Tomboló Sárkány

43. Add vissza!

Mondanom sem kell, hogy mióta eldöntöttük a papával, hogy Samhain-kor végre a lánya leszek, így már akkor be voltam sózva mikor visszaértem a Roxfortba egy újabb unalmas évre. Most viszont legalább van mit várnom év közben is. Igaz, hogy addig el kell valahogy ütnöm az időt, de ha az ember Siaruli titkára, akkor megvan a szabadidős tevékenysége.

- Te nem találod ezt kicsit furcsának? - Hallom meg Daemien hangját.

- Most mit? - Kérdezek vissza és kezdek el körbenézni a klubhelyiségben, hogy megtudjam, hogy most mégis mire gondolt az én szeretett kereszttesóm.

- Alexander... - Kezd bele, én pedig azonnal az említett felé fordulok. - Megint olyan furán vigyorog. - Fintorog Daemien, én pedig elnevetem magam.

- Most mégis mi olyan vicces Vexo? - Dörren rám Siaruli, arcáról pedig azonnal eltűnik a korábbi vigyor.

- Csak az, hogy Daemien nem tudja hova rakni a "Legszívesebben kinyírnék mindenkit a szobában." vigyorod. - Mondom és mutatok idézőjelet a megnevezéshez.

- Ez azt jelentette? - Néz rám értetlenül kereszttesóm.

- Vagy ezt, vagy azt, hogy "Most fogok rád küldeni egy 228-ast." - Mondom egy ártatlan vigyor társaságában, majd megvonom a vállam és visszabújok a könyvembe. - De mivel nincs akire rádobhatna egy 228-ast, így marad a "Legszívesebben kinyírnék mindenkit a szobában". - Fejezem be.

- És ez miatt te nem is aggódsz? Ha nem vetted volna észre mi is a szobában vagyunk. - Habog unokatesóm ideges tekintetét hol felém, hol Siaruli felé fordítva.

- Dehogy. Általában ennek a vigyornak nincs következménye. Ha a "Legszívesebben kinyírnék mindenkit a szobában" fintorát látnád, na akkor már nem lennék a szobában. - Mondom és próbálok meg megint visszatérni az olvasáshoz. Kivételesen érdekel a könyv, a papa adta valami régi tündérmese még az alapítók korából.

- Csak tudnám honnan tudod melyik arckifejezésem mit jelent! Talán beavathatnál, Vexo. - Hallom meg Siaruli hangját ugyanabban a pillanatban, amikor a könyvet valaki elhúzza előlem. Lángoló tekintettel nézek fel a fiúra, akinek a kezében ott van a könyvem.

- Hé, az az enyém! - Nyúlok a tárgyért, de ő elrántja tőlem.

- Előbb a válasz Vexo. - Vigyorog rám azzal a tipikus Seggfejes mosollyal.

- Ez például azt jelenti, hogy éppen kurvára élvezed, hogy az agyamra mész! - Teszem kezem a vállára, hogy felnyomjam magam és megpróbáljam kiszedni a feje fölé tartott kezéből a könyvemet.

- Ez nem válasz. - Halkítja le a hangját és alap esetben lehet, hogy még vissza is fogtam volna magam, de most nem. Fogalmam sincs mi baja lett hirtelen. Nem csináltam semmi rosszat.

- Onnan, hogy a barátom vagy és ismerlek. Ha nem vetted volna észre figyelek rád! - Állok vissza rendesen a saját lábamra és fonom magam előtt össze a karjaim. - Meg vagy elégedve? - Kérdezem egy fintor társaságában.

- Köszönöm, Vexo. - Mondja, de a mosoly, amit felém küld nem tetszik. - Viszont a viselkedésed büntetést érdemel, úgyhogy mondj búcsút a könyvednek egy ideig! - Jelenti ki és a könyvem szó szerint eltűnik a levegőben.

- Hogy a vámpírok fojtanának meg! - Kapom el mind a két vállát. - Az ajándék volt! - Morgom teljesen leszarva, hogy éppen sétál velem, ismerem az érzést tudom mire kell figyelnem. - Add vissza! - Kiabálok és próbálom visszafogni a könnyeimet.

- Gratulálok Lily, ezt jól megcsináltad. - Néz rám rosszallóan a fiú előttem.

- Nem csináltam semmit Seggfej. Siaruli vette el a könyvem. Fogalmam sincs min húzta fel annyira magát, hogy sétált egyet. Amúgy hol is vagyunk? - Kérdezem elfordulva a fiútól, hogy körbenézzek a helyen. - Ez Sacrus palotája nem? - Húzom össze a szemöldököm.

- Igen. - Kapom meg a választ. - Nem is kérsz meg, hogy adjam vissza a könyved? - Hallom a kérdést a hátam mögött.

