Tomboló Sárkány

5. Új barátok

- Jó kedvemben vagyok. Hagyom, hogy válassz. Mondj egy számot egy és húsz között. - Alexander kijelentésére, hatalmasat nyelek és elkezd a fejemben pörögni a húsz első Mardekár családi átok. - Gyerünk, Vexo! Nem érek rá egész éjjel! - Siettet, de én éppen arra próbálok rájönni, hogyan úszhatnám meg a legkevesebb fájdalommal. - Visszaszámolok és mondanod kell egy számot. Három. - Kezd bele. - Kettő. - Ráharapok az ajkaimra. - Egy.

- Kilenc! - Szorítom össze a szemem és húzom össze magam, már várva az átkot, de csak egy tompa puffanást hallok és mikor kinyitom a szemem a Seggfejet látom, aki hátra döntötte a fejét és fintorog.

- A fenébe, pedig szórakozni akartam. - Motyogja alig hallhatóan, én pedig csak pislogok. - Mégis ki választaná magától a kilencest? Pont a kilencest! - Morogja. - Miért pont a rohadt kilencest? - Teszi fel a kérdést, de nem néz felém.

- Mert a Mester azt mondta: "Mindig a kilencest". - Bukik ki belőlem a válasz.

"Amúgy melyik is a kilences?" Gondolkodom el.

- Mindegy, megúsztad. - Jelenti ki és néz rám, nekem meg kitágulnak a szemeim, mikor felfogom, hogy melyik is az a kilences és ha szégyen, ha nem térdre rogyok, majd leülök a földre.

"Morgána néni, megmentettél!" Hunyom le a szemem megkönnyebbülve, de azonnal ki is nyitom a szemem.

- Mi? - Pislogok fel a Seggfejre, akinek az szája sarkában egy halvány mosoly van.

- Megúsztad Nenil. Menj feküdj le. - Adja ki a parancsot, én pedig lassan feltápászkodom.

"Kilencedik Mardekár családi átok. Tízezer csonttű. Az áldozat csontjai belülről robbannak apró szilánkokká. Kitétel. Ha valaki önként vállalja az átkot, akkor felmentést kap alóla." Jut el végre a tudatomig az a bizonyos kilences pont, mikor a hálókörletem ajtajában állok. A szám elé kapom a kezem.

"Majdnem megölettem magam! Hogy a Kirké göcsörtös varázspálcájába felejtettem én el ezt a varázslatot?" Teszem fel magamnak a kérdést, viszont mivel túl késő van ahhoz, hogy értelmesen gondolkodjak, így egyszerűen úgy döntök lefekszem. "A picsába! A naplóm!" Ugrok talpra, mikor felfogom, hogy lenn hagytam a füzetem. Azonnal az ajtóhoz rohanok, de mikor kinyitom azt, szembe találom magam Daemien-nel aki éppen kopogni készült.

- Áh, Lily pont téged kereslek. - Mosolyog rám, majd felém nyújtja a kezében tartott tárgyat. - Láttam, hogy lenn hagytad. - Mondja, én pedig csak ekkor veszem át a kis naplót és a mellkasomhoz szorítom.

- Köszönöm, Daemien. - Biccentek.

- Mellesleg, ugye holnap is el akarod foglalni Alexander mellett a helyet? - Kérdezi. - Nem, mintha bajom lenne Draco-val, de te határozottan jobb társaság vagy. - Vigyorodik el, amit azonnal viszonozok is.

- Csak szeretné, hogy békén hagyjam. - Kuncogom. - Jó éjt Daemien. - Köszönök el a fiútól.

Végül még apám levelét is elolvasom alvás előtt, de természetesen csak felhúzom magam rajta. Hiszen az én díszmadár apám semmi értelmeset se akart, velem meg ezért ordibált Piton professzor. Mindegy is, a lényeg hogy eldöntöttem, hogy nem fogok az apámmal foglalkozni.

Ehhez a döntésemhez pedig az elkövetkező hetekben tartottam is magam és nem ez volt az egyetlen változás az első héthez képest. Ugyanis, bár a Seggfej még mindig nem néz semmibe se, de már nem ignorál. Sőt, pont ellenkezőleg. Vagy ő, vagy Daemien folyton a seggemben vannak. Komolyan mondom, még egy perc nyugtom sincs, mindig velük kell tanulnom, akárhova mennek ott kell lennem és ahogy telnek a hetek kezdem úgy érezni, hogy én lettem a Seggfej csicskája.