Tomboló Sárkány

45. Állati vad szabadság

Elérkezett a karácsonyi szünet. Az elmúlt hetekben a bátyám tanított. Minden egyes pillanatban újabb leckéket kaptam. Közben a házimon is dolgoztam, próbálkozok minél többet mosolyogni. A bátyám... Mióta rájött, hogy elkezdtem így hívni magamban, még inkább rám telepedett, természetesen miután kigúnyolta az elhatározásomat és rámutatott mennyire elleneztem elsőre, hogy a testvére legyek. Mostanra teljesen összhangban vagyunk és olyan egyszerű lett a váltás, mint a levegővétel.

Mindenesetre most téli szünet van és nincs mivel elfoglalnom magam, a terveim gördülékenyen haladnak, az embereim dolgoznak. Nekem csak pihennem kell. Semmi zavaró és...

"Engedj ki!" - hirtelen szól. Én kérdés nélkül engedek.

"Rendben nem kell ennyire..." - elaltatott. Nem tudom mi történhetett velem, míg ő birtokolta a testem, ez zavaró.

"Nyugalom, nem csináltam semmit, ami miatt dühös leszel, bár nem is mondtam, hogy mindig láthatod, amit én. Egyszerűen Puppe princeps kiakadt, így meg kellett mentenem egy kontinenst a felrobbanástól." - mondja úgy, mintha csak egy időjárási jelenségről lenne szó.

"Ezt miért nem láthattam?" - érdekes lett volna.

"Nem láthattad, mert még mindig nem tudod Princeps titkát és ez közvetlen kapcsolódik hozzá. Amúgy tud az egyességünkről, de figyelmen kívül fogja hagyni. Nem gondolja, hogy jól ki tudnánk jönni." - nevet egy kicsit. Jobb, ha ezeket figyelmen kívül hagyom, majd idővel megtudom. Legalább biztos lehetek benne, hogy mégha nem is kell, megmutatja amit lát, addig amíg nem kapcsolódik Vexo titkához.

Eltelt pár hét (vagy nap, nem tudom a múltban töltött idővel együtt) és legnagyobb meglepetésemre örökbe fogadtak. Meg kell hagyni kicsit dühös lettem, de csak egy emberrel végeztem. Én. A bátyám ennél többet tett. Egy teljes város állt lángokban az örökbe fogadásunk első éjjelén, valamint a Hyde családfő harmincszor került halál közeli, vagy halott állapotba. Reggelre természetesen mindent elfelejtett. Ma, a második este, váratlan látogatót kaptunk, akit a testvérem fogadott. Vexo. Úgy látszik ő talált rá az eredeti családunkra. Nem is nagyon érdekel a beszélgetésük egészen addig, amíg meg nem kérdezi:

- Egytől tízes skálán mennyire utál most engem? - nem utálom, mégcsak dühös se vagyok, pedig a kettő ugyanaz.

- Kinek a skáláján? - van valamilyen skála? Ez érdekes lehet.

- A tiéden természetesen. - dühösségi skála, ez tetszik talán tényleg kéne nekem is ilyen.

- Egyes. - jelenti ki, mire képek kerülnek a szemem elé további olyan esetekről, ami egyesnek minősül. Csak egy-egy ember halt meg általam ezekben az emlékekben. Igaz ekkor tényleg nem voltam olyan dühös. Biztos azért mutatta meg ezeket, mert tudta mit akarok kérdezni, de valami még érdekelne.

"Csak kíváncsiságból, téged mennyire idegesített fel?" - ha az egyes a megölsz egy bűnözőt düh levezetés képpen, hányas lehet mikor egy egész falut leégetsz?

"Hetes. A falu leégetés, amúgy négyesnek felel meg." - akkor biztos ezért nem akadt ki Vexo...

"Várjunk, akkor mi a hetes következménye?" - teszem fel a kérdést miközben ő rám is és Vexora is figyel.

"Ha nem Puppe princepsről lenne szó már halálsoron lenne." - fagyos a hangja az elmémben. Teljesen ellentéte annak, amit kifelé mutat.

"Nem fogsz semmit tenni vele?"

