Tomboló Sárkány

35. A pofon hatása

- Honnan tudja, hogy vámpír vagyok? - Jön a rideg kérdés a komoly tekintetű Sacrus szájából, mire én kínosan elvigyorodok és igyekezve nem totál hülyének kinézni megvakarom a nyakam, ami azért elég nehéz úgy, hogy Siaruli a vállam fogja.

- Olyan a kisugárzása, mint Vlad bácsinak. - Bukik ki belőlem az őszinte válasz, amivel csak azt érem el, hogy mindenki meglepetten nézzen rám.

- Vlad, mint Vlad Tepes? - Kérdezi Sacrus, én pedig legszívesebben megforgatnám a szemem, de inkább visszafogom magam.

- I... igen. - Nyelek egy nagyot, csak hogy rájátsszak a dologra. Lehet, hogy a jövőben már találkozott velem, de itt még szinte biztos, hogy nem.

- Honnan ismered az egyik gyermekem, ha te nem vagy egy közülünk? - Tudakolja gyanakvó tekintettel, én pedig egy lépést közelebb lépek Alexander-hez, mintha megijedtem volna a vámpír aurájától.

- A rokonom. - Jegyzem meg, de ezzel nem jutok előrébb, csak még inkább meglepem a hallgatóságomat. - Anya nagyapja felől. Az egyik családfában találtam a nevét és... - Itt nyelek egy újabbat és elfordítom a tekintetem a vámpírról. - A múlt nyáron apa elvitt Erdélybe, akkor találkoztam vele. A nyarat szinte náluk töltöttem, felismerem a vámpírok kisugárzását. - Motyogom az orrom alatt.

- Ez magyarázza, miért bírtad olyan jól a Samhian-t. - Engedi el a vállamat Siaruli. - Sacrus megtennéd, hogy nem próbálod megölni a tekinteteddel Vexo-t? - Néz ridegen a fiú a vámpírra.

"Várjunk? Akkor ti most mégsem vagytok jóban?" Értetlenkedek magamban. Valahogy nem tudtam ezt az eshetőséget elképzelni az után, ahogy Sacrus Samhain-kor rá nézett, de aztán az is lehet, hogy tévedek. Végül is a legtöbb vámpír kedveli Alexander-t, gondolom valami a szagával van, nem értek én ennyire a vámpírokhoz.

- Bocsáss meg. - Biccent egyet Sacrus, majd rám néz. - Elnézést kisasszony. Azt hiszem illene, hogy bemutatkozzam, a gyermekeim rokonai, az én rokonaim is. - Áll fel a vámpír és felém lép, amikor karnyújtásnyi távolságba kerül megáll és a háta mögé teszi a kezeit.

- Felejtse el. - Nézek rá komolyan, amivel elérem, hogy mindenki meglepetten vegyen körülöttem levegőt. Én viszont csak elmosolyodok. - Ez volt az első, amit Vlad bácsi tanított. - Kuncogom és kinyújtom felé a kezem. - Lily Vela Nenil-Black, örülök, hogy megismerhetem. - Húzom ki magam, a vámpír halványan elmosolyodik.

- Azt hiszem mégsem olyan lehetetlen eset az a Vlad. - Kuncogja és megrázza a kezemet. - Theos Sacrus. - Biccent egyet, mielőtt megrántaná a kezemet, a szemem sarkából látom, hogy Alexander mozdul, de én hamarabb lépek és a következő pillanatban már elrepülök egy kis madár alakjában a férfi vállai felett, majd mögötte veszek fel alakot és hátba vágom a vámpírt, mire az meglepetten esik orra, így rá tudok lépni a hátára. Ajkaimra gonosz mosolyt húzok.

- Lassú. Ne becsüljön le engem. - Veszem le a lábam a hátáról. - Na, Siaruli milyen voltam? - Teszem fel a kérdést, a hátam mögé téve a kezem. - Vlad bácsi sokat tanított.

- Fejlődőképes. - Mosolyodik el halványan a fiú.

- Ez a képesség... - Kezd bele Sacrus, én pedig egyszerűen átlépek felette Siaruli mellé.

- Én a Nenil örökségnek hívom. - Vonom meg a vállam. - Vlad bácsi szerint a vérvonalunkban van. - Legyintek egyet.

- Jó a technikád kislány. - Érzem meg a vállamon Godrick kezét és mikor felnézek rá egy kifejezetten lelkes férfit látok.

- Köszönöm. - Mosolygom.

- Kifejezetten Mardekáros húzás. - Jegyzi meg Malazár, én pedig elpirulok.

