Tomboló Sárkány

32. A mester

Juhé, pont a legjobbkor, pont a kibaszott lehető legjobb pillanatban kell Vela emlékeinek megrohamozniuk. Mégis mi köze lehetett annak a lánynak Morgána-hoz, hogy most alig látom a mesterem a múlt képein át. Hallom az emlékben a nő hangját, de nem engedem át magam a gondolatoknak.

- Válaszolj! - Szólít fel a nő, én pedig nagyokat pislogok, hogy tisztán lássak.

- Ezt nem a falka előtt kellene megbeszélni. - Mondom, de nem mozdulok a helyemről, ami azt illeti még nem is nagyon tudnék mozdulni. Szerintem, ha felállnék, akkor két lépés után elszédülnék.

- Nem érdekel ki van jelen. - Jön a rideg válasz, mire fújok egyet.

- Morgána, nem kellene ennyire... - Hallom meg a papa hangját.

- Csendet! Nem érdekel mit akarsz Fenrir. - Dörren rá mesterem és én már ebből tudom, hogy közel van hozzá, hogy elpattanjon benne a húr.

- De... - Kezd bele a farkas, viszont félbe szakítom.

- Papa, kivezetnéd a falkát, van egy kis megbeszélni valóm Morgána-val. - Pillantok Fenrir felé.

- Kis farkas... - Fordul felém aggodalommal a hangjában.

- Addig úgy se hisz el semmit, amíg nem látja a saját szemével. - Jegyzem meg, mire papa biccent egyet és gyorsan kivezeti a falkát, de az ajtóban még visszafordul felém.

- Vigyázz magadra. - Mondja, én pedig elmosolyodok és lassan felállok.

- Ne aggódj papa, ő a mesterem, minden mozdulatát ismerem. - Próbálom megnyugtatni a férfit, aki végül be is csukja a terem ajtaját. Morgána-nak se kell ennél több, azonnal támadásba is lendül. Eleget párbajoztam már vele, hogy tudjam milyen szokásai vannak és hogy ha nem is könnyű szerrel, de képes legyek elkerülni a támadásait.

- Ha nem védekezel biztos meghalsz. - Hallom a nő hangját az egyik igen csak csúnya átka után. Emlékszem egyszer elkapott ezzel az átokkal és vagy két hónapig gyengélkedőn feküdtem miatta.

- Nem fogok rád pálcát emelni, mikor meg akarsz ölni. - Közlöm vele a tényeket, közben pedig lehúzom a fejem, hogy ne találjon el a következő átok. Mikor felnézek Morgána-ra látom a szemében a frusztráltságát. Gondolom nincs hozzászokva, hogy valaki ki tudja kerülni a támadásait mármint Emrys-en kívül, de ő mindig kivétel.

- Legyen, akkor meghalsz. - Kapom meg a reakciót és a következő mozdulatból tudom, hogy nem tréfál, amikor ezt mondja. A szemeim kitágulnak a varázslat láttán. Ezt még csak egyetlen egyszer láttam, de akkor a mester mellett álltam.

- Amely! - Kiáltom el magam, mire a pálcám megjelenik a kezemben és szinte gondolkodás nélkül húzom fel magam köré azt a védelmet, amit a mester tanított még a múltban. Morgána átka nagyon erős és mire vége lesz, már folyik rólam a víz. A fény elhalványul és csak azt látom, ahogy a nő hatalmasra nyílt szemekkel néz engem.

- Ez lehetetlen... - Mondja, ahogy lassan közelebb jön és kezét a felhúzott védelmi falamra simítja. Én ekkor engedem el magam, minek hatására a varázslat lassan darabokra hullik és vele együtt Morgána keze is leesik. - Honnan ismered ezt a varázslatot? - Jön a kérdés, de már a hanghordozásából tudom, hogy most már sokkal inkább kíváncsi, mint mérges.

- Te tanítottad. - Fújok egy nagyot.

- Te nem Lily vagy, ha ő lennél már rég visszavetted volna az igazi alakod és nem lennének ilyenek az energiáid. - Hangja ellentmondást nem tűrő, ahogy ezeket mondja, én viszont nem foglalkozom vele, csak lehuppanok a földre és behunyom a szemem.

- Basszus utoljára Godrick izzasztott meg ennyire, mikor kritizáltam a harci stílusát. - Motyogom az orrom alatt.

- Mi? - A kérdésre felkapom a fejem és a nőre nézek.

