Tomboló Sárkány

41. Hyde család

Miután az embereim kitakarodtak a teremből, azonnal előrántom Amely-t és még csak meg se szólalok, mikor megtámadom a Seggfejet. Szerencsémre őt se kell félteni azonnal meg is kapom a választámadást, aminek köszönhetően még pár igen kellemetlen átkot váltunk, mire sikerül lenyugodnom.

- Kösz, Seggfej. Ez most kellett. - Mozgatom meg a nyakamat mikor végre feladom a harcot. Mert persze mindig nekem kell feladni a harcot, már ha épen akarok kikerülni a párbajból, ha minden vágyam az lenne, hogy félholt legyek, a Seggfej abban sem állítana meg.

- Tudod, hogy bármikor szívesen elverlek. - Vigyorog rám ártatlanul, mire csak megforgatom a szememet.

- Mellesleg, hogy van az, hogy te megint itt vagy? - Tudakolom, ahogy összefonom a karjaim magam előtt.

- Egyezséget kötöttem a másik énnel.

- Siaruli-val. - Vágok közbe, mire ő csak kuncog egyet.

- Komolyan sétálónak hívod? - Hangot se kell adnia, így is látom a szemében a nevetést.

- Illik rá. - Mondom egyszerűen.

- Jogos, szóval egyezséget kötöttünk, hogy néha átvehetem felette az uralmat. - Legyint egyet.

- És ebbe ő bele ment? - Teszem fel a kérdést, de megrázom a fejem. - Ne is válaszolj. Nem volt választása, mi?

- Én vagyok a másik énje, amit legszívesebben letagadna. - Vigyorog barátom. - A hecc kedvéért még meg is ölök valakit, akárhányszor kijövök. - Húzza ki magát.

- Odáig lehet érted. - Forgatom meg a szemem. - Szóval meghívhatlak egy ebédre velem és a papával, vagy Siaruli nagyon siet valahova? - Tudakolom.

- Hirtelen veszem át a vezetést, nem is tudja mi történik vele, de lehet el kellene kerülni a feltűnéseket. - Mondja elgondolkodva.

- Akkor talán majd legközelebb. - Vonom meg a vállam. - Szia, Alexander. - Köszönök el és fordulok meg.

- Szia, Lily. - Hallom még a köszönést, mielőtt újra csend lenne.

- Nem aggódsz miatta, hogy elmondja Lord Mardekárnak ki vagy? - Kérdezi papa aggódó hangon, de én csak a fejem rázom.

- Egyáltalán nem. Biztos, hogy nem fogja elmondani neki. - Jelentem ki.

- Hogy lehetsz ebben ilyen biztos? - Tudakolja.

- Ismerem őt. Borzalmasan unatkozik, ha elmondja Siaruli-nak ki vagyok, akkor oda a móka. Ezt nem fogja kockáztatni. - Kuncogom. - Szóval elmegyünk valahova ebédelni?

Kérdésemre Fenrir csak nevetett egyet, de természetesen elvitt egy ebédre. Aztán pedig nyugalom lett úrrá a napjaimon. Az év múlásával helyre álltak a problémáim, Olga néni felgyógyult, sikerült kicsit gatyába rázni az AMM-et, szokásomhoz híven heti szinten Siaruli agyára menni, de arra még most sem tudtam rájönni, hogy mégis hogy a fenébe jussak haza.

Viszont addig is, amíg erre rájövök eldöntöttem, hogy hasznosan töltöm el az időmet. Itt egy világ, amiben kedvem szerint játszhatok. Úgyis unatkoztam otthon, majdcsak nem lesz abból baj, ha kihasználom a lehetőségeket és elszórakozok az itteniekkel. Ennek a szórakozásnak a forrása általában az AMM szokott lenni, ahogy ma is.

Itt ülök a Miriell-es alakomban az asztalfőn, mikor is egy csapatnyi idegen lép be az ajtón. Nem ismerem fel őket, ami kifejezetten furcsa, hiszen elméletileg már mindenkit ismernem kellene az embereim közül. A papa a vállamra teszi a kezét, amivel eléri, hogy felkapjam a fejem.

- Donna Lupo! - Hallok meg egy komoly férfi hangot, ami eléri, hogy a vendégek felé forduljak.

- Örvendek. - Biccentek egyet, mire a csapatnyi ember letérdel előttem.

