Tomboló Sárkány

10. Hogyan éld túl az átokpecsétet

Mikor sikerül összeszednem magam visszamegyek a mosdóba és visszaveszem az eredeti alakomat, hogy utána arcomra varázsoljak egy széles mosolyt és visszamenjek Daemien-ékhez.

- Elég sokáig tartott ez a púderezés. Már azt hittem megevett a toalett. - Unokatestvérem szavaira morcosan nézek rá.

- Próbáld meg te az apám főztjét enni és utána nem rosszul lenni. - Fonom össze magam előtt a karjaim. - Szóval lemaradtam valamiről, vagy csak a szokásos uncsi felnőtt beszélgetések mentek? - Kérdezem végignézve a csapaton.

- Nem fogod elhinni, jött egy iszonyú csinos szőke hölgy, de már el is ment Lord Mardekár szerint fontos dolga akadt. Azért remélem még látni fogjuk. - Mondja a lány, aki korábban kimentett és még a pilláit is rebegtetni kezdi.

- Szóval vele beszélhet egy nő? - Tátom el a számat és biccentek a Seggfej felé.

- Általában nem, de ez a hölgy, önkényesen döntött úgy, hogy beszélni fog vele. - Mondja határozottan mérges tekintettel Daemien.

- Gratulálok a nőnek, Lord Mardekár úgy néz ki, mint valaki, aki bárkinek le tudja szedni a fejét és senki se veszi észre, hogy ő volt. - Ráz ki a hideg.

- Milyen titokzatos és jóképű. - Olvadoznak páran a lányok közül, én pedig megforgatom a szemem.

- Neked meg megint mi bajod? - Néz rám fintorogva az unokatesóm.

- Csak eszembe jutott, hogy nekem ez után haza kell mennem. - Sóhajtok egyet, már annak a gondolatától is rosszul vagyok, hogy vissza kell mennem apámhoz.

- Ami azt illeti. Van egy olyan érzésem, hogy ez a pillanat hamarabb fog eljönni, mint ahogy szeretnéd. Apáék ott jönnek. - Biccent a felnőttek irányába és mikor oda pillantok valóban látom a Malfoy házaspárt.

Tehát mit volt mit tenni, nekem haza kellett mennem a Grimauld térre. Kicsit sem örültem ennek a fejleménynek egyes dolgok miatt kevésbé, mint másokért. A legnagyobb probléma pedig kivételesen nem az, hogy az apámat itthon eszi a fene. Nem a legnagyobb probléma itt az, hogy itt van az a rohadt átokpecsét a nyakamon, ami ki fog engem nyírni, ha holnap este nem megyek el arra a bizonyos Yule bálra.

Alapjáraton ezzel nem is lenne baj, simán el tudnék menni, de... Mert mindig van egy de. Fogalmam sincs hogy a rákba pattanjak meg itthonról, úgy hogy ne vegyenek észre, mikor Vela-nak csak az az egyetlen pálcája van, amin rajta van a minisztériumi megfigyelő varázslat. Ez pedig azt jelenti, hogy nem használhatom a pálcát arra, hogy meglógjak, zsupszkulcsom nincs, a hopphálózatot nem használhatom, a titkos átkokat meg nem éppen arra találták ki, hogy utazzanak velük.

Így lehet, hogy ezzel a problémával még másnap se tudtam semmit kezdeni és hogy idegbajomba, apámat kikerülve úgy döntöttem, hogy felfedezem az alaksorunkat, majdcsak találok valamit. Ezért is kerültem le a ház egy olyan részére, amiről azt se tudtam, hogy létezik és így jutottam el ebbe a szobába is, ami bár kényelmesen be van rendezve, de semmi értelmes sincs benne, csak az egyik Black ős portréja. Azé, aki igazgató is volt a Roxfortba, valami Phineas Nigellus, tudja is a fene.

- Nem igaz! - Morgom, ahogy fel le sétálok a szobában és mit sem foglalkozva a portréval kapálózok a karommal és motyogok. - Nem igaz! Itt vagyok több, mint négyszáz évesen és nem tudom leszedni ezt a kibaszott átokpecsétet! Ha nem találok ki valamit hiper gyorsan, hogy eljussak arra a rohadt bálra, nekem lőttek! De mi a francokat csináljak, ha nincs egy rohadt pálcám, amivel meglógjak?! - Állok meg és nézek mérgesen a plafonra, mintha az ő hibája lenne, hogy az átokpecsét a nyakamon van.