"Dehogy, ő Puppe Princeps. Előbb utóbb úgyis kárpótol valamivel." - a kijelentésre újabb képek jelentek meg előttem, de ezúttal nem a saját emlékeim, ezek olyan emlékek amiket ő élt meg. Olyan helyzetek amiket Vexo csinált és azok az események amivel engesztelte. Meg kell hagyni, tényleg egyre viccesebb minél többet nézem ilyen szemszögből a dolgokat. Mostanában igen közlékeny lett a testvérem, egyre többet és többet ismerek meg Lily Vela Nenil-ről.

Mire ezeket az emlékeket végig néztem, Vexo már elment. Egy nap telt el. Teljesen egy nap, míg a szüleim megérkeztek lerendezni az állítólagos családom. Mire a házhoz érek már mindenki halott.

"Kivéve Lord Hyde-ot, őt megtartom játéknak." - meg se lepődök, hogy magunknál tratja börtönben azt az embert, de most ideje hazamennem.

"Ki gondolná, hogy az alapítók kitalálták, hogy hogyan éljenek szinte örökké." - fecseg a fejemben a másik én, átnézve szüleimről szóló emlékeim egy részét, de én már csak figyelmen kívül hagyom ilyenkor. - "Amúgy követnek." - jelenti ki, mire mérgesen fújok egyet.

"Észre venném, ha követnének." - morgolódok és folytatom a sétát.

"Pedig követnek." - mondja és egész úton folytatja. Mire megérkezek már fáj a fejem és kezd egy kicsit irritálni. Kinyitom a bejárati ajtót és bemegyek, de az előszobában a négy fogadott szülőm áll. Mardekár mozdul elsőnek és elém lép.

- Követtek a házig. - jelenti ki, mire elkerekedik a szemem.

"Nem mondom, hogy megmondtam, de megmondtam." - nevet rajtam a fejemben.

- Elment. - folytatja Malazár, de tudom, hogy nem hagyja annyiban. - Valakinek be kellett engednie. Godric nézz körül odakint. Hedwig kérdezd ki a többieket, hátha valaki tud valamit. - veszi le a tekintetét rólam. Úgy tűnik a büntetésem még várat magára.

"Még szép, hogy beengedték, én engedtem be." - mormog halkan a fejemben az a mostanra fejfájást keltő hang.

"Miért?" - nem tudok mást kérdezni.

"Viccesnek tűnt!" - nevet hangosan és a visszhangja cseng az elmémben.

- Elég te idióta! - rivallok rá, de valami nincs rendben. Miért állt meg mindenki a mozgásban?

"Hangosan mondtad a végét." - mondja segítőkészen. Ezt nagyon elrontottam. Ma nem kellett volna elindulnom semerre.

- Bocsánat, nem nektek szólt. - mondom a négy alapítónak, akik aggódva figyelik fáradt arcomat. Helga teát rendel egy házimanótól nekem. Mint mindig Malazár kezd el kérdezni engem.

- Valaki befolyásolja az elmédet?- teszi fel a kérdést.

- Miért nem szóltál? Vagy valami más átokról van szó? - folytatja Godric is. Én csak sóhajtok.

- Elég nehéz ezt megmagyarázni. - mondom lassan, miközben a legjobb megoldáson jár az agyam. - Legegyszerűbb talán, ha ő maga magyarázza el. - jelentem végül ki, mire mindegyiküknek összeráncolódik a szemöldöke értetlenségükben.

"Szóval rám hagyod?"

"Igen." - adom meg a beleegyezést és már nem is enyém a testem irányítása. A testünk kiegyenesedik, ha lehet még egyenesebbre, a szemünk kissé összecsukódik és hatalmas vigyor terül el az ajkunkon. Az alapítók pálcát rántottak a változások első jelére, de ő csak meghajolt és beszélni kezdett.

- Üdvözletem, Lord Alexander Hyde Mardekár vagyok a Mardekár ház feje és a DEFAB vezérének jobb keze. Örvendek, Hugrabug Helga, Hollóháti Hedwig, Griffendél Godric, Mardekár Malazár. - sorolja a neveiket és mindegyikre ránéz közben, valamint fejet hajt feléjük.