Tomboló Sárkány

4. Mardekár király

- Oda nézzenek, a félgriffendélesünk tudja hogy kell viselkedni. - Hallom meg a Seggfej hangját, de nem fordulok felé, csak némán állok.

"Persze, hogy tudom. Amikor ilyen hangon beszélsz, bárkit képes lennél kinyírni, még Malazárt is, nem kockáztatok!" Jegyzem meg magamban csak úgy mellékesen.

- Nyugodjon meg Miss Nenil, ma nem ölök meg senkit. - Mondja, mire egy kicsit leereszkedik a vállam és fújok egy nagyot. Valahogy nem akarok a Seggfej elé kerülni, ha ideges. - Itt az ideje, hogy megváltozzon egy két dolog a házunkban. - Jelenti be és ha nem aggódnék az életem miatt már hevesen bólogatnék.

- És ezt te akarod megtenni töpörtyű? - Szól be az egyik felsőbb éves.

- Jól mondja! Mit képzelsz magadról kis pisis? - Erre megköszörülöm a torkom, amivel elérem, hogy mind felém nézzenek.

- Fogalmatok sincs kivel beszéltek. Én a helyetekben befognám, kezd ideges lenni. Félre ne értsetek szívesen végignézem, ahogy a földön fetrengtek, de ha azt választjátok holnap senki se megy órára. - Vonom meg a vállam.

- Köszönöm a segítséget Vexo, de egyedül is megoldom. - Hallom meg Alexander hangját, mire megint kihúzom magam.

- Elnézést. - Vágom rá azonnal, majd eljut az agyamig amit mondott.

"Vexo? Ez lesz az új becenevem? Mondjuk jobban tetszik, mint a Puppe Princeps." Jegyzem meg, mikor is megpillantom Daemien arcát. "Miért lett hirtelen olyan érzésem, hogy bár jobban hangzik ez rosszabb, mint a Puppe Princeps?" Teszem fel magamnak a kérdést, de végül csak elkönyvelem, hogy jobb, ha most nem kezdek el ezen filozofálni és inkább koncentrálok a fennálló helyzetre.

- Mától vége van minden ostobaságnak, amit eddig megengedtetek magatoknak. - Jelenti be a Seggfej. - Új rendszer lesz a házban és javítok az illemeteken.

- Illemen?! Illemen?! Neked kellene illemet tanulni! Ott ülsz a székemben kölyök! Én vagyok a Mardekár királya! - Ordít fel egy hetedikes és robog Alexander elé, de két lépéssel előtte földbe gyökerezik a lába. Ahogy ez megtörténik én is és Daemien is egyszerre emeljük a szánk elé a kezünket, hogy ne látsszon, hogy a röhögés szélén állunk, viszont pár pillanat múlva leengedjük a kezünk, mintha mi sem történt volna.

Alexander előrébb hajol a széken és megjelenik arcán az a vigyor, amivel a kiképző terembe szokott bemasírozni. Most már biztos, ez a hetedikes holnap reggel nem az órákon fogja kezdeni a napot. Jobb esetben péntekre kiengedik a Gyengélkedőről.

- Csak hogy lásd milyen előzékeny vagyok. Választhatsz száztizenkettes, vagy harminchatos? - Ahogy a kérdés elhagyja a Seggfej száját nekem kitágulnak a szemeim, majd összeráncolom a homlokom és fintorogni kezdek.

- Ha rám hallgatsz a harminchatost választod, annak gyorsabban van vége. - Motyogom az orrom alá, a tőlem telhető lehető leghalkabban.

- Vexo mulier! Fegyelmezek! - Fordul felém és néz rám azokkal komoly szemekkel, amikkel anno tanítás közben nézett, én pedig újra haptákba vágom magam.

- Befogtam, Hyde professzor! - Jelentem be, fel se fogva, hogy puszta megszokásból bukott ki belőlem a megnevezés. Túl sokat voltam a Seggfej óráin a múltban, van ami örökre benne marad a boszorkányban.

- Szóval melyiket választod? - Fordul vissza a hetedikeshez.

- Baszd meg! - Bukik ki a hetedikesből.

- Áh, a háromszázharmincasat. - Vigyorodik el Alexander, engem meg kiráz a hideg. Látom, ahogy a Seggfej felemeli a pálcáját, a következő pillanatban az előtte álló fiú a padlóra rogy.

"Kellett neked dumálni!" Forgatom meg a szememet. Pár percig néma csend van a Mardekár klubhelyiségben, majd Alexander kuncogni kezd. A hetedikes fiú pedig hirtelen úgy dől le elé, mintha magának a jó istennek a lábai előtt borult volna le.