- Használhatod az enyémet. - A hirtelen hangra azonnal sarkon fordulok, de nem látok semmit. Gyanakodva nézek körbe, amíg tekintetem meg nem áll Phineas bácsi képén. A férfi csak kedvesen mosolyog rám. Én pedig oldalra biccentem a fejem. - Ott van oldalt az a szekrény, van rajta egy rejtett fiók a bal oldalon. - Fordul a bútor irányába, én pedig követem a tekintetét.

Összehúzott szemöldökkel nézek a férfire, de végül mégis odamegyek a szekrényhez és legnagyobb meglepetésemre a bal oldalon valóban találok egy ébenfa pálcát, amit óvatosan a kezembe fogok. A bizsergés azonnal átjár, mire azonnal kiszórok egy tisztító átkot a szobára és elégedetten biccentek.

- Jó pálca, bár hozzám kicsit gyenge a magja, de a helyzetnek megfelel. - Tűzöm oldalamra, ahogy minden pálcámmal szoktam. - Tényleg használhatom? - Nézek a festményre, aki biccent egyet.

- Örülök, hogy segíthetek. - Mondja egy halvány mosollyal. - Gondolom, most rengeteg dolgod van, de ha lesz egy kis időd elmesélhetnéd, hogy mit értettél az alatt, hogy több, mint négyszáz éves vagy. - Néz komolyan a szemembe, mire megrázom a fejem.

- A Griffendéles énem. - Sóhajtok. - Ha sikerül túlélnem a ma estét mindent elmesélek. Tartozom önnek. - Hajolok meg, ahogy anno Helgától és Hedvigtől tanultam.

- Régimódi, de kifejezetten illedelmes. - Bólogat helyeslően, én pedig felnevetek.

- A Séta apró előnyei. - Vonom meg a vállam. - Malazár járását is le tudom utánozni. - Legyintek egyet, amivel elérem, hogy a festmény szemei kitáguljanak, de én a szám elé teszem a kezemet. - Később elmagyarázom. Most viszont távozok. A Seggfej nem szokott viccelni, amikor valakit halállal fenyeget és ha lehet nem próbálom ki, hogy most kivételt tett-e. Viszont látásra Phineas bácsi. - Biccentek és kisietek a rejtett szobából, vissza a sajátomba.

Még várnom kellett egy kicsit a party kezdetéig, de igazából annyira nem is bántam ezt, így legalább volt egy kis időm gondolkodni és el is döntöttem, hogy ennek az ősömnek a festménye lesz az egyetlen, aki ebben a világban tudni fog az igazságról, hogy nem Vela vagyok. Őszintén egy kicsit meg is nyugodtam ettől a gondolattól, jó érzés tudni, hogy nem leszek egyedül.

Végül mikor eljött az idő, felvettem a tegnap kialakított kinézetem, ezúttal Hedvig egyik ünnepi ruhájával, csak Mardekár színekben, majd kezembe vettem a pálcát és hopponáltam. Még jó, hogy Daemien nem tudta befogni a száját és elkotyogta hol lesz a mai bál. Így gond nélkül érkeztem meg. A party eleje ugyanolyan unalmas volt, mint legutóbb. Aztán pedig megjelent a Seggfej, de ma még kevesebbet foglalkozott velem, mint tegnap. Csak a party vége felé hívott félre.

- Látom el tudtál jönni. - Mondja közel hajolva hozzám.

- Nem sok választásom volt. - Forgatom meg a szemem.

- Egész jól bánsz a tömeggel. Megtartalak. - Jelenti be.

- Mintha le tudnál koptatni... - Nézek el oldalra. - Még örülhetsz, hogy nem a barátnődként mutatkoztam be, akkor meg se jelenhetnél nélkülem. - Pillantok rá, ő pedig elvigyorodik.

- Csak szeretnéd. - Itt suttogni kezd, de elkapom a szavakat. - Különben is annak te nagyon nem örültél volna. - Erre kitágulnak a szemeim.

"Basszus, basszus, basszus!" Kántálom magamban. "Ott volt a vámpírja?!" Nyelek egy nagyot. "Nyugalom Lily, ne mutasd, hogy megijedtél." Szidom le magam.

- Mindegy, nem próbálkozom többet. - Vonom meg a vállam és kedvesen a Seggfejre mosolygom. - Hamarosan távoznom kellene. Mikor jelenjek meg legközelebb Kaneís? - Kérdezem.

- Ne aggódj miatta, Miriell. Megvannak a módszereim, hogy tájékoztassalak róla. - Mosolyog rám, engem meg kiráz a hideg.

"Ezt nagyon megszívtam!"