Tomboló Sárkány

63. Vámpír vs. Vérfarkas

A tanév szokásához híven kifejezetten nyugodtan indult. Igen valahogy nem tud meghatni a korosztályom hisztije a kemény órai anyagokkal kapcsolatban, amikor én már réges régen kisujjból kirázok mindent, amit a Roxfort-ban tudnak tanítani. Néha még direkt el is rontom az anyagot, hogy legalább egy kis izgalom legyen a napjaimban.

Aztán persze semmi sem mehet úgy, ahogy azt a boszorkány elképzeli, mert miért menne úgy? Az valami vicc lenne, ha minden úgy lenne, ahogy akarom. Viszont legalább most nem az AMM-es idiótáktól kaptam a híreket, hanem a papától. Csakhogy a hírek tartalmán a feladójuk nem sokat változtat.

Szinte sejtettem, hogy a patthelyzet nem fog sokáig fennmaradni, hiába vagyunk Siaruli-val mind a ketten tejhatalmú vezetők, csak teremtményekkel dolgozunk, ráadásul nem is akármilyen teremtményekkel, hanem olyanokkal, akik évszázadok óta folyamatosan egymás nyakának ugranak, hol jobban, hol kevésbé, de mindig egymást marják.

Igen, várható volt, hogy a vérfarkasok és a vámpírok egy idő után nem fogják tolerálni, hogy két varázsló parancsára együtt kell dolgozniuk, akkor sem, ha az egyik varázsló vérörökbefogadással farkas. Ez csak nem ugyanolyan, mintha tényleg teremtmény lennék. Sejtettem, hogy az embereim egy bizonyos pont után már nem fognak magukkal bírni.

- Mennyire nagy a baj? - Jelenek meg a papa előtt Samhain-kor és kezdem ezzel.

- Kevésbé, mint amilyennek hangzik. - Vonja meg a vállát a férfi.

- Oh, akkor megnyugodhatok. Fogalmam sincs, hogy Siaruli mivel van elfoglalva, de azt mondta, hogy adjam át, hogy üdvözöl. Nekem kell ezt a jelenlegi helyzetet megoldani. "Ahogy ő mondta Miriell-ként elégszer csináltál békítő diplomáciai tárgyalást, nem hiszem, hogy nem tudod egyedül elintézni a dolgot." - Forgatom meg a szemem, ahogy visszaidézem a fiú szavait.

- És mit gondolsz, hogy kellene megoldanunk az ügyet? - Kérdezi papa kíváncsian és simogatja meg a fejemet.

- Ugye, még mindig te vagy a vérfarkasok vezetője? - Válaszolok kérdéssel a kérdésre, amivel elérem, hogy papa gyanakodva nézzen rám, de biccentsen egyet.

- Igen. Ez nem egy olyan dolog, ami változik, amíg valaki meg nem öl, addig én vagyok a legnagyobb vérfarkas a ranglétrán. - Vonja meg a vállát, én meg kuncogom egyet. Vicces, hogy a papát ugyanannyira nem érdekli, hogy milyen szinten van a hatalomban, mint amennyire engem nem érdekelt az eredeti világomban.

- Remek, akkor van egy találkozónk. - Jelentem be egy széles mosoly társaságában.

- Találkozónk? - Pislog rám papa, mintha még egy fejet növesztettem volna, én viszont csak bólogatni kezdek.

- Bizony. A legegyszerűbb módja a viszályok elfojtásának, ha az ellenséges táborok vezetőit intézi el az ember. Úgyhogy kértem magunknak audienciát. Szóval... - Itt veszek egy mély levegőt, felveszem a Miriell-es alakom és egy csinos vámpírok elé való ruhát teremtek magamra, majd a papa felé nyújtom a kezem. - Jobb, ha nem késünk. A vámpírok szeretik, ha pontos az ember. - Jegyzem meg.

- Enyém a megtiszteltetés kis farkas. - Fogja meg a kezem papa, én pedig előveszem a kis gombot, ami a zsupszkulcs és a kezünkre helyezem. Azonnal érzem a húzást és hatalmasat kell nyelnem, hogy ne hányjam el magam, mikor megérkezünk. A séta előnyeinek egyikei a boszorka megtanulja, hogy ne hányjon, hiába fordul fel a gyomra.

- Üdvözletem Lady Dorthwell, már vártam magukat. - Hallok meg a hátam mögött egy dallamos férfi hangot, ami eléri, hogy azonnal sarkon forduljak és meghajoljak.

- Sanguini úr, köszönöm, hogy fogad minket. - Mondom udvariasan, majd húzom ki magam és nézek egyenesen a vámpírra minden félelem nélkül.

- Vlad nagyon jó véleménnyel volt önről kisasszony, alig vártam, hogy megismerhessem. - Nyal végig az ajkain.

- Fogd vissza magad. - Hallom meg a papa nyugodt hangját a hátam mögött.

