Tomboló Sárkány

6. Nyugodt ünnep?

- Hé, várjunk? Tegnap Samhain volt? - Pislogok, mikor reggel még kicsit kómásan belépek a nagyterembe.

- Micsoda? - Hallok meg egy kérdést, mire csak megforgatom a szemem.

- Lefordítom, hogy ti is értsétek. - Vágom csípőre a kezem, ahogy a díszeket bámulom. - Tegnap Halloween volt?

- Igen az van Lily, de ettől még nem kellene nagyobb hülyét csinálnod magadból, mint ami vagy. Gyere ülj le. - Rázza meg a fejét Daemien.

- Kikérem magamnak. Én nem vagyok idióta. - Ülök le a szokásos helyemre Alexander mellett. - Arról nem tehetek, hogy a modern varázslók alulkulturáltak. - Vonom meg a vállam.

- Mintha te nem az lennél. - Forgatja meg a szemeit unokatesóm.

- Nem tudnád hagyni csak öt percig, hogy élvezzem, hogy idén Samhain-kor nem történt semmi? - Kérdezem felemelve a bögrémet, majd morcosan beleiszom a teámba.

"Valahogy legutóbb minden Samhain-kor történt valami."

- Nem történt semmi?! - Tágulnak ki a fiú szemei.

- Alexander olyan nyugodt, mintha most fejezett volna be egy dolgozatot. - Vonom meg a vállam.

"És járt volna közben két tömeggyilkosságon és elvégezte volna családfői feladatait is." Jegyzem meg magamban.

- Szóval nem hiszem, hogy bármi extra történt volna. - Kezdek neki egy piritós elfogyasztásának.

- Láttad te a ma reggeli újságot? - Fintorog Daemien.

- Láttál te engem valaha újságot olvasni? - Húzom fel a szemöldököm, mire csak annyit kapok, hogy drága unokatesóm átdob felém, Alexander orra előtt egy újságot. Én csak megrázom a fejem, de azért megnézem a címlapot.

"Lord Mardekár újabb lépéseket tett a Wizengamot..." Nem is olvasom tovább, csak összehúzott szemöldökkel fordulok a mellettem nyugodtan evő Alexander felé.

"Nem, az nem lehet, hogy ő. Volt egy ilyen családi szabály, hogy nem használhatjuk a Mardekár nevet." Fordulok el a fiútól és pislogok magam elé. "De ha Lord Mardekár, akkor az egyetlen, aki nem tudhat a szabályról és van pofája felvenni a nevet, az..." Itt gyanús tekintettel nézek a tanári asztal felé Tom-ra.

- Lily már megint Riddle professzorra kacsintgatsz. A végén még azt fogják hinni, hogy te is belezúgtál. - Jegyzi meg egy darab kekszet a szájába dobva Daemien.

- Tisztázzunk valamit, ha be lennék zárva egy szobába vele meg Alexanderrel és még két varázslat kiszórására lenne erőm. Rá dobnék két főbenjárót. - Vigyorgom a fiúra.

"Nem mellesleg meg Alexander-re értelme se lenne kiszórni egy átkot, mert a pálcája úgyis megállítja." Teszem hozzá gondolatban.

- Vexo, kontrolláld magad a professzorodról beszélsz. - Mondja Alexander, de el se fordul a reggelijétől.

- Jól van, jól van. Visszafogom magam. - Emelem meg a kezeim, majd folytatom a reggelimet.

Szóval a nyugodt Samhain csak ez első meglepetés volt, ugyanis alig két héttel az ünnep után furcsa szóbeszéd ütötte meg a fülemet, ami elérte, hogy a vacsora vége előtt rámjöjjön egy öt perces kuncogó görcs.

- Lily most mégis mi olyan vicces? - Kérdezi végül Daemien egy morcos arckifejezéssel.

- Hát nem hallottad? - Kuncogom. - Longbottom. A kiválasztott. Longbottom. - Teszem a szám elé a kezem, hogy ne röhögjek fel hangosan.

- Igen hallottam, de mi olyan vicces ezen? - Ez a kérdés volt az, ami végül elérte, hogy a kuncogó görcsöm megálljon, helyette csak horkantottam egyet.

- Méghogy Longbottom a kiválasztott. Ja, persze. Ha Longbottom a kiválasztott, akkor Harry Potter egyenes. - Forgatom meg a szememet.