"Oh, a fene el kellene játszani, hogy felfogom, hogy itt vagyok. Nem kellene, hogy Siaruli idő előtt megtudja, hogy valami nincs velem rendben. Mármint az átlagnál jobban nincs rendben. Oda lenne a játékom." Gondolkodom el magamban, majd úgy döntök azonnal cselekszem is, így hirtelen nagyokat pislogok és elkezdek körbe nézni a helyen.

- Siaruli... - Suttogom halkan.

- Igen Lily? - Kérdezi.

- Mondd, hogy rosszul hallottam, amit az előbb mondtál. - Motyogom.

- Az attól függ melyikre gondolsz. - Vonja meg a vállát, mire én aggódva nézek újra körbe a számomra ismerős ismeretleneken.

- Ők... - Kezdek bele, de azonnal abba is hagyom, mintha nem tudnék mit kezdeni a gondolattal.

- Igen. - Kapom meg a választ.

- Akkor mi? - Kérdezem újra.

- Pontosan. - Vigyorog rám, én pedig eljátszom, hogy le akarok rogyni a földre, de szerencsére Godrick még mindig fogta a vállam, így inkább leültet. - Helga tudnál neki egy kis teát hozni? Szerintem elérte a sokk. - Hallom Alexander hangját, de én csak a földet nézem magam előtt. Még jó, hogy Sacrus már feltápászkodott és visszaült a helyére, mintha mi sem történt volna, tipikus vámpír. Ha nem így lett volna, most elég kellemetlen helyzetben lennék.

- Persze. - Nem kell felnéznem, hogy tudjam, hogy Helga már csinálja is, amire kérik.

- Igazán elmondhattad volna neki, hogy mire vállalkozik, mielőtt elhozod ide. - Szólal meg Mardekár.

- Nem direkt jöttem vissza. - Morogja Alexander, én viszont még mindig játszom a lesokkolt gyereket, úgyhogy igyekszem nem reagálni a szavaira. - Lepofozott és éppen a családról beszéltünk. Ösztönös volt, hogy ide jöttem és mivel éppen fogott, így ő is jött. - Magyarázza Siaruli és szinte látom magam előtt, ahogy összefonja maga előtt a karjait.

- Nekem nem éppen beszélgetésnek tűnt. - Jegyzi meg Hedvig, aki most szólalt meg először.

- Talán egy kicsit összevesztünk. - Vallja be Alexander és ha most nem kellene teljesen életképtelen idiótát játszanom még örülnék is a győzelmemnek. - De Lily már csak ilyen. Néha túlságosan is érzékeny, mint egy rossz Griffendéles. - Ebben a mondatban szó szerint hallottam a szemforgatást és legszívesebben megint nekiugranék a torkának, ahogy mindig, amikor Griffendélesnek hív, azonban gyorsan emlékeztetem magam, hogy nekem most nem szabadna megszólalnom, úgyhogy ráharapok az ajkaimra.

- Azért jó tudni, hogy van a saját idődben is, aki olyan fontosnak tart téged, mint mi. - Hallom meg Helga hangját, majd látom meg magam előtt a bögrét, mire lassan felnézek a nőre, aki szélesen mosolyog rám. - Idd meg kedvesem, ettől sokkal jobb lesz, higgy nekem. - Biztat, én pedig olyan lassan, ahogy csak tudom átveszem a bögrét és elkezdem meginni a teát.

"De hiányzott ez!" Sóhajtok fel magamban, már két éve nem ittam Helga teájából, hiába tudom a receptet, valahogy amikor a nő csinálja mindig jobb íze van. Gondolom ez Helga varázsa, annak amit ő készít mindig jobb íze van. Még a szemeim is lehunyom, ahogy iszogatom a teát. Nem érdekel, hogy vajon hülyének néznek-e. Ha ez a helyzet véletlen, akkor ráfogom, hogy sokkot kaptam.

- Köszönöm. - Motyogom, ahogy megállok egy kicsit az ivásban.

- Ha megnyugodtál és végeztél a teával haza megyünk. - Fogja meg Alexander a vállamat, mire én azonnal felnézek rá és már éppen szóra nyitnám a szám, mikor a fiú elmosolyodik. - Majd máskor egy jobb időben eljövünk. Most valószínűleg a szívrohamot hoztuk Daemien-re, úgyhogy jobb, ha nem húzzuk el a dolgot. - Magyarázza és csak egy hajszálon múlik, hogy ne forgassam meg a szemem.

"Hazug, csak el akarsz kerülni a szüleid szeme elől. Tudom, hogy simán vissza tudunk menni ugyanabba az időbe. Nem most sétálok először Siaruli." Szidom le magamban, de ebből nem mondok ki semmit, csak lassan biccentek egyet és visszafordulok a teámhoz, amit most már extra lassan iszogatok meg, hogy minél tovább maradhassak itt a múltban az ismerős arcok között.