Tomboló Sárkány

72. A mumus

A nagy családi vacsoránk után a dolgok visszakerülnek a normális, unalmas kerékvágásba. Túléltem a téli szünetet a Grimauld téren, a vér szerinti anyám már megint nem volt otthon, aztán meg visszamentünk a suliba. Bár azt be kell vallanom, hogy meglepően nagy volt a csend az iskolában. Csend alatt értendő, hogy egyszer se próbáltak minket megölni, pedig elméletileg elkezdődött a második felvonás.

Na, nem mintha én annyira bánnám, hogy nem próbálnak az életemre törni, éppen ellenkezőleg. Csak így sokkal idegesebb vagyok, hogy mégis mire készülnek a Rasputin vezette vámpírok. Ha szemtől szembe próbálnak megölni, akkor legalább tudom mit csinálnak, így viszont csak a sötétben tapogatózom, ami egy cseppet sem vicces, nagyon nem.

Mégis próbálom valahogy elterelni a figyelmem a gyanúsan kevés élet veszélyes esetről. Ja, először az óráimmal próbálkoztam, de azzal csak felhúztam magam, ami kicsit sem segített, úgyhogy megpróbáltam, a könyveket, de azokat meg már mind olvastam az első három évben. Szóval tök mindegy volt mit próbálok, akkor is valahogy kilyukadtam a Vámpírok báljánál.

- Nenil-Black! - Nem is foglalkozom vele kitől jön a szólítás, mielőtt reagálok.

- Mi van? - Fordulok sarkon csak, hogy szembe találjam magam egy barna hajú lánnyal, akinek olyan göndör a haja, mintha egész este bodorítóban aludt volna. - Öm... Tudom, hogy tudnom kellene ki vagy, de az igazat megvallva hidegen hagy. - Forgatom meg a szemem. - Szóval mit szeretnél? - Tudakolom kicsit udvariasabb hangnemben.

- Hermione Granger. - Pirul ki a lány arca és húzódnak össze a szemei, mintha ráléptem volna a lábára.

- Áh, a Griffendéles évfolyam első. Még mindig nem tudom mit szeretnél. - Vonom meg a vállam, mikor helyre rakom, hogy ki a kisasszony. Viszont mikor elfordítja rólam a tekintetét és az orcái pirosabbak lesznek mint voltak aggódni kezdek.

- Tudod te mindig ott vagy a Mardekár király mellett és gondoltam... Talán... - Kezdi el piszkálni az egyenruhájának a szélét. - Tudod bemutathatnál neki. - Pillant fel rám, mire én egyszerűen elfordulok tőle.

- Bocsáss meg, de nem. - Jegyzem meg, mielőtt tovább indulnék, csakhogy a csaj elkapja a csuklómat.

- Miért nem? - Kérdezi kétségbeesetten.

- Ne vedd sértésnek, de ég és föld a különbség köztetek. - Mondom, majd fújok egyet. - És ez alatt nem a származásra gondolok. A világlátásotok, a tudásotok, a hatalmatok ég és föld. - Vonom meg a vállam.

- Mintha te közel lennél hozzá. - Húzza fel az orrát és engedi el a kezem, hogy összefonja maga előtt a karjait.

- Nálad? Mindenben, de még én is messze vagyok tőle a legtöbb esetben. - Legyintek egyet és indulok meg megint.

- Mindegy, hogy mennyire te vagy a Madekár királynője, mást is Hyde közelébe engedhetnél. - Vágja hozzám a lány én pedig csak megvonom újra a vállam.

- Ha meg akarsz halni, nem állítalak meg. - Hagyom faképnél. - Apropó Mardekár király, hol a fenében van Siaruli? - Vakarom meg a fejem és indulok el megkeresni a barátomat, de persze, amikor a boszorkány Siaruli-t keresi, akkor sose találja meg Siaruli-t helyette csak üres folyosókat, meg termeket találok, amíg egy terembe benyitva úgy nem döntök, hogy most beljebb is megyek.

- Hova a fenébe tűnhetett megint? - Morgom csípőre rakott kezekkel, majd kezdem el körbejárni a termet, mikor is az egyik fal mellett álló szekrény ajtaja kivágódik. Én ösztönből felemelem Amely-t és támadó állásba állok, de mikor meglátom mivel találtam magam szemben csak elnevetem magam.

