Tomboló Sárkány

9. A Miriell Dorthwell eset

Magamat kihúzva lépek ki a mosdóból és arcomra varázsolva a Morgana nénitől tanult "illedelmes mosolyt" elindulok a bálterem felé. Természetesen a tökéletes átváltozással a hangszín megváltozása is együtt jár, így eldöntöttem, hogy Olga néni hangját fogom kölcsön venni, hiszen a nagynéném biztosan nem jár ilyen helyekre, úgyhogy senkinek sem fog feltűnni. Egyenes háttal és a lehető legnemesebb testtartásommal megyek be a terembe.

Amint kinyílik az ajtó azonnal minden szem rám szegeződik. Ez már egy olyan dolog, ami ismerős, eleget jártam ilyen ünnepségekre Alexanderrel, hogy hozzá legyek szokva ahhoz, hogy mindenki engem figyel. Természetesen az estély vezetője azonnal megjelent mellettem. Én viszont csak szélesen mosolygom rá.

- Jó estét hölgyem. Szabad megtudnom a becses nevét? - Hajolt meg előttem.

- Miriell Dorthwell. - Mutatkozok be illedelmesen.

- Meg tudná mondani nekem, hogy ki hívta meg? - Jön a következő kérdés, én pedig kuncogom egy kicsit.

- Oh, várjon egy pillanatot. - Nézek körbe és mikor meglátom a Seggfejet megindulok felé. - Hát ott is van. - Mondom kedves hangon. - Jó estét, jó estét, Lord Mardekár. El se tudja hinni, milyen rég óta vártam már erre az alkalomra, hogy találkozhassam önnel. - Csicsergem, de azonnal látom a Seggfej szemében, hogy bár mosolyog éppen azon gondolkodik, hogy ki a fene az, aki ilyen közvetlenül mer vele beszélni.

- Kicsoda a hölgy? - Kérdezi Alexander mellett Tom, én pedig udvariasan felé nyújtom a kezem, kézcsókot kérve.

- Miriell Dorthwell, bár az én ereimben nem folyik oly tisztán őseim vére, mint Lord Mardekáréban, de családfám anyai ágon visszavezethető egészen Mardekár Malazárhoz. Úgyhogy rokonok vagyunk, hatalmas megtiszteltetés, hogy találkozhatunk. - Tartom most a Seggfej felé a kezem, mikor Tom nem képes eleget tenni az udvarias üdvözlésnek. Alexander már tudja, hogy kell üdvözölni egy hölgyet.

- Miss Dorthwell, az enyém a megtiszteltetés. Kaneís Mardekár. - Mutatkozik be, én pedig biccentek egyet. Hála eme kis színjátékomnak megúsztam, hogy az estély házigazdája kicsapjon a partyról. Természetesen az ünnepség ezután úgy folytatódik, mintha mi sem történt volna. Én pedig felveszem legszebb "szociál mosolyomat" és jó titokzatos vendéghez híven csak pár szóban csevegek el a legfontosabbaknak tűnő emberekkel és igyekszem az ilyen alkalmakkor már megszokássá vált unott tekintetem helyett érdeklődőnek tűnni.

- Felkérhetem egy táncra, Miss Dorthwell? - Lép hirtelen mellém a Seggfej, amivel eléri, hogy úgy megijedjek, hogy majdnem kiugrok a bőrömből.

- Megtisztel, Lord Mardekár. - Hajtok enyhén fejet és fogadom el a felém nyújtott kezet.

- Ugyan, hívjon csak Kaneís-nek. Végül is rokonok vagyunk, nem igaz? - Kérdezi azzal a mindent csak jót nem ígérő vigyorával, ahogy felvezet a táncparkettre.

"Ajj, ajj... Felhúztam a Seggfejet." Jegyzem meg magamban, de gondolataimnak nem mutatom jelét.

- Ahogy mondja, de ez esetben meg kell kérnem, hogy ön pedig hívjon engem Miriell-nek. - Válaszolok könnyeden és hagyom, hogy vezetni kezdjen.

- Hogy kerülsz ide? - Hallom a rideg hangot a fülem mellett, de le merem fogadni, hogy még mindig mosolyog.

- Természetesen az ajtón át, hogyan máshogy. - Felelek a szokásos szemtelen hangomon. Nem lenne Alexander, ha nem látott volna át rajtam abban a pillanatban, ahogy betettem a lábam a szobába, úgyhogy felesleges játszanom magam előtte.

- Egész jól játszod az úri nőt. De nem kellett volna engem is belekeverned a kis játékaidba. - Suttogja, nekem meg nagyon erőlködnöm kell, hogy ne forgassam meg a szemem.

- Volt kitől tanulnom. Arról pedig, hogy belekevertelek csak te tehetsz. Nem kellene ilyen magasan hordani az orrunkat, Kaneís. - Suttogom én is a füle mellett, ám ekkor ő ellép tőlem, de a kezemet nem engedi el, csak maga után rángat ki a folyosóra, ahol majdnem hogy neki vág a falnak. - Hé! Nem tudod hogy illik bánni egy hölggyel?! Ez fájt! - Nézek rá morcosan, mire ő mit csinál? Na, mit? Rávág a falra a fülem mellett és belehajol az arcomba. Én, csak felhúzom a szemöldököm és egykedvűen nézek rá, majd az arcom mellett a falon pihenő tenyerére pillantok. - Ezzel most meg akartál ijeszteni? - Kérdezem visszanézve rá. - Csak mert nem működik.

- Van róla fogalmad... - Kezd bele és szó szerint látom, hogy összeszorítja a fogait. - Hogy hány tervemet tetted tönkre a megjelenéseddel? - Teszi fel a kérdést megkoronázva azzal a tekintettel, amit akkor szokott használni, ha a halálfalók valamit nagyon elbasztak.

- Hát ha tippelnem kellene... - Kezdek bele és még a fejem is elfordítom, nem is foglalkozva vele, hogy szó szerint sarokba vagyok szorítva. - Úgy száznegyvenhármat. - Nyomom a tenyereim a falra.

- Háromszázhatvanötöt! - Préseli ki a számot a fogai között, mire én meglepetten fordulok vissza felé.

- Ja, hogy te beleszámoltad a kitérőket is. - Bukik ki belőlem.

- Van róla fogalmad, hogy kivel beszélsz? - Morogja és a másik kezét is a falhoz vágja. Minden más esetben ez a testtartás iszonyúan kínos lenne, de Alexanderről van szó, úgyhogy mindegy.

- Persze. - Vágom rá és emelem meg a fejem, hogy tudja nem érdekel a fenyegetése.

- Akkor jobban tennéd, ha elkezdenél aggódni. - Mondja ridegen. - Egy csettintéssel tönkre tudom tenni az életedet.

- Jobban tennéd, ha elkezdenél aggódni. - Utánozom le a szavait, majd megforgatom a szemem. - Mi lesz, ha nem? Megölsz? - Kérdezem oldalra billentett fejjel. - Bocs, hogy lelombozlak, de a félelem szó nem szerepel a szótáramban. - Nyomom jobb kezem mutató ujját a mellkasának.

- Az ilyen emberekre általában azt mondják, hogy bátrak... - Fintorodik el, én viszont csak elnevetem magam.

- Én bátor? Dehogy. - Kuncogom. - Csak nincs mit vesztenem. - Vonom meg a vállam. - Engem ezért is nem zavar, hogy ilyen helyzetben vagyunk. - Mutatok mind a kettőnkre egymás után. - Viszont a te hírnevednek lehet, hogy nem fog jót tenni, ha ilyen helyzetben találnak minke... - Nem tudom befejezni a mondatot, mert szó szerint olyan érzés önt el, mintha forrni kezdene a vér az ereimbe és mikor a Seggfej szemeibe nézek azok arany színűen világítanak. - Rohadj meg, csaló! - Préselem ki a szavakat a fogaim között.

- Oh, bírod. - Állapítja meg és ahogy az ajkaira felfut egy gonosz mosoly a forró érzés eltűnik.

- Mi lett? Meggondoltuk magunk? Mégse akarsz megölni? - Húzom fel az egyik szemöldököm, mire a Seggfej lassan rászorítja a jobb tenyerét a nyakamra.

- Sokkal jobb ötletem van. - Vigyorodik el szélesen. - Ha már így beleköptél a levesembe, akkor úgy illik, hogy meg is edd, amit főztél. - Kuncog egyet, engem pedig kiráz a hideg. A nyakamban hirtelen szúró fájdalmat érzek, ott ahol a keze van. - Ajánlom, hogy megjelenj a holnapi bálon is, Miriell. - Nyomja meg a nevemet, majd a fülemhez hajol. - Mert, ha nem ez a drágaság a nyakadon meg fog ölni. - Ezzel ellöki magát a faltól és egy szempillantás alatt magamra hagy. Én összeszorítom a fogaimat, majd sarkon fordulok és ököllel rávágok a falra.

- Seggfej! Seggfej! Seggfej! - Morgom, minden ütés közben. - Seggfej... - Ütök még egyet, majd elfintorodok és a nyakamhoz nyúlok. - Ez most tényleg rakott rám egy átokpecsétet?