Ki ne hallott volna a Mardekár családról, Anglia legerősebb sötét varázsló családjáról, akik évtizedekkel ezelőtt a feje tetejére állították az egész világot. A család, ami elérte, hogy a muglik és a varázslók békében éljenek egymás mellett, akikkel...
Őszinte leszek, halvány fogalmam sincs, hogy Siaruli és a Druida miről beszélgettek ebéd után, de egész gyorsan végeztek, úgyhogy még csak kitalálni se tudom a beszélgetés témáját, na nem mintha engem annyira érdekelne a dolog. Siaruli dolga, hogy mit kezd a Druidával, nem az enyém. Szóval igyekeztem elfelejteni az egész esetet.
Az ál Merlin tanítvánnyal történt fiaskó után a napjaink visszatértek a normális kerékforgásba. Halálra unni magam órákon, elvégezni Siaruli papírmunkáját, felhúzni Daemien idegeit, lebaszni az AMM-et, ha valamit elrontottak és néha megjelenni Siaruli-val egy-egy hivatalos eseményen Miriell-ként. Szóval, csak a szokásos dolgok, amit az elmúlt időben kiteszik a mindennapjaimat.
Egészen addig, amíg egyik reggel arra nem kelek, hogy a fejemre esik egy boríték. Olyan hirtelen jött a dolog és úgy megijedtem, hogy lehet, hogy el is sikoltottam magam, de nincs az a pénz, amiért én ezt bevallom bárkinek is. Helyette, lángoló tekintettel nézek a papírdarabra, ami a szívrohamot hozta rám hajnalok hajnalán.
Egy átlagos borítéknak tűnik, amikor ráküldöm a szokásos ártás felfedő bűbájaim nem jön vissza semmi rossz szándékú dolog. Egy pillanatra megfordul a fejemben, hogy megint összefutottam valamivel, amit nem tudok Vela múltjából, azonban a megérzésem most azt mondja, hogy ennek a bizonyos borítéknak semmi köze sincs Vela-hoz. Ez azonban nem nyugtat meg, sőt csak idegesebbé tesz. Mégis ki tudhat egyenesen az arcomba levelet küldeni.
Gyanakodva nyitom fel a borítékot, amiben két papír van. Az egyik valami jegynek néz ki a másik pedig egy levél. Pontosabban mondva egy meghívó, egy előadásra. A jegy az előadásra szól és nekem van címezve. Mármint hogy Lily Vela Nenil-Black-nek és nem Miriell Dorthwell-nek. Ez az információ természetesen csak azt éri el, hogy jobban gyanakodjak, mint eddig, de végül csak elteszem a levelet a meghívóval a bőröndömbe.
Az előadás a hétvégén lesz, addig pedig még meglátom, hogy mit csináljak vele. Jó, azt gondoltam, hogy majd figyelmen kívül hagyom és szombaton újra előveszem és ha lesz kedvem elmegyek, ha nem, akkor nem. Viszont a levélnek sikerült úgy az agyamra mennie, hogy alig tudom kiverni a fejemből egész héten. Így nem csoda, hogy szombaton délután egyszerűen kihúzom a jegyet a bőröndömből és a levélben említett címre hopponálok.
Nem is foglalkoztam vele, hogy kicsípjem magam, de hát nekem pont nincs az ilyenre szükségem. A Nenil örökség ilyen esetekben nagyon hasznos tud lenni. Csak egy gondolatomba kerül, hogy megint felvegyem azt a kinézetemet, amit akkor használtam, mikor Siaruli-val megloptuk Sacrus-t.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Fújok egy nagyot, megigazítom a szoknyámat és még egyszer megnézem a jegyet, hogy biztos jó helyre jöttem-e. Aztán egyszerűen odamegyek a hatalmas épület ajtajához. Odanyújtom a jegyet a vámpírnak, aki az ajtóban áll, aki bele is szakít és egy széles mosoly társaságában kinyitja nekem az ajtót. Én gyanakodva nézek vissza a vállam felett a hátam mögött bezáródott ajtóra.
- Valami nagyon nincs rendben. - Jegyzem meg az orrom alatt. Azzal semmi baj, hogy egy vámpír áll az ajtóban, senki sem mondta, hogy a vámpírok nem vállalhatnak normális munkát, de valamiért bekapcsoltak a vészszirénák a fejemben és ez kicsit sem tetszik. - Amely jobb ha készen állsz, nem tudom lesz-e rád szükségem, de jobb félni, mint megijedni. - Mondom a pálcának, aki helyeslően hümmög egyet a tudatom hátuljában.
