Tomboló Sárkány

21. Utazzunk!

- Jó reggelt, szemem fénye. - Köszön egy hatalmas vigyorral az arcán az apám, mikor reggel nagy nehezen összeszedem magam és lemegyek reggelizni.

- Jó reggelt, apa. - Biccentek egyet és leülök az asztalhoz, majd ásítom egy hatalmasat.

- Gondolkodtál már rajta, hogy hova akarsz menni nyaralni? - Jön a kérdés, pont amikor belekezdenék az evésbe, így nem csoda, hogy majdnem megakad a falat a torkomon.

"Nyaralni? Basszus, az teljesen kiment a fejemből." Pánikolok be, azonban eszembe jut Morgana néni és veszek egy mély levegőt, hogy lenyugtassam az idegeimet. "Hova lehetne menni, ahol nem fogok agyérgörcsöt kapni apa miatt?" Teszem fel magamban a kérdést.

- Új sárkányt fogtak Wales-ben. - Hümmög Sirius, aki éppen valami újságot olvas.

"Sárkány!" Tágulnak ki a szemeim és elvigyorodok. "Meglátogatom Vlad bácsit." Fogan meg az ötlet az agyamban.

- Tudom, hova szeretnék menni! - Csicsergem és billentem oldalra a fejem.

- Igen? Hová? Ki vele! Ne hagyd, hogy az öreged itt izguljon! - Teszi le az újságot és néz rám lelkesen, én pedig kuncogom egyet.

- Látogassuk meg Charlie-t, sárkányt szeretnék látni! Léci, léci, léci! - Pislogok az apámra, aki egy pillanatig az állát fogva elgondolkodik majd biccent egyet.

- Nem is olyan rossz ötlet, régen nem voltam már Romániában. - Vigyorodik el ő is. - Akkor a következő hónapban Erdélybe megyünk. - Kócolja össze a hajam, én meg pusztán csak azért hagyom a dolgot, mert tudom, hogy ennek hála láthatom Vlad bácsit a kedvenc teremtmény rokonomat.

Mondani sem kell, hogy az elkövetkező két hét eléggé egyhangúan telt, Sirius szinte éjjel nappal benn volt a minisztériumban, én pedig hol Phineas bácsival, hol pedig Fenrir-el beszélgettem, sőt a papával néha még az amerikai hegyekbe is ellátogattunk, vagy ő mutatott nekem új helyeket, vagy én mutattam meg neki, hogy merre jártam, mikor kicsi voltam. Ami pedig Phineas bácsit illeti az ősöm nagyon szeret mesélni és rengeteg története van az életéből, úgyhogy mindig tanulok valami újat, ha vele beszélek.

Aztán végre eljött az utazásunk előtti nap, apa ma már nem ment dolgozni, helyette egész nap a nyakamban lógott és elmondása szerint segített összepakolni. Szerintem inkább csak hátráltatott, de hát van, amit el kell viselni a céljaim érdekében. Amúgy is szeretem a sárkányokat és a sárkányok, meg Vlad bácsi egy igazán nyerő párosítás. Úgyhogy, ha őszinte akarok lenni én is be vagyok szózva, legalább annyira, mint Sirius, de azért belőlem ezt a gyerekes lelkesedést valamennyire kiölte az idő. Most mondanám, hogy teljesen, de amióta ide kerültem azért nagy befolyással van az érzelmeimre az a tény, hogy egy tinédzser évei előtt álló kamasz testében vagyok.

Mindegy is, a lényeg, hogy estére nagy nehezen sikerült összeszednünk mindent, amire szükségünk lehet és tekintettel a holnapi nagy utazásra, apa a kelleténél jóval korábban ágyba dugott. Persze azt elfelejtette, hogy attól, hogy lefektet még nagyon nem fogok aludni, ha egyszer nem vagyok álmos. Így esik meg, hogy még éjfélkor is csak forgolódom az ágyamban. Most kezdek el izgulni és csak most fordulnak meg olyan dolgok a fejemben, