Tomboló Sárkány

39. Pokol tüzében ég a világ

Minden tökéletesen ugyan olyan, mint egy átlagos napon. Iskola, tanulás és Vexo ugráltatása. Az ilyen napok egyáltalán nem leterhelőek, ma mégis olyan álmosnak érzem magam. Épp az iratokat nézem át és pár perc olvasás után teljesen elmúlik az addigi fáradtságom. Egy kis munka úgy látszik tényleg...

- Seggfej! - kiált rám Vexo mulier a semmiből. Mi lelhette őt? Bármi is legyen, egy kis nevelő célzatú átok mindig jól jön. - Ah... Szóval vége - suttogja mikor befejezem az átkot. Úgy látszik nem lesz normálisabb, pedig már azt hittem sikerült értelmet nevelnem belé. A délután egy pillanat alatt eltelt. Gyorsan közeledett a lefekvés ideje, mikor is Damien félrehívott és jó pár magánéleti báj után, a kelleténél kicsivel indulatosabban kezdett el beszélni velem.

- Mi a fene történt veled? - csak pislogok rá és kérdőn felvonom a szemöldököm. Nem tudok semmit felidézni ma, ami ezt kiválthatná. Teljesen normális nap volt. - Úgy érted nem emlékszel?

- Emlékeznem kellene valamire? Világosíts fel. - kezd érdekelni mi a fene történt ma amiről lemaradtam.

- Délután mikor az iratokat nézted át egyik pillanatról a másikra teljesen kifordultál önmagadból. - itt felegyenesedek. Talán akkor lehetett ez mikor elmúlt a fáradtságom? - Elsőre nem is vettem észre, hogy baj van. Teljesen olyan voltál, mint te magad, de aztán Lily megint azon a néven szólított és ahelyett, hogy megátkoztad volna csak nevettél, majd kb. 20 percig beszélgettetek és utána minden újra normális lett. Nem tudtam mikor lenne jó megemlíteni. Nem hiszem, hogy bárki képes lenne megszállni, de... ez ijesztő volt. Mi a fene történt veled Alexander? - teszi fel újra a kérdést miután lehadarta az eseményeket. Ez... igazán érdekes. Emlékezzünk csak vissza. A nap teljesen eseménytelen volt azon az egy kis álmosságon kívül, de az sem volt igazán furcsa. Mélyebben meg kell vizsgálnom. Elgondolkodó arckifejezéssel néztem Damient és miután mindezt végiggondoltam válaszoltam neki.

- Nem tudom mi történt, de bárki vagy bármi is csinált velem valamit nyoma kellett, hogy maradjon - gondolkodom hangosan, majd határozottan ránézek. - Meg kell vizsgálnom az elmémet, kérlek vigyázz rám amíg végzek - mondom majd leülök az ágyamra és a saját elmémbe merülök. Minden apró jel segíthet, bármi, de úgy látszik valaki mesteri munkát végzett. Mégis nem lennék én én, ha nem találnék valamit, így folytatom az emlékeim átkutatását. A türelmem végül meghozza gyümölcsét, bár nem sok, de ha elkezdek összpontosítani a délután azon bizonyos pontjára, egy apró fekete aurát vélek felfedezni... Ha képes lennék befolyásolni azt az apró feketeséget talán láthatom ki...

- Ki gondolta volna, hogy vagy olyan erős, hogy ide tudj kényszeríteni! Kész megleptél - hallok meg egy ironikus, boldog hangot saját magam mögül. Szinte teljesen biztos vagyok benne, hogy nem leptem meg. Megfordulok, hogy szembe találkozzak...

- Ez csak valami vicc, igaz? Most azonnal mutasd meg a valódi külsődet vagy olyasmit teszek az elméddel, amit nem fogsz megköszönni! - mondom a személynek előttem, aki pont úgy néz ki mint én csak idősebben, de ő csak nevet.

- Nem tudok más alakot felvenni, ez vagyok én... Kivéve, ha azt akarod, hogy teljesen egyformák legyünk, akkor megváltoztatom a korom neked - mosolyog rám, de ezzel a kijelentéssel csak nagyobb kérdőjelek jelennek meg a fejemben mint előtte voltak.

- Ki vagy te? - teszem fel a kérdést, ami leginkább foglalkoztat. Szerencsére, mivel az elmémben vagyunk így hazudni nem tud, de épp ezért zavaró minden egyes szava.

- Úgy látszik akkor az elejéről kell kezdenem, az illedelmes bemutatkozással - mondja elgondolkodva, majd meghajolva folytatja.- Lord Alexander Hyde Mardekár vagyok. Szolgálatodra - ekkor nagy mosollyal az arcán felemeli a fejét és úgy folytatja. - De Puppe princeps inkább Seggfejnek szokott nevezni. Örvendek másik világból származó én - mondja és a szavak nem teljesen jutnak el a tudatomig. Öt percen át csak bámultam a mosolygós arcára ennek a ... Seggfejnek. Tényleg ez a legegyszerűbb leírása ennek az egyénnek. Ha minden igaz, amit nekem mondott, és minden bizonnyal az, akkor ő én vagyok egy másik univerzumból és sokkal több mindent tud, mint én.

