Tomboló Sárkány

34. A családról

Morgána nénivel történt váratlan találkozásom után a szünetem további részét otthon töltöttem, igyekezve minél kevesebbet Sirius társaságában maradni. Lehet, hogy a nyáron megtanultam hogyan kezeljem, de ez nem jelenti azt, hogy örülök neki, ha folyamatosan az édes kicsi elkényeztetett kisangyalt kell játszanom előtte. Úgyhogy inkább kihagytam ezt a lehetőséget és amennyire csak lehetett, megpróbáltam elkerülni az apámat.

Aztán persze visszamentem a suliba, ahol minden pontosan ugyanúgy folytatódott, mint mielőtt eljöttünk. Pedig kíváncsi lennék rá, hogy Siaruli mégis mi a jó Kirkét csinált azzal az élet esszenciája bigyusszal, amit a vámpíroktól csakliztunk el. Mondjuk annyira azért nem vagyok hülye, hogy rákérdezzek a dologra, mert a végén még nekem ugrik vagy csak puszta kedvtelésből megkínoz a hülye kérdésem miatt. Jobb, ha egyelőre nem mondok semmit és majd meglátom, hogy mit akar vele, amikor eljut addig, hogy használja.

Az óráim ugyanolyan unalmasak, mint mindig, tehát egy szóval semmi érdekes sem történik ebben az évben. Őszintén szólva, kínosan sokat kellett azon gondolkodnom, hogy legutóbb otthon mi történt másodikba, amitől kicsit izgalmasabb lett az év. Azonban mikor leesett, hogy mi volt az a bizonyos esemény gyorsan be kellett látnom, hogy még egy fikarcnyi esélye sincs, hogy az idei év izgalmas legyen. Nincs az a pénz, amiért Siaruli bárkit is le fog engedni a kamrába, még engem se engedett le azóta, hogy megcsináltuk Amely-t.

Szóval, ja a napjaim elég egysíkúak az elmúlt időszakban, pont ahogy ma is. Ma például, annyira nem volt az ég világon semmihez kedvem, hogy még könyv sincs nálam, amikor a kanapén döglök a klubhelyiségünkben. Mondjuk Siaruli olvas valamit, de ő szinte mindig valamilyen könyvbe van belemerülve, ami általában olyan nyelven van írva, amiről én azt se tudtam, hogy létezik. Mindegy is, a lényeg, hogy éppen nagyban szenvedek a semmittevéstől,  mikor Daemien felnéz a naplójából és a semmiből hozzám vág egy kérdést.

- Miért nem bírod Siriust? - A kérdés annyira meglep, hogy pár pillanatig csak némán bámulok a fiúra, majd kezeimet a szememre nyomom.

- Mert az idegeimre megy! - Jelentem be, mintha ennél nem lenne egyértelműbb válasz.

- Azt tudom, de miért? - Ilyen kérdést utoljára az egyik dédunokámtól hallottam, a "De miért?" korszakában.

- Mert egy idegesítő Griffendéles, aki azt hiszi, hogy ő a világ legmenőbb lénye, akkor is, ha igazából csak egy s... - Ráharapok a nyelvemre és Siaruli-ra sandítok. - Akarom mondani, egy beképzelt hülye. - Másítom meg a mondatom végét.

- Attól még az apád. - Forgatja meg a szemeit a fiú.

- Ez nem állít meg abban, hogy így gondoljak rá. - Támaszkodom meg a könyökömön és teszem állam a tenyerembe.

- A lánya vagy, a szülők öröksége, a gyerekekben él tovább, elvárják tőled, hogy olyan legyél, mint ők. - Mondja elgondolkodva, de én csak horkantok egyet.

- Egy fenéket leszek én olyan, mint Sirius Black! Különben is minek kellene a szüleimet követnem. Te is és Alexader is tökéletesen megvagytok anélkül, hogy kövessétek a szülői normákat és elvárásokat. - Nyújtom ki rá a nyelvemet.

- Nálam ott van Draco, hogy kövesse a szülői normákat. Én azt csinálok, amit akarok. - Forgatja meg a szemeit kereszttesóm.

- Én meg még mindig árva vagyok. - Jegyzi meg Alexander.

- Néha nem lehet olyan rossz árvának lenni. - Motyogja az orra alatt Daemien, én pedig elfintorodok.

- Na, de Daemien! - Szidom le, én is tudom milyen árvának lenni és bár Vela kapcsolata nem volt a legjobb a szüleivel, de attól még ezt az érzést ő sem ismerte. Én tudom milyen és nem csak én...

