Tomboló Sárkány

40. Valakit megölök

Mióta a Seggfej itt hagyott, azóta azon gondolkodom, hogy mégis hogyan tudnék haza jutni. Sajnálatos módon egy kicsit se jutok előrébb, akármi is jut az eszembe, annak a végén vagy nem lesz értelme, vagy kipróbálom és csak hülyén érzem magam miatta. Lassan már annyira kétségbeesett lettem, hogy megtettem azt, amiről azt hittem, hogy soha életemben nem fogom. Kézbe vettem egy bájitaltan könyvet, ráadásul nem is akármilyet, hanem olyat, ami a mágia magas fokával foglalkozik. Azt hittem, hogy ez segíteni fog, de... Nem, egyáltalán nem segített.

Csak sokkal idegesebb lettem miatta. Komolyan kezdem úgy érezni, hogy csak az időmet vesztegetem. Nem megy nekem ez az egész és ez kifejezetten idegesítő. Körülbelül annyira, mint az, hogy Siaruli feltűnően sokat vigyorog mostanában, mint valami tejbe tök. Ha nem tudnám, hogy lehetetlen azt mondanám, hogy a szenvedésemen vigyorog, de valószínűbb, hogy csak talált magának valami új szórakozási formát. Mondjuk abból kiindulva, hogy Daemien mostanában kétszer annyit szaladgál fel alá a kastélyban, mint szokott, valószínűleg ez a helyzet.

Mindegy is, végtére, én nem tudok mit kezdeni az ő terveivel, ha majd egy olyan fázisba jut, ahol szüksége lesz rám, akkor szól, nekem addig vannak sokkal fontosabb dolgaim is. Apropó fontosabb dolgok, a téli szünet előtt például kaptam egy igen csak aggasztó levelet a papától, ezért lehet, hogy amint esélyem lett rá, azonnal ellátogattam Amerikába, hogy gatyába rázzam az én maffiámat.

- Mind itt vannak? - Kérdezem a papától rögtön akkor, mikor megjelenek a kastélyban.

- Igen, mind itt vannak és mind a helyükön vannak. Elég fagyos odabenn a hangulat. - Jegyzi meg.

- Remélem is, hogy az! - Morgom. - Nem szeretek rossz híreket kapni és a leveled se nyugtatott meg nagyon papa. - Sóhajtok. - Annyira rossz? - Nyelek egy nagyot, de a papa nem válaszol, csak átkarolja a vállam és elindul az ajtó felé. - Rosszabb? - Hunyom le a szemem és veszem fel a Miriell-es alakomat. Benn a teremben teljes néma csend van, még akkor is, mikor helyet foglalok az asztalfőn. - Halljam, mi történt, ami akkora baj, hogy azonnal ide kellett jönnöm? - Teszem fel a kérdést azon a rideg hangon, amivel anno a halálfalókkal beszéltem.

- Donna Lupo, mi megpróbáltuk megállítani, de... - Kezd bele az egyik emberem, viszont nem akarja befejezni a mondatát.

- Mit próbáltatok megállítani? - Nézek végig mindenkin, viszont senki sem néz rám.

- Az egyik raktárunkat felrobbantották. - Nyel egyet egy másik teremtmény.

- Áldozatok? - Kérdezem a fogam csikorgatva. Nem örülök neki, hogy felrobbant egy raktár, de azt még tudom pótolni.

- Nincs, de... - Folytatja az előbb megszólalt férfi.

- De? - Tudakolom és érzem, hogy kezd bennem veszélyesen magasra menni az a bizonyos pumpa, ha valaki nem nyögi ki gyorsan mi van, akkor ordítani fogok.

- Olga Jones megsérült a robbanásban. - Ez a kijelentés hideg zuhanyként ér. Szó szerint lefagyok és pár percig csak bámulni tudok magam elé. Vela emlékei megint megrohamoznak, a nagynéném a lábaim előtt térdel, csillogó szemekkel néz fel rám. Nem tudja, hogy én vagyok. Azt hiszi, Miriell Dorthwell vagyok és ez jól van így. Látom, ahogy Vela intézkedik, hogy minél biztonságosabb feladatokkal lássa el, látom, ahogy a lány lebukik a nagynénje előtt és azt is látom, ahogy Olga néni újra hűséget fogad neki.

- Mennyire.... Mennyire súlyos? - Motyogom és szorítom ökölbe a kezeimet. Nem igaz, hogy nem tudok keményebb lenni. A fenébe is ezzel a tizenéves testtel.