- Tudod semmi bajom a mumusokkal. - Kezdek bele nyugodtan, és indítom meg a szükséges varázslatot, a semmiben előttem lebegő baszott nagy halak felé. - De tudod, ha a halak a levegőben vannak, egy kicsit se ijesztőek. - Fejezem be a mondatot és ezzel egyszerre Amely felvillan, csak hogy a mumus újra a szekrényben kössön ki. - És maradj is ott. - Jegyzem meg, ahogy rácsapok az ajtóra. - Köszi Amely, ügyes voltál. - Teszem el a pálcám, mikor is hirtelen a nyakamhoz kapok.

- Az átokpecsét. - Jut eszembe, mikor elér a fájdalomtól az infó az agyamba és így azonnal megpróbálok a forrásra koncentrálni és kicsit homályos látással bár, de eljutni Siaruli-hoz. Szerencsémre, nem kellett sokáig vén vak kecskéhez méltó módon kóvályognom az iskolában, mielőtt egy ajtón beesve meglátom barátomat.

- Siaruli? - Pislogom ki a fájdalmat a nyakamból és húzom ki magam. A fiú a földön ül lábai felhúzva, karjaival öleli azokat és előre hátra dülöngél körülötte pedig egy fiatal sétálgat és néha néha belerúg. Azonnal kapcsolok, mikor egyikük se vesz engem észre. A fiatal nem ember, hanem egy mumus, így megint előveszem Amely-t és odasietek a pároshoz.

- Hé, barom! Itt vagyok! - Terelem magamra a lény figyelmét, aki felém kapja a fejét és azonnal alakot vált hatalmas halakká, amiket Amely-vel már gyorsan eltűntetek. - Siaruli, jól vagy? - Guggolok le a fiú elé, aki még mindig csak dülöngél.

- Hé, hallasz? - Kérdezem és térdelek le a földre. - Siaruli? - Nyújtom ki felé a kezem, de ő azonnal elhúzódik tőlem. - Ez így nem lesz jó, sokkot kaptál. - Fintorodom el. - Mit csináljak? Mi a fenét csináljak? - Harapok rá az alsó ajkamra, majd biccentek egyet magamnak és felveszem a világ legmegnyugtatóbb emberének Helgának az alakját, majd óvatosan megölelem a fiút. - Jól van Alexander, minden rendben van, itt vagyok. - Suttogom és kezdem el simogatni a fejét. - Minden rendben. - Ismétlem meg még vagy négyszer.

- Helga? - Suttogja, mire én lassan visszaveszem a saját alakom. - Lily? - Pislog rám kivörösödött szemekkel.

- Üdv újra az értelmesek között Alexander. - Mosolygom rá. - Jól vagy? Mi történt? Ez csak egy egyszerű mumus volt. - Pillantok a szekrény felé, amit az a veszély fenyeget, hogy felgyújtok.

- Lefagyott. Azt hittem már tudja, hogy kell egy ilyen ellen védekezni, elszámoltam magam. - Jön ki a fiú száján a sokkal magabiztosabb hang.

- Helló Seggfej, nem tudtál volna hamarabb csinálni valamit? - Kérdezem morcosan.

- Mondom, hogy azt hittem tudja, ha tudom, hogy fogalma sincs hogy kell védekezni, azonnal csinálom, mikor megéreztük a mumust a szobában. - Forgatja meg a szemeit. - Lehet vissza kellene vennem tanítványnak. - Fogja meg az állát.

- Na, ez az ami tényleg a ti dolgotok. - Emelem fel védekezőn a kezeimet. - De azért örülök, hogy időben ide értem. Még szerencse, hogy az átokpecsét jelzett. - Mosolyodom el.

- Csak megérte nem leszedni. - Néz rám halványan mosolyogva barátom.

- Helló, Siaruli. - Köszönök neki, majd felállok és leporolom magam. - Na, gyere ez után kell egy kis kikapcsolódás. Mit szólsz, megvicceljünk pár Griffendélest? - Nyújtom felé a kezemet, amit ő el is fogad, így felhúzom a földről.

- Nem hangzik rosszul! - Ért velem egyet.

- Tessék! Akkor menjünk Griffendéleseket szekálni! - Bokszolok a levegőbe, ahogy elindulok az ajtó felé, egy ideig meg is feledkezve a Vámpírok báljáról.