- A legutóbb kért emberek kiiktatva hölgyem. Miben lehet a Hyde család a szolgálatára? - Kérdezi lehajtott fejjel a legidősebbnek kinéző férfi, viszont a név hallatán nekem megcsillan a szemem. Nem is foglalkozom azzal, hogy valakiket megöltek, gondolom Vela felkért egy bérgyilkos családot valakik kiiktatására, akik az útjában voltak. Engem sokkal jobban érdekel az, hogy milyen nevet mondott.

- Mondja csak, nem mondd magának véletlen valamit az a név, hogy Aster Hyde? - Dőlök előre és teszem a könyököm fel az asztalra, majd támasztom meg az összefont kezeimen az államat.

- Így hívták a nővéremet Donna Lupo. - Kapom meg a választ, ami eléri, hogy elvigyorodjak.

- Ez esetben, van egy feladatom a számotokra... - Mondom, ahogy felveszem a normális alakomat. - Szeretném, ha örökbe fogadnátok valakit. - Az előttem térdelő család minden tagjának tekintetében meglepettséget és értetlenséget látok.

- Remélem tudja kisasszony. - Nyomja meg a kifejezést a legidősebb férfi. - A Jekyll család nem vehet csak úgy örökbe akárkit. - Húzza ki magát. Én pedig igyekszem nem jelét mutatni, hogy milyen humorosnak tartom, hogy nekem Hyde-ként mutatkoztak be, de azt mondja, hogy ők a Jekyll család. Komolyan, mint Samuel bácsi könyvében a tudós, aki szétválasztotta a két énjét.

- Akkor sem, ha ez a valaki a nővéred fia? - Tudakolom mézesmázos hangon. Ekkor már látom, ahogy a hölgyek összenéznek és mintha fél füllel hallanám az Aldrich nevet is. Ez pedig kifejezetten megnyugtat, szóval Aldrich bácsi itt is Aster nénivel alkotott egy párt és itt is így született Alexander.

- Ne legyen abszurd kisasszony! A nővérem örökös nélkül halt meg. - Jelenti ki. - Nem kötelességem egy jött-ment kölyköt örökbe venni. - Húzza fel az orrát, mire az én tekintetem egy pillanatra megkeményedik, majd eltolom a széket hátra, amivel elérem, hogy a papa távolabb álljon. Nyugodt léptekkel megyek a férfi elé és előhúzom Amely-t. A földön térdelő férfi ridegen néz engem és nem is foglalkozik vele, hogy a pálcám vége az álla alatt van.

- Tudja Mr. Hyde általában nem vagyok az a fajta, aki gyilkosság előtt megkínozza az áldozatait. Nem bírom a piszkot, amivel jár. Ezért szoktam általában a Seggfejre hagyni. Most azonban a Seggfej nincs itt, úgyhogy képtelen leszek magam csinálni. - Vigyorodom el. - Ne higgye, hogy nem vagyok képes a rémálmai tárgyává válni.

- Kis farkas? - Hallom meg a papa hangját, mire vigyorogva pördülök sarkon, Amely-t a vállam felett irányítom a szemtelen férfire és meg se kell szólalnom, hogy meglepetten bár, de a pálcám kiszórja az egyik Mardekár családi átkot. Kezdésnek ez pont meg fog felelni.

- Igen, papa? - Kérdezem és még oldalra is biccentem a fejem, mintha mi sem történt volna, mikor is meghallok egy fájdalmas nyögést a hátam mögül, ami eléri, hogy morcosan pillantsak vissza az áldozatomra. - Csend legyen! Nem látod, hogy beszélgetek? - Teszem fel a kérdést és toldom meg egy varázslattal, aminek hála a torkához kap és a szája szélén elkezd vékony csíkban folyni a vér. A bőre elfehéredik és minden ere látszik.

- Nem gondolod, hogy egy picit kemény vagy kicsim? - Rázza meg a fejét a papa, de nem mozdul, mintha tartana tőlem.

- Oh, dehogy is. Kegyesebb vagyok, mint kellene, még képes térden maradni és a tekintetéből ítélve még tökéletesen működik az agya. Szerencséje, hogy nem a Seggfej vagyok, akkor már huszonhárom törött csontja és minimum nyolc artériás vérzése lenne, jobb esetben. - Vonom meg a vállam.

- Rosszabban? - Pislog rám a papa, mire elfordítom róla a tekintetem.

- Már kétszer meghalt volna és a saját mocskában feküdne. - Mondom végül, ahogy visszafordulok a bérgyilkosokhoz. Intek egyet Amely-vel, mire a családfő felsóhajt. - Szóval, van még kifogása Mr. Hyde?