Magam részéről, én veszek egy mély levegőt, mielőtt beljebb indulnék az épületben. Elég nehéz lenne eltéveszteni az utat, az az egyetlen, ami ki van világítva. Lassan haladok és igyekszem minden hangra és illatra figyelni. Viszont gyanúsan nagy a csend és semmilyen illatot sem érzek, ami azért eléggé aggodalomra ad okot, mikor a papa szerint kifejezetten ügyes vagyok a szagok felismerésében.
Az idegességem szépen lassan egyre nagyobb lesz. Már éppen azon gondolkodom, hogy elmehet az egész meghívó, meg ez a titokzatos szarság a fenébe, én megpattanok innen, amíg még tudok, mikor is megérzek egy nagyon is ismerős szagot. Hatalmasakat pislogok és elfelejtve a fél pillanattal ezelőtti pánikomat megszaporázom a lépteim. Ennek következtében pedig szinte betörök az ajtón, ami a hosszú folyosó végén van.
- Siaruli! - Kiáltom, ahogy a nyugalom átjárja a tagjaim, a fiú látványától. Ha Alexander itt van, akkor nem lesz semmi bajom.
- Vexo! - Lepődik meg, ahogy felém fordul. A terem teljesen üres, mármint egy színpad kivételével, ez előtt áll a barátom.
- Had találjam ki, titokzatos levél, ingyen jegy, nem találkoztál senkivel. - Sietek mellém, miközben beszélek és egyszerre igyekszem felmérni a terepet magam körül.
- Ahogy mondod. Szóval veled is ez történt? - Kérdezi, én pedig biccentek egyet.
- Van ötleted, hogy mi folyhat itt? - Tudakolom most újra felé fordulva. A terem teljesen üres, ugyanúgy nem érzek semmit, mint a folyosón.
- Nincs. - Rázza meg a fejét, majd int egyet, mire megjelenik egy kis óra kettőnk között. - Mindjárt itt a kezdés és sehol senki. - Mondja elgondolkodva.
- Gyanús. - Fonom össze magam előtt a karjaim, közben pedig résnyire húzott szemekkel nézek körbe a termen. - Hogy Kirké változtatna ganajtúróvá! - Sikkantok, mikor a semmiből zene szólal meg. A színpadon a függöny elhúzódik és egy zenekar jelenik meg rajta.
- Üdvözlöm önöket. Köszönöm, hogy megtisztelnek minket jelenlétükkel. Társulatunk ezennel bemutatja, A Vámpírok Bálját! - Csicsergi egy férfi hang, de a gazdáját nem látom. A zenekar azonnal rázendít, én meg csak pislogni tudok, először a színpadra, majd Siaruli-ra.
Már éppen szóra nyitom az ajkaim, mikor a padló eltűnik a lábam alól, ami eléri, hogy közelebb lépjek Siaruli-hoz. A talaj lassan úgy el tűnik, hogy bele kell kapaszkodnom a fiúba, aki kicsit hezitálva, de átkarolja a derekamat és mikor egy újabb darab pottyan a semmibe a padlóból elránt engem onnan.
- Mi a Kirké vászonbugyogója folyik itt? - Kérdezem Siaruli vállát szorítva.
- Princeps, azt mondta bál. Szerintem azt akarja, hogy táncoljatok. - Szól ki barátomból a Seggfej.
- Van róla fogalmad mikor keringőztem én utoljára? - Nézek a vörös szemekbe, amik azonnal kikékülnek.
- Az esküvődön. Én is körülbelül ötszáz éve csináltam utoljára. - Sziszegi a fogai között Siaruli.
- Legalább egyformán szarok leszünk benne. - Igyekszem egy mosolyt erőltetni az ajkaimra, ami inkább fintor lesz. - Rád bízom magam Siaruli. - Adom meg magam és engedek a szorításból, amivel a vállát fogom. A fiú előttem biccent egyet és megfogja a fél kezem, hogy jobban tudjon vezetni. Hogy őszinte legyek fogalmam sincs mennyi ideig táncolunk mire elhallgat a zene.
- Köszönjük, hogy velünk tartottak az első jelenetben! Várjuk önöket legközelebb is. - Csicsergi újra a férfi hang a semmiből, a zenekar eltűnik, a padló újra megjelenik, én meg csak bámulok Siaruli-ra.
- Mi a fene volt ez? - Nyögöm ki végül hosszú néma percek múlva.
- Nem tudom Vexo, nem tudom. - Rázza meg a fejét, amivel kicsit se nyugtat meg. Valamiért úgy érzem ennek még rossz vége lesz.