- Van még valakinek ellenvetése, vagy folytathatom? - Jön a kérdés, mikor pedig senki sem válaszol hátradől a széken, amit végre felismerek, hogy a Mardekár király széke. - Helyes. Tehát ahogy mondtam illemet kell tanulnotok. Nincs több bohóckodás meg fegyelmezetlenség. Azt akarom, hogy a Mardekár ház visszatérjen a régi fényébe. - Mondja, mikor is hirtelen megint nyílik a klubhelyiségünk ajtaja.

- Mr. Hyde, mit csinál? - Hallom meg Piton hangját és nézek meglepetten felé.

"Mit keres ez ilyenkor itt?" Teszem fel magamban a kérdést.

- Rendet teszek a káoszban. - Vonja meg a vállát Alexander. - Mi járatban erre professzor? - Jelenik meg a Seggfej arcán az a mézes-mázos mosolya, amitől kiráz a hideg.

- Miss Black-hez jöttem. - Fordul felém, én pedig meglepetten pislogok rá.

- Elnézést professzor, baj lenne, ha Black helyett inkább Nenil-nek hívna? - Kérdezem igyekezve a lehető legudvariasabb hangomat elővenni.

- Tudja hol van a helye Miss Black! - Mordul rám a férfi. - Ezt az apja küldi magának. Szégyen, hogy nem tudja kivárni a sorát, mint mindenki más. - Na ezzel egyet értek, de nem szólok egy szót se, csak átveszem a levelet.

- Köszönöm professzor, és elnézést kérek apám udvariatlansága miatt. - Húzom ki magam és nézek egyenesen a szemeibe, mikor pedig fintorog egyet visszalépek szépen a helyemre. Majd elolvasom később ezt a szart. Alexander még nem végzett úgyhogy, jobb ha nem csinálok semmit, amire nem kapok engedélyt.

- Na, mi lett kisasszony, valaki helyrerakta magát? - Hallom meg a professzor hangját.

- Ne legyél Griffendéles! - Szorítom össze a fogam és az öklöm egyszerre.

- Helyes, tudnia kell, hogy attól, hogy arany élete volt, itt ugyanolyan kis senki, aki még egy Vingardium Leviosa-t se tud rendesen megcsinálni. - A férfi szavai közben folyamatosan motyogom magamban a mantrám, de az utolsó kijelentésnél elpattan a húr.

- Hogy mi? - Lépek egyet előre, újra odaállok a professzor elé. Ha így akar játszani, játszunk így. Mély levegőket veszek és hagyom, hogy a szemem átalakuljon egy oroszlán szemévé. A férfi szemei előttem kitágulnak, sőt egyet lép hátra is. - Maga csak ne mondjon nekem ilyeneket! Ebben a házban egyedül az a kettő van, akiben van annyi mágia, hogy tud velem kezdeni valamit! - Mutatok a hátam mögé Alexanderre és Daemienre.

- Hogy beszélsz te velem?! - Tér észhez a professzor, én pedig előre billentem a fejem, amivel elérem, hogy megpillantsam a hajam.

"Ajajj, kezd vörösödni! Mindjárt Griffendél leszek! Le kell nyugodnom!" Próbálok venni egy mély levegőt.

- Perselus! - A hirtelen jött mély férfi hangra kitágulnak a szemeim és teljesen lefagyok. Ez Alexander volt.

"Jó ez hatásos volt." Jegyzem meg magamban, majd felpillantok a professzorra. "Ahogy elnézem nála is." Könyvelem el.

- Vexo mulier, lépj oldalra! - Kapom meg a parancsot és azonnal cselekszem is. Látom, ahogy a fiú előre lendül és feláll a székből, én meg azonnal keresztet vetek, itt valaki meg fog halni.

- Ne aggódjatok a házvezetőtök miatt, Alexander mondta, hogy ma nem öl meg senkit. - Szólal meg Daemien, amivel páraknál eléri, hogy megnyugodjanak, de nem nálam. Én tágra nyílt szemekkel nézem legjobb barátom, amint valami olyan átkot használ a professzoron, amit még sose láttam. - Amúgy, mi volt ez itt az előbb Lily? - Teszi vállamra a kezét a fiú, amitől kicsit megugrok.

- Megszokás. - Motyogom.

"Kezdem érteni miért nem mehettem be a kiképzésekre meg a fenyítésekre." Ráz ki a hideg. "Rosszabb itt a hangulat, mint egy kínzókamrában. Mondjuk az arcokat elnézve a kamra része stimmel, ha meg Perselust nézem a kínzás is." Hosszú percek telnek el, mikor Alexander elfordult a házvezetőnktől, aki hangosan zihál. A Seggfej pedig visszaül a helyére és lehunyja a szemét.

- Nenil, elém! - Szólal meg újra, én pedig hatalmasat nyelek.

"Nekem lőttek!"