Tomboló Sárkány

11. Anya?!

Végül a kora hajnali órákban értem csak haza és hulla fáradtan dőltem be az ágyamba. Hiába vagyok már több, mint négyszáz éves, de a testem még mindig csak egy tizenegy éves gyereké, ami megköveteli magának a viszonylagos normális alvást. Úgyhogy nem csoda, hogy a fél napot átaludtam és még akkor is kicsit szédültem.

Úgyhogy eldöntöttem, hogy az lesz a legokosabb, hogy ha ma is elkerülöm az én idegesítő apámat, így lesurrantam az alaksori titkos szobába, hogy ígéretemhez híven beavassam Phineas bácsit abba, hogy mit is takar, hogy négyszáz éves vagyok. Persze, hiába nézek ki idiótának, még nem vagyok az, így nem mindent mondtam el a festménynek csak a legfontosabb dolgokat. Például, hogy egy másik világból kerültem ide meg ilyenek.

- Szóval, ja nem nagy dolog. Én voltam a Roxfort igazgatója. - Mondom, ahogy a plafont nézem, a kanapén kinyúlva. - Az a négy száz éves vagyok dolog, meg csak annyi, hogy... - Itt elgondolkodom, majd csak lehunyom a szemem. - Hogy egy Seggfej szavaival éljek. "Megtaláltam a bölcsek kövét." - Legyintek egyet. - Őszinte leszek, puszta véletlen volt az egész. - Mosolyodok el halványan, ahogy visszagondolok arra a napra, mikor megtudtam, hogy mi is az a bölcsek köve igazából. - Most meg valahogy ide csöppentem és csak pár emlékfoszlány van meg abból, amit ez a test megélt.

- Hmm... Ez valóban egy érdekes történet. - Hallom meg Phineas bácsi hangját.

- De nem hiszel nekem, igaz? - Kuncogom.

- Elhiszem, amit mondott kis hölgy. Te biztosan nem az a Lily Vela Nenil vagy, akit én ismerek. Ha az lennél, tudtad volna hol keresd a pálcámat. - Erre a kijelentésre, azonnal felülök és pislogva nézek a portréra.

- Ezt hogy érted? - Kérdezem egy kicsit előre dőlve.

- A másik te, akit én ismerek... - Kezd bele.

- Vela. Én Vela-nak hívom. - Segítem ki a rokonom.

- Szóval Vela, még egész kicsi volt akkor mikor elkezdtük, én tanítgattam őt arra, hogyan kell varázsolni. - Magyarázza mosolyogva, nekem pedig kitágulnak a szemeim. A szoba elhalványodik előttem. Lentről látom a festményt, hallom a hangom, ahogy kérdezgetek. "Phineas papa, hogy csinálod azt a mozdulatot?", "Phineas papa, mik azok a teremtmények? Apa mindig velük káromkodik.", "Phineas papa, apa miért utálja a családját?" Meg még ezer, meg ezer kérdés, amikre mindig egy mosoly, majd egy kis magyarázkodás volt a válasz.

- Oh... - Suttogom magam elé.

- Mi történt? - Hallom meg az ősöm hangját.

- Semmi, csak... - Fújok egy nagyot. - Egy újabb adag emlékfoszlány. - Vakarom meg a fejem. - Néha vannak ilyenek. - Hunyom le a szemeim.

- Lilykém! - A hirtelen hangra kiráz a hideg.

- Most mit akar?! - Fújok egy nagyot. - Ha megint valami észbontóan fontosat akar, én esküszöm, hogy most én hajítom át a RÉM-be dugott fátylon. - Morgok, ahogy felállok. - Később találkozunk Phineas bácsi. - Köszönök el a rokonomtól, majd elkerülve apámat visszamegyek a szobámba, hogy mikor az ajtómon kezd el kopogni kinyithassam. - Igen? - Billentem oldalra a fejem.

- Itt a vacsora ideje és van egy kis meglepetésem a számodra. - Mosolyogja, én pedig csak pislogok rá, de végül megadom magam és egy sóhaj után kilépek a szobából és becsukom magam után az ajtóm. Némán követem apát az ebédlőbe, viszont az ajtónál tovább egy lépéssel se tudok menni. A lábam majdnem szó szerint gyökeret vert attól, amit látok.

- Anyu? - Suttogom, mikor a fekete hajú, kék szemű nő nyakában meglátom a Nenil sárkányos medált, amit a saját világomban, én hordtam.

- Szia kicsi csillagom. - Mosolyog rám és az arca szinte ragyog. Hatalmasat nyelek, a könnyek folyni kezdenek az arcomon. Most már tudom milyen lehetett Alexander-nek, mikor először látta a szüleit. - Kicsim... - Áll fel anya és hozzám siet, majd magához ölel, én meg gondolkodás nélkül ölelek vissza.