- Nem mintha rajta lenne Vlad szaga, egy kis kóstoló nem árt senkinek. - Néz végig rajtam, én pedig egykedvűen nézek rá vissza és már éppen szóra nyitnám a szám, de papa megelőz.

- Egy szóval se mondtam, hogy a leszármazottaidé. - Vonja meg a papa a vállát, mire Sanguini elfintorodik.

- A tiéd? - Böki ki a kérdést, mire papa felnevet.

- Úgy, ahogy gondolod nem is az enyém. Viszont kifejezetten örülnék, ha nem akarnád megcsapolni az unokahúgod vérét, Hel. - Mondja papa ajkain egy gonosz mosollyal.

- Unokahúgom? - Tágulnak ki Sanguini szemei.

- Papa azt akarod mondani, hogy ő? - Mutatok a vámpírra.

- Igen. - Biccent a papa, én meg úgy lefagyok, hogy csak pislogni fogok.

- De ő vámpír. - Motyogom.

- Igen. - Ismétli meg papa, amivel úgy lesokkol, hogy elvesztem az uralmat a Nenil örökség felett és újra a valódi formámban nézek fel a papára.

- Papa, azt hiszem én ezt nem értem. - Rázom meg a fejem.

- Kislány? - Hallom meg Sanguini hangját.

- Igen kislány. Most viszont leülhetnénk öcsém. Van egy kis elmesélni valóm a kisfarkasnak. - Vesz fel a karjaiba a papa.

- Gyertek. - Sóhajt egyet a vámpír és vezet el minket az asztalhoz. - Ugye tudod, hogy az, hogy az AMM feje rokon nagyban megkönnyíti a tárgyalást? Ha tudom, hogy a lányod saját kézzel tekerem ki azoknak a vámpíroknak a nyakát akik bajt akarnak. - Rázza meg a fejét a vámpír és fonja össze maga előtt a karjait.

- Tudom, de rég beszéltünk már és a leszármazottaink szeretik egymást marni, néha hagyni kell őket verekedni. - Vonja meg a papa a vállát.

- Papa rátérhetnénk a magyarázatra? Össze vagyok zavarodva és olyankor ideges vagyok, amit csak harccal lehet levezetni és se a Mester, se Siaruli, se Godrick nincs a közelben egy biztonságos párbajhoz. - Szólalok meg rideg hangon.

- Sajnálom kisfarkas. - Ad egy puszit a hajamra. - Kisfarkas, ő itt az egyik öcsém Hel, vagy ahogy mostanában nevezi magát Sanguini. Öcsém, ő pedig a fogadott lányom Lily Fey Greyback. - Mutat be minket egymásnak.

- Üdv a családban unokahúgi. - Vigyorog rám a vámpír. - Hel vagyok, a föld első vámpírja. Gondolom Fenrir nem mesélte el neked a családi sztorit. - Kuncog a férfi.

- Családi sztorit? - Pislogok a papára.

- Nem így akartam, hogy megtudd. - Sóhajt papa. - Tudod kisfarkas én és a két testvérem már az emberiség hajnala óta élünk. Születésünkkor egyszerű varázslók voltunk, aztán mindannyian kaptunk egy ajándékot a mágiától. - Ahogy papa mesél, Sanguini bólogat. - Én vérfarkas lettem, az összes vérfarkas atyja. Hel. - Biccent Sanguini felé. - Ő vámpír lett. - Jörmungandr pedig kígyóvá változott, Ouroboros-á, hogy őrizze a világot. - Papa szavaira csak eltátom a szám, majd megrázom a fejem és a hajamba túrok.

- Jól van, akkor én hogy hívjalak? - Nézek végül Sanguini-re, aki oldalra billenti a fejét.

- Hel, nagybácsi, Sanguini, amelyik tetszik. Amúgy elég gyorsan túltetted magad az ügyön. - Erre én elnevetem magam.

- Papa szó nélkül elfogadta, hogy egy másik világból származom. Még szép, hogy nem csapok patáliát egy ilyen apróságon. Mellesleg meg, a Roxfort alapítói a szüleim, Morgana LeFay a nevelő anyám és a Mesterem, Vlad Tepes vér szerint is rokonom. Arról nem is beszélve, hogy Siaruli a legjobb barátom ezek mellett az már szinte semmi, hogy a vérfarkasok atyja az apám, a vámpírok atyja meg a nagybátyám. De ha végképp nem bírom elkapom Siaruli-t egy párbajra és jobban leszek. - Vonom meg a vállam. - Szóval most hogy így családban elintéztük a dolgokat, akkor a diplomáciai beszélgetés felesleges lett, igaz? - A két férfi csak biccent. - Remek, akkor jöttök nekem egy mese délutánnal. - Jelentem be, mire Hel kuncog egyet.

- Csak akkor, ha te is elmagyarázod mi volt ez itt az előbb. - Vigyorog rá.

- Oh, az egy érdekes mese lesz higgy nekem. - Nevetem el magam, mielőtt belekezdenénk a családi beszélgetésbe.