- Ki az a Puppe princeps? - minden részletre szükségem van, mielőtt végső következtetésre jutok.

- Hát nem egyértelmű! - legyint egyet és egy emlékképem jelenik meg pár nappal ezelőttről.

- Lily Vela Nenil-Black - mondom, úgy látszik a másik univerzumban is ismerjük egymást.

- Nem, ő itt Lily Vela Nenil Mardekár Malfoy. Véletlen megszállta az ebben az univerzumban tartózkodó énjét és teljesen összeolvadt vele - mondja, és ha belegondolok ez sok mindent megmagyarázna, ami az iskola kezdés óta történt. Most mégis van egy aggasztóbb visszhangja ennek a kijelentésnek.

- Szóval át akarod venni az én helyemet - jelentem ki szúrós szemekkel. Más oka nem lehe...

- Dehogy is. Egyedül azért jöttem ide, mert Princeps már vagy három órája alszik és nem bírtam felébreszteni. Kíváncsi voltam hol van, ha már sikerült neki teret ugrani - ásít egyet, mintha nem lenne semmi furcsa abban, amit mond. - Most is csak azért jelentem meg, mert hívtál és kíváncsi voltam, ki lehet olyan erős, hogy magához vonzzon. Most már tudom, tehát ne is foglalkozz velem. Gondolj erre az esetre úgy, mintha meg sem történt volna. Oké? - kérdezi miközben elfordul tőlem. - Akkor hát, a soha viszont nem látásra! - kiáltja és eltűnik... Most komolyan hoppon hagyott? Mit kellene kezdenem ezzel az egésszel? Csak bámulom a helyet, ahonnan eltűnt. Elmémben keresve már azt a halvány fekete aurát sem érzékelem. Mintha észrevette volna a hibáját és megszüntette volna. Mégis, hogy gondolja, hogy válaszok nélkül hagy? Zavaró. Zavaró, hogy nem tudom Vexo mit rejteget és ezzel újabb rejtély került fel a listára vele kapcsolatba. Zavaró. Zavaró ez a másik én, megjelenik és csak elmegy, legalább segítene.

- Hogy merészeli ez a Seggfej!? - morgok az orrom alatt.

- Hmm? Ki hitte volna, hogy én is ilyen viccesen nézek ki mikor rossz kedvem van - a hirtelen hangtól megugrok.

- Mi a fenéért jöttél vissza!? - nem tudom magamban tartani az indulataimat, túl sok gondolat kavarog bennem.

- Na, nem kell ilyen mérgesnek lenni. Tudod gondolkodtam az elmúlt pár percben. Elmentem egyet a múltba, megöltem pár embert, csak a szokásos, de unatkoztam. Minden unalmassá válik egy idő után, de Puppe princeps mindig tud valami vicceset mutatni nekem - kacsint egyet felém.

- Ezzel arra akarsz célozni, hogy mégis át akarod venni a testem felett az irányítást? - teszem fel a kérdést. Bármit gondol, nem fogom egyszerűen beadni a derekam.

- Nem, eszem ágában sincs. Inkább kölcsönös együttműködésre gondoltam.

- Együttműködés?

- Igen! - felel lelkesen. - Te tökéletesen ismered ezt a világot, én teljes mértékben ismerem Princepset. Nem lenne jó egy kicsit összezavarni a drága Lilyt? - ördögi vigyor jelenik meg az ajkain. Így nézek általában, ha tervezek valamit.

- Miért összpontosítasz rá ennyire?

- Nézd őt más szemszögből, tudod nagyon vicces arckifejezései vannak, ezért mindent megteszek, hogy kicsaljam azokat - vállat von. - Ezért adok majd neked instrukciókat, hogy össze tudjuk zavarni.

- Az, hogy instrukciókkal látsz el, nem zavarná össze. Mi a fogás? - mindig van valami, ami nem éppen tetszetős az ilyen alkukban.

- Természetesen néha át kell vennem a tested felett az irányítást - jelenti ki, mintha tényleg valami természetes dologról beszélne. Dühösen összeráncoltam a homlokom. - Ne nézz így, mindig kérni fogom a beleegyezésedet előtte, sőt még információkat is adok az én Princepsemről idővel.

- Miért nem most mondod el, amit tudsz? - ő én így nem fog semmit mondani, ha nem akar, de egy próbát megér.

- Mert én már mindent tudok Lilyvel kapcsolatban, ami az elmúlt három évedben történt, míg neked sejtelmed sincs. Élvezet lesz látni, ahogy rájössz a dolgokra - kuncog egyet.

- Seggfej - tényleg kezdem megérteni ennek a kifejezésnek a gyakori használatát. - Még mindig nem tudok belenyugodni abba, hogy egy testen kell osztoznunk.

- Ne törd rajta magad. Gondolj rá úgy mint a ... - szünetet tart a mondandójában. - Jekyl és Hyde-ra. Te vagy Jekyl én pedig Hyde, az az éned leszek akit inkább letagadnál. A kedvedért még meg is ölök valakit mindig mikor kint vagyok, rendben? - nyújtja felém a kezét.

- Rendben! - fogok rá a kezére, ezzel megpecsételve az alkunkat. Lássuk hát, hogy képes e egymás mellett élni Jekyl és Hyde.