- Elég rossz, de nem életveszélyes. Samuel szerint ma már megkezdték a rehabilitációt. - Szól közbe a papa, amivel eléri, hogy azonnal felé forduljak és hálás szemekkel nézzek rá. - Az AMM kifizette a kórházi költséget és megmondtam Samuel-nek, hogy ha bármire szükségük van szóljanak. - Teszi vállamra a kezét, én veszek egy mély levegőt és biccentek, ahogy visszafordulok az asztalhoz. - Köszönöm. Még valami? - Teszem fel a kérdést, de mikor mindenki összehúzza magát olyan érzésem támad, hogy nem kellett volna megszólalnom.

- A teremtmény egyenlőségi beadványunkat elutasították. - Hallok meg egy gyenge hangot.

- Mi?! - Bukik ki belőlem és tágulnak ki a szemeim.

- A képviselő urat, aki felterjesztette megölték... Egy közülünk. - Susmog valahonnan máshonnan egy hang, ami elég ahhoz, hogy az asztalra csapjak.

- A rohadt kurva életbe! - Kiáltom el magam. - Ez nem igaz! Nem igaz! - Szorulnak ökölbe a kezeim és akaratom ellenére leolvad rólam a Miriell Dorthwell-es alakom. Ezzel viszont elérem, hogy többen meglepetten vegyenek körülöttem levegőket. - Kuss legyen! - Nézek végig jeges tekintettel a csapaton. - Egy szó és komolyan kinyírok valakit! - Sziszegem a fogaim között. Csak egy mozdulatba kerül, hogy leugorjak a székemről és magamban puffogva, elkezdjek fel-le járkálni, azonban még ez sem segít lenyugodni egy cseppet sem. - Mi a jó édes ku... Argh! Kirkére! - Túrok a hajamba és úgy megszorítom a kezemet, hogy szerintem elfehéredett a kezem.

- Princeps az ég szerelmére, nyugodj le! Olyan ideges vagy, hogy az energiáid a világ másik oldalán is érezni. Ha nem veszem át felette a vezetést, lebuktatod magad. - A hirtelen hangra azonnal odakapom a fejem, csak hogy meglássam Alexander-t, aki ajkain egy mosollyal és maga előtt összefont karokkal áll előttem.

- Mit keres Lord Mardekár itt? - Mordul fel mellettem papa, mire én felemelem a kezem és megrázom a fejem.

- Nyugodj meg papa ez nem Siaruli. - Jegyzem meg. - Helló Seggfej! - Teszem fél kezem csípőre. - Azt hiszem tartozom neked egy köszönettel. - Fintorgok.

- Ugyan. - Legyint egyet és nemes egyszerűséggel beljebb sétál a teremben. - Szép kis csapat. Nem is gondoltam, hogy képes vagy ilyenre. - Mondja kicsit halkabbra véve a hangját.

- Nélküled is megtudok állni a talpamon. - Fonom össze magam előtt a karjaim.

~ Természetesen, csak jobban kiakadtál, mint mikor megtudtad, hogy terhes vagy. ~ Vigyorog rám, én pedig megforgatom a szemeimet.

~ Van egy kis gondom. Ennyi az egész. ~ Vonom meg a vállam, mikor is több meglepett légvételt hallok, ami eléri, hogy kíváncsian nézzek az embereimre, de nem, hogy ők, hanem még a papa is ijedten néz rám. ~ Most mégis mi bajuk lett? ~ Pislogok magam elé, mire a Seggfej átkarolja a vállam, ahogy mindig.

- Párszaszó, Princeps. - Kuncog egyet.

- Oh. - Biccentek egyet. - Vedd le a kacsódat a vállamról. - Rázom meg a vállam, hogy leessen a keze. - Mellesleg a többiek kedvéért igazán változtathatnál valamit a kinézeteden. - Mondom, ahogy megnyomogatom a nyakam.

- Így jó leszek? - Kérdezi és mikor ránézek meglátom a fehér hajú és arany szemű alakját.

- Tökéletes. - Mosolyodok el. - Most pedig mindenki elhúzza innen a csíkot és imádkozik, hogy semmi egyéb se romoljon el, nekem meg van egy kis megbeszélni valóm a Seggfejjel! - Nézek a mellettem állóra.

- Igen is, Donna Lupo! - Hallom a hangokat és az embereim, hamarosan távoznak is a teremből.