicsit felmelegítsem a testemet.

- Már megyünk is Vexo. - Teszi hátam közepére a kezét és vezet be.

- Ha nem tudnám, hogy most illedelmes férfit kell játszanod, most megkérdeztem volna, hogy honnan szedted ezt a lovagiasságot. - Forgatom meg a szemem, mikor már végre beérünk a palotába.

- Én mindig ilyen vagyok. - Jegyzi meg.

- Tudom, csak velem nem, de én nem is bírnám elviselni. - Ráz ki a hideg.

- Na, Vexo okosabb lesz, ha innentől most egy darabig nem szólalsz meg. - Ajánlja, mire szélesen elmosolyodok.

- Ha azt akarod, hogy a partnered befogja a száját, akkor rossz embert hoztál el. - Vonom meg a vállam.

- Vámpíroknál vagyunk. - Néz rám komoly tekintettel.

- És aztán? Engem nem állítanak meg a beszédbe, de annyit megígérhetek, hogy udvarias leszek. - Forgatom meg a szemem.

"A világért se akarlak kellemetlen helyzetbe hozni a vámpírod előtt!" Teszem még hozzá magamban, ahogy beljebb megyünk a kastélyban, egészen egy nagy teremig.

Ahogy vártam a nagy teremben csak vámpírok vannak. Már meg se lepődöm ezen, az lett volna furcsa, ha Siaruli olyan helyre hoz, ahol emberek is vannak. Szóval a lényeg, hogy a teremben mindenhol vámpírok ülnek és úgy néznek ránk... Akarom mondani csak rám, mintha nyílt préda lennék. Úgyhogy már csak azért is kihúztam magam és a legjobb modorom adom, hogy véletlen se merjenek a közelembe kerülni.

- Áh, Alexander. - Áll fel a főasztaltól az a bizonyos vámpír.

- Sacrus. Rég találkoztunk. - Biccent egyet a mellettem álló fiú.

- Ki a kis barátod? - Teszi fel a kérdést a vámpír.

- Lily Vela Nenil-Black. - Ahogy Siaruli kimondja a nevem én biccentek egyet és illedelmesen meghajolok, még a szoknyámat is megemelem.

- Tudja, hogy kell viselkedni. - Mondja elégedetten a vámpír.

- Általában nem. - Néz rám a szeme sarkából barátom, de én csak vigyorgom rá. Nem fogom neki megadni az örömöt, hogy bebizonyítom, hogy igaza van.

Legnagyobb meglepetésemre komolyan csak egy vacsorára jöttünk és tényleg végig kellett ülnünk ezt az ünnepséget, aminek a végén Siaruli és a vámpírja elvonultak kettesben, én pedig egy csapat idegen vámpír társaságában megyek el a szobámhoz.

- Mondja kisasszony, maga szerint is illenek egymáshoz? - Jön a kérdés az egyik vámpírtól, mire pislogni kezdek és összeráncolt homokkal nézek fel a vámpírra.

- Kik? - Tudakolom, mert a teremtmények nem nagyon akarnak egyéb információval szolgálni.

- A mesterünk és az ifjú Hyde. - Vigyorog a vámpír és társai is megismétlik a reakciót.

- Csak azt tudnám mikor jönnek már rá, hogy egy párt kéne alkotniuk. - Mondja fennhangon egy másik vámpír, amivel eléri, hogy nekem kétszeresükre nyíljanak a szemeim és a lábaim a földbe gyökerezzenek.

- Várjunk, nincsenek együtt? - Kérdezem és nézek reménykedve végig az engem vezető vámpírok csapatán.

"Könyörgöm Kirké, mondd, hogy rosszul hallottam!" Fohászkodom magamban.

- Persze, hogy nincsenek, pedig a mester emberi mértékkel mérve, már elég rég óta udvarol neki. - Teszi csípőre a kezeit az először megszólalt vámpír. Én pedig egy hatalmasat nyelek és kikerekedett szemekkel bámulok magam elé.

- Ha ezt tudom, akkor nem a piros szettet ajánlom! Te jó ég, mit tettem?!