- Pszt. - Pisszeg le a fél asztal egyszerre.

- Most mi van? - Nézek végig meglepetten mindenkin.

- Kimondtad a nevet. - Jegyzi meg Alexander.

- Melyiket a Ha... - Itt egyszerűen a számra nyomja a mutató ujját.

- Nem mondjuk ki. Amióta eltűnt tizenegy éve, senki se említi a családját. - Magyarázza, de a kezét még mindig nem mozdítja.

- Ha nem veszed le az ujjad a számról megnyalom. - Jelentem ki teljesen nyugodt hangon, mire többen is meglepetten vesznek levegőt.

- Csak próbáld... - Nem is hagyom, hogy befejezze a mondatot és már el is kezdem a mozdulatot, mire azonnal elrántja az ujját. - Nem tanítottak neked illemet? - Fintorodik el, én meg oldalra biccentem a fejem.

- Egy kutya nevelt fel. - Vonom meg a vállam. Az ilyeneket boldogan ráfogom a dinka apámra, pedig itt még nem is láttam.

- Mi az, hogy egyenes? - Hallom meg Daemien kérdését. Egy ideig csak pislogok rá, majd komoly hangon megszólalok, mintha csak órát tartanék.

- Az egyenes az, ha te most idejössz mellém és megcsókolsz engem, a ferde az, ha ide jössz és Alexandert csókolod meg. - Vonom meg a vállam, viszont kijelentésemmel elérem, hogy az asztalunk mellett ülők körülbelül fele elpiruljon. - Ne mondjátok, hogy nem tudtátok. - Tágulnak ki a szemeim. - Ez nem maradhat így. Alexander kérek engedélyt felvilágosítani a házunkat. - Fordulok a mellettem ülőhöz.

- Engedély megtagadva. - Kapom meg a választ.

- De most miért?! - Szontyolodok el.

- Attól, hogy téged felvilágosított az apád, még nem jelenti azt, hogy mindenki készen áll rá. - Néz rám komolyan.

- Attól, hogy Seggfej vagy még nem kell úgy viselkedned. - Nyújtom ki rá a nyelvemet. Amivel csak azt érem el, hogy ajkaira felszalad egy gonosz mosoly.

- Azt hiszem a vacsorának vége. Gyere, Vexo beszélgetnünk kell. - Ahogy ezt kimondta felállt és szó szerint elkapta a gallérom és, mint anno, mikor berángatott az alapítók korában a nagyterembe, most kirángatott onnan. Mikor pedig beérünk a házunkba, mindenki szeme láttára húzza elő a pálcáját. - Itt az ideje, hogy jómodort tanulj. Akárhányszor úgy hívsz, kapsz egy hetvenes átkot.

Mikor a szám elhagyja az ajkait nekem kitágulnak a szemeim. A következő pillanatban pedig összeszorítom a szemem és a bal csuklómra szorítom a kezem. Érzem a fájdalmat, ami végigjárja a tagjaimat, lassan már gondolkodni se tudok, minden meleg és alig kapok levegőt. Aztán hirtelen elmúlik minden.

- Ha magához tér mondjátok meg neki, hogy harmadik felett megtarthatja a felvilágosítást azoknak, akiket érdekel. - Mondja Alexander, mintha nem most kínzott volna meg.

- Ezt... - Motyogom. - Ezt el... - Próbálom meg felnyomni magam, de nem nagyon megy, így végül feladom és a hátamra fekszem. Áh, akkor összeestem. - Ezt elmondhatta... Elmondhattad volna elő... Előbb is... - Fintorgom egyet.

- Hát te meg még ébren vagy? - Hallom meg azt a hangnemet, amit nem akarsz Alexander szájából hallani. Valami érdekli.

- Éppen hogy... - Nyögöm ki.

- Nem is rossz, nem is rossz. - Szinte látom magam előtt a vigyorát, de csak azt hallom, ahogy távolodnak a léptei.

Végül egy fél óra múlva össze tudtam magam annyira szedni, hogy ne dadogjak minden szónál és megtartottam a felvilágosítást a Mardekár háznak. Innentől kezdve a félév kifejezetten nyugodtan telt sőt, ha lehet azt mondani inkább unalmasan, borzalmasan unalmasan. Egészen, amíg el nem jött az a nap, amit nagyon nem akartam, hogy eljöjjön. Itt volt az ideje hazamenni a téli szünetre.