Tomboló Sárkány

23. Vámpír rokon

- Örülök, hogy ennyire lelkes kisasszony, de megtudhatnám, hogy kicsoda magácska? - Hallom meg a kérdést a fejem fölül és csak ekkor tudatosul bennem, hogy mit is csináltam. Nagyot nyelek és eltávolodok a férfitől. Megtörölgetem a szemeimet és veszek egy mély levegőt, majd mosolyt erőltetek az arcomra.

- Lily vagyok. Lily Vela Nenil...Black. - Mondom ki az utolsó nevet egy kicsit lassabban, mint a többit. Mindegy mennyiszer próbálom sose fog ez egyszerűbben menni. Valahogy egyszerűen nem tudom azt a családnevet nyugodt szívvel használni, pedig tisztában vagyok vele, hogy az idióta apámon kívül az összes rokonom normális volt.

- Üdvözöllek, én pedig Vlad Tepes vagyok ennek a helynek az igazgatója. - A bemutatkozásra csak biccentek egyet, tudom, hogy az iskolában a Tepest használja, a Dracult csak rá aggatták, de már annyit hallottam, hogy a harmadik százas után rajta ragadt nálam is. - Hogy jutottál be ide? Bajban vagy? - Jön azonnal a következő kérdés is, ami eléri, hogy meglepetten nézzek a férfire.

- Miért lennék bajban? - Bukik ki belőlem a szavak formájában a kíváncsiság, és nem is foglalkozom vele, hogy illetlen vagyok-e vagy sem.

- Az mindegy. - Rázza mega fejét. - Jobb lenne, ha megkeresnénk a szüleidet. - Nyújtja felém a kezét, mire kuncogni kezdek.

- Azt hiszem valamit félre értesz Vlad bácsi. - Mondom a szám elé emelve a kezem. - Én direkt hozzád jöttem. - Vigyorodom el.

- Hozzám? - A vámpír tekintetében őszinte kíváncsiságot látok, ahogy erről érdeklődik.

- Rokonok vagyunk. - Teszem csípőre a kezeimet és kihúzom magam. - Meg akartam látogatni a távoli nagybácsimat. - Jelentem be, mintha mi sem lenne természetesebb ennél.

- Értem, szóval úgy gondolod, hogy rokonok vagyunk. - Biccent egyet a vámpír és letérdel elém, hogy egyenesen a szemembe tudjon nézni. - Lehet, hogy ez egy kicsit furcsa lesz. - Sóhajt egyet és a vállaimra teszi a kezét.

- Ugye, nem a fejemben akarsz turkálni? Csak mert akkor előre szólok, hogy felesleges próbálkoznod. - Fintorodok el.

- Szóval boszorkány vagy. - Mosolyodik el a férfi, de nem mond semmi többet, csak egyenesen a szemeimbe bámul.

- Mondtam, hogy feleslegesen próbálkozol, senki se lát be. Apa azt mondta mindig is ilyen voltam. - Fordítom el a tekintetem a vámpírról eljátszva, hogy morci vagyok. Pedig igazából csak a hazugságom próbálom leplezni. Ha már vannak született legilimentorok, akkor igazán lehetnek született oklumentorok is.

- Értem. - Biccent egyet a vámpír.

- Uram! Uram! - Kiabál két ismerős hang, a vámpírok a kapuból. - Egy idegen szökött be az iskolá...ba. - Áll meg a két vámpír és néz rám kitágult szemekkel.

- Sziasztok. Bocsánat, hogy beszöktem, de látni akartam Vlad bácsit. - Integetek a két vámpírnak.

- Megmagyaráznátok, hogyan szökött be egy ilyen kislány kettőtök mellett? - Kéri számon őket, lassan felállva mellőlem. A két valószínűleg fiatalabb vámpír szószerint összehúzza magát a férfi tekintete alatt és dadogva próbálnak valami magyarázatot kipréselni magukból.

- Ne szídd le őket ennyire Vlad bácsi, esélyük se volt észrevenni. - Kuncogom.

- Ezt hogy érted? - Jön a kérdés és fordul felém a férfi, én pedig csak halványan elmosolyodok.

- Oh, pont tőle? - Kérdezem meglepetten, mikor az egyik fiatalabb vámpírra nézek, de végül csak kuncogom egyet. - Remélem nincs a közelben, nem akarom megsérteni. - Sóhajtok, ahogy lehunyom a szemem és felveszem Erzsébet alakját. - Vagy mutassak valami mást? - Tudakolom és elfordítom a fejem. - Legyünk stílusosak. - Lépek ki az udvarra és veszem fel egy sárkány alakját. Egy pillanatra megfordul a fejemben, hogy repüljek egy kört, de tisztában vagyok vele, hogy most fontosabb dolgom is van annál, minthogy engedjek ennek a vágynak, pedig a tegnapi után rám férne egy normális repülés. Viszont így visszaveszem az eredeti alakom.