- Semmi fontos. - Rázom meg a fejemet, de azonnal fél kézzel meg is fogom. - Kirkére, Lily, ez nagyon rossz ötlet volt, mikor Vela emlékei még nem tiszták. - Szidom le magamat, ahogy behunyom a fél szemem.

- Vela? - Az újabb kérdés hallatán sóhajtom egyet.

- Megnyugodtál már annyira, hogy el tudjam magyarázni és ne szórj ki rám közben még tíz átkot? Imádom Amely-t és nagyon lelkes, de nem Castor, még nem használtam annyit, hogy tudjon egymás után többet is kezelni a varázslataid közül. Így is majdnem megremegett a felénél, Castor már gondolkodás nélkül szórta ki ezt a bűbájt, de nagyon ügyes volt ahhoz képest, hogy most használta először, kitartott a Fekete Halállal szemben. - Magyarázom, közben pedig megforgatom a kezemben a pálcámat.

- Legyen. - Biccent egyet a nő, majd az ajtóhoz megy és kinyitja azt. - A falka távozhat, a megbeszélést elnapoljuk. - Jelenti be és legnagyobb meglepetésemre a követőim hallgatnak is rá.

- Oh, igaz, ismerik. - Pislogok magam elé, mikor egy újabb emlékkép rohanja meg a tudatomat, amiben Morgána egy gyűlésen ül Vela mellett.

- Fenrir, te bejöhetsz. - Hallom mesterem hangját a következő pillanatban pedig a fülem mellett a papa morgását, és a karajait is megérzem magam körül.

- Mit csináltál a lányommal? - Szinte alig tudom kivenni a szavakat, amiket a farkas mond, érzem, hogy nagyon feszült.

- Ezt nem ő csinálja papa. - Jegyzem meg, amivel elérem, hogy mind a ketten rám nézzenek. Kicsit összehúzom a szemem és megint szaporán pislogni kezdek.

- Mi történt? - Teszi fejemre a kezét.

- Az a baj, ami még nem történt. - Szorítom össze a szemeim. - Általában hagyom, hogy kifussanak Vela emlékei, amikor elő akarnak jönni, de most Morgána fontosabb volt. Mondjuk azóta se álltak meg az emlék szivárgások és nem látok tisztán, de most hogy kimerültem rosszabb, mint eddig. - Markolok rá a papa felsőjére. - Oh... - Tágulnak ki a szemeim, azt hiszem túl feszítettem a húrt. - Sajnálom Morgána néni egy kicsit várnod kell a magyarázatomra. Eddig bírtam, de most azt hiszem, hogy el fogok ájulni. - Motyogom és ahogy ez elhagyja az ajkaimat a sötétség beszüremkedik a látómezőmbe.

Fenrir Greyback POV

Azonnal a lány után nyúlok és ölbe veszem, mikor a szemei fenn akadnak és az alakja visszaváltozik arra a kislányra, akit megismertem. Láttam már kimerültnek és betegnek is, de ez valami teljesen új. Nem is foglalkozom a boszorkánnyal mellettem, csak felállok és a hátsó szobába viszem a lányom, ahol lefektetem a kanapéra.

- Ő nem az a Lily, akit mi ismerünk. - Jön a hátam mögül a nő mérges hangja.

- Tudom. - Erősítem meg a sejtését, miközben betakarom a kis Lily-t.

- És ez téged nem is zavar? Mi van, ha veszélyes? - Kér számon a boszorkány, én pedig egy nagy sóhaj társaságában leülök a kanapén alvó lányom mellé a földre.

- Nem, mert lehet, hogy nem az a Lily, de ő is az én Lily-m. Igen veszélyes, de te is és én is veszélyesek vagyunk. Nem az a Lily, akit megismertem, de ugyanolyan eltökélten áll az oldalunkon és frissítően új ötletei vannak. Amint beleszokik ebbe az életbe megállíthatatlan lesz. - Magyarázom.

- Elég nagyra tartod. - Fintorog a nő.

- Ő pedig téged, ha felkel azt is megtudod miért. Amúgy ne mondd nekem, hogy nem nyűgözött le, túlélt egy párbajt ellened és tudom, hogy meg akartad ölni a gyilkos aurád, még az ajtón kívül is érződött. - Nézek rá mérgesen.

- Hát azt hiszem csak akkor tudom meg mi van vele, ha végre felébred és ő maga mondja el. - Helyezi magát kényelembe az egyik széken.