- Nem mintha számítana, ha nem akarod úgyse adod vissza, ha meg vissza akarod adni vissza fogod. - Vonom meg a vállam.

- Jól felkaptad rajta a vizet. - Jegyzi meg, ahogy mellém lép.

- Szülinapi ajándék volt, eredeti példány, még Malazárék idejéből. Tudod, hogy papa milyen közel áll hozzám, ez az egyik kincse volt, persze, hogy felkapom rajta a vizet. - Sóhajtok egyet. - Na, mindegy. Seggfej vissza tudsz vinni? - Kérdezem.

- Abban mi lenne az érdekes? - Teszi fel a kérdést azzal a vigyorával, amire nem lehet nemet mondani. - És különben is illik beköszönni a helyieknek. - Lép egyet előre.

- Juhé, mehetünk vámpír látogatóba. Fürödhetek kétszer. - Nyomogatom meg a nyakamat, de végül csak követem a Seggfejet be a kastély mélyére. - Jó, hogy te tudod hova megyünk. Én rég eltévedtem. - Jegyzem meg, nem is foglalkozva azzal, hogy a fiú mellettem milyen fejet vág.

- Nem olyan bonyolultak ezek az utak. - Kuncogja.

- Ja, a te eszednek biztos nem azok. - Forgatom meg a szemem. - Vámpírok előttünk négy ajtóval jobbra a teremben. - Veszek egy mély levegőt. - Körülbelül hatan. - Biccentek egyet.

- Mi van, belőled, meg kutya lett? - Néz rám a Seggfej azzal a játékos csillogással a szemében.

- Még nem. - Viszonozom a vigyort. - Na, gyere. Hozzuk rá a nem létező szívrohamot a vámpírodra. - Kapom el a karját és rángatom magam után. - Jó napot, Sacrus! Remélem nem baj, hogy beugrottunk, Siaruli kicsit eltévedt ide úton. - Nézek a Seggfejre és húzom a vigyort szélesebbre az arcomon.

- Miss Nenil. Mr. Hyde. Micsoda meglepetés. - Mondja kimértem a vámpír. - Pont jókor érkeztetek éppen vacsorázni készülünk. Csatlakoztok? - Teszi fel a kérdést, én pedig kíváncsian nézek a Seggfejre.

- Köszönjük. - Biccent egyet a mellettem álló, így hamarosan már Sacrus mellett ülünk az asztalnál, én pedig teljesen megfeledkezem mindenről, ami körülöttem van, mikor megjelenik az étel az asztalon. Nem is tudtam, hogy ennyire éhes voltam, de valószínűleg ez volt a helyzet, mert még arra se tudok figyelni, hogy a Sacrus mit motyog a Seggfejnek mellettem.

- Te nem Alexander vagy. - Erre a kijelentésre hirtelen felkapom a fejem. A falat megáll a számban, ahogy a páros felé fordulok. A Seggfej a szokásos "hoppá lebuktam" mosolyával néz a vámpírra, az pedig úgy bámul rá, mintha nem értené mi folyik itt.

- Megnyugtatlak, Alexander. - Mondom miután lenyeltem a falatot. - Csak nem Siaruli. - Vonom meg a vállamat, mikor is a Seggfej felém néz. - Ismerem ezt a tekintetet. - Forgatom meg a szemem és állok fel az asztaltól. - Ha végeztél keress meg Seggfej. - Nézek barátomra, majd elvigyorodom. - Fogócskázzunk egyet vámpírok. Nézzük valamelyikőtök el tud-e kapni. - Kuncogom egyet, mielőtt alakot váltanék és szélsebesen kirepülnék a teremből, ahogy vártam a vámpírok azonnal a nyomomba eredtek.

Hála kis figyelem elterelésemnek a Seggfej tudott egyet beszélgetni, én pedig kicsit kiadtam magamból a feszültségemet. Végül úgy tíz perc múlva a Seggfej elkapta a grabancomat és egy elköszönés után már sétáltunk is haza, ahol felvettem újra a saját alakomat. Természetesen barátom ezt a pillanatot választotta az eltűnésre, én pedig eldöntöttem, hogy bevágom a durcásat, mintha mi sem történt volna és szó nélkül felcaplattam a szobámba. Másnap reggel pedig majdnem orra buktam a papától kapott könyvemben, ami az ajtóm előtt hever.

- Köszönöm, Siaruli. Fogalmad sincs mennyit jelent nekem ez a könyv. - Magyarázom mikor reggel megtalálom a fiút és egy szoros ölelésbe fogom. Mikor pedig elengedem kuncogva fordulok el a meglepett párostól, persze kereszttesóm is lesokkoltam a tettemmel. - Na, mi van fiúk? Ha nem jöttök lemaradunk a reggeliről és evés nélkül nem jó SVK-ra menni. - Nézek vissza a fiúkra, akik a fejük rázva kezdenek el végre követni.