- Nenil... - Tágulnak ki Vlad szemei.

- Bemutatkoztam. - Kuncogom, de csak csípőre tett kézzel nézem az eget. - Rám férne már egy repülés, de úgy nem tudnék veled beszélgetni. Márpedig nem azért kockáztattam meg, hogy ide jövök, hogy értelme se legyen. Ki tudja mikor tudok legközelebb erre járni. - Vonom meg a vállam.

- Voltak Nenil rokonaim. - Motyogja a vámpír, mire elmosolyodok.

- És most itt van egy élő. - Hajolok meg.

- Ez a képesség eltéveszthetetlen. - Kuncogja a férfi. - Rég nem találkoztam már Nenil-el. - Mondja, majd hirtelen a szája elé kapja a kezét. - Úgy értem... - Kezd bele, de félbeszakítom.

- Had találjam ki, minimum ezer éve? - Vigyorgom rá. - Nem nagy dolog, ha az ember elfelejti az éveket, főleg, ha vámpír. - Vonom meg a vállam, viszont ezzel a kijelentéssel elérem, hogy a három jelenlévő mind megfeszüljön.

- Honnan? - Szegezi nekem a kérdést Vlad bácsi, nekem pedig eszembe jut az első találkozásunk és elnevetem magam.

- Az ezüsttől való félelem elég árulkodó volt, mellesleg mindig kiráz a hideg, ha vámpírt látok. - Tárom ki a karjaimat.

- Szóval azt is tudod mik vagyunk és mégis itt vagy? - Kérdezi meglepetten.

- Persze. Szerettem volna megismerkedni a teremtmény rokonaimmal. - Teszem hátam mögé a kezeim és kulcsolom össze őket. - Nem is tudtam, hogy ez a hely ilyen szép. Alig találtam róla valamint a Black könyvtárban. - Nézek körbe, mintha most látnám először a helyet.

- Bátor kislány vagy. - Lép mellém Vlad ajkain egy széles mosollyal. - Tisztelem a tudás vágyat és ha rokonok vagyunk, akkor jobb lesz, ha mindent megteszek, hogy kielégítsem a kíváncsiságodat. Szóval mit szeretnél csinálni Lily? - Kérdezi és közben int a másik kettőnek, hogy hagyjanak minket magunkra.

- Körbevezetnél? Szeretnék mindent látni! - Teszem össze a kezeim könyörgőn. - Milyen vámpírnak lenni? Mit csinál egy igazgató? - Darálok le három kérdést is egymás után, hogy nagyon kíváncsinak tűnjek. Igazából jobban érdekelnek a vámpír meséi. A saját világomban is imádtam, amikor ő vagy Erzsébet meséltek, de szinte biztos vagyok benne, hogy Vlad magától is nekilát mesélni, ha elindulunk.

- Ha valóban ezt szeretnéd, akkor gyere. Kezdjünk kívülről. - Nyújtja felém a kezét, amit most el is fogadok és meg se lepődöm, mikor a vámpír hopponál. - Ez a területem határa. Gondolom kedveled a sárkányokat. - Néz rám egy cinkos mosollyal a szája sarkában.

- Nagyon. - Mondom és szinte tudom, hogy most megcsillantak a szemeim.

- Akarod látni hogy születnek? - Jön a kérdés, ami eléri, hogy olyan lelkes legyek, mint már régen nem.

- Igen, igen, igen! - Kezdek el ugrálni, mire a vámpír a számra nyomja a mutató ujját.

- Akkor nagyon csöndben kell lenned. - Mondja.

- Hallgatok, mint a sír. - Biccentek és eljátszom, hogy becipzározom a számat és mikor a vámpír elindul egy barlang felé, én hang nélkül követem. Pár lépés után a férfi gyanakodva néz vissza és mintha meglepődne, hogy lát.

- Hogy vagy ilyen halk? - Jön a kérdés.

- Varázsolok. - Vonom meg a vállamat. Az ilyen rejtőzködést segítő bűbájok szó szerint a zsigereimbe ivódtak, úgyhogy nem nagyon kell erőlködnöm, hogy használjam őket.

- Lehet tanítanom kellene neked pár trükköt, ha ilyen ügyes vagy. - Gondolkodik el, de az ajánlattal sikerül felkeltenie az érdeklődésem.

- Annak nagyon örülnék. - Vigyorodom el. - De most a sárkányt szeretném látni, ha lehet. - Teszem össze a kezeimet.

- Igen, a sárkányt. Igyekeznünk kell, hogy ne késsük le. Eredetileg is ide készültem, nem tudom mennyi időnk van még. - Lelkesedik a vámpír és indul meg újfent a barlang irányában, én meg szorosan a sarkában vagyok, hiszen nincs az a pénz, amiért én lemaradnék egy ilyen történelmi pillanatról.