- Ja, nagyon jó, ha nem szeretnek annyira a szüleid, hogy megtartsanak. - Siaruli szavai hallatán azonnal felülök a kanapén és mérges szemmel nézek rá.

- Hé! Csak azért, mert nincsenek veled, az még nem jelenti azt, hogy nem szerettek jobban, mint bármi mást. - Jegyzem meg.

- Ja, persze. - Kapom meg a választ, Siaruli pedig fel is áll közben, én azonnal talpra ugrom és elkapom a vállát, mielőtt tovább menne.

- Honnan tudod, hogy nem meghaltak? Miből gondolod, hogy nem szerettek? - Kérem rajta számon és látom rajta, amikor megpróbálja elrejteni a szomorúságát.

- Még annyira se szerettek, hogy életben maradjanak értem... - Motyogja, nekem meg itt telik be a pohár. Egy mozdulat az egész, egy olyan mozdulat, amit általában igyekszem elkerülni, mert félő, hogy én húzom a rövidebbet, de most nem bírom megállítani magam. A tenyerem hatalmas csattanással találkozik a fiú arcával. Látom ahogy oldalra mozdul a feje, majd megfogja az arcát és kitágult szemekkel néz rám, miközben én két kézzel kapaszkodom a felkarjaiba. Nem is foglalkozom a körülöttem lejátszódó dolgokkal, mielőtt folytatnám.

- Ezt most hagyod abba! Neked nincs jogod baszakodni az egóddal. Én vagyok az egyetlen, aki kritizálhatja az önbecsülésedet! Hallod?! - Kérem számon és rázom meg a vállainál fogva.

- Nem értem annyit, hogy... - Kezd bele, de én újra megrázom őt.

- Alexander Hyde! Te vagy a legerősebb varázsló, akivel életemben találkoztam! Ne merd nekem azt állítani, hogy nem érsz annyit, hogy valaki az életét áldozza érted! Mert ha valaki komolyan ezt gondolja, azt én magam fogom megnyúzni! - Morgom.

- Én nem... - Motyogja, mire elengedem és csak ekkor fogom fel, hogy már nem a klubhelyiségemben vagyok, hanem a nagyteremben és mikor körbenézek a tanári asztalnál több igen csak ismerős alakot látok, de van egy, ami gyorsan eléri, hogy megfeledkezzem a többiekről és azonnal odarohanjak hozzá, hogy szorosan megöleljem.

- Alexander már megint hülye! Mondd meg neki, hogy igen is sokat ér és hogy igen is van, aki szereti, mert nekem úgyse hiszi el! - Motyogom a meglepett nő mellkasába, fel se fogva, hogy Hugrabug Helgának még kibaszottul nem kellene ismernie engem.

- Öm... Alexander, eléggé kiborult a barátnőd. - Hallom meg Godrick hangját, de már csak megforgatom az ilyenjein a szemem.

- Megmondom neki, de örülnék, ha előtte bemutatkozna kisasszony. Nem mintha baj lenne, hogy nálam keresi a nyugalmat, de azért... - Motyogja Helga, én pedig ekkor kapok észbe és paprika pirosan elhátrálok a nőtől.

"Basszus, basszus, basszus! Hogy reagáljak most?!" Kérdezem magamtól teljesen lesokkolódva, közben pedig szemem gyorsan végig járatom a termen, a jelenet gyanúsan hasonlít az első múltba tett kirándulásomhoz, de ez a helyzet most teljesen más. Mondjuk legalább azt elértem, hogy Alexander jobb kedvre derüljön, mert most már mosolyog rám.

- Üdv a múltban Lily, a hölgy az egyik anyukám. Hugrabug Helga. Ő pedig Lily Vela Nenil-Black. - Mondja a fiú, majd mutat rám ezzel elintézve a bemutatás rám eső részét.

"Oh, köszi Siaruli most adsz egy kis kimenekülő utat." Nyugszom meg, de azért még meglepetten nézek Helgára, aztán meg még észbe se kapok, mikor megérzem a kezét a vállamon, majd azt ahogy hátrébb húz.

- Ők pedig, Hollóháti Hedvig. Griffendél Godrick, Mardekár Malazár és... - Mutat végig egyesével az asztalnál ülőkön, én pedig hatalmasakat pislogok az utolsó jelen lévőre.

- Mit keres itt a vámpír? - Mutatok rá Sacrus-ra és húzom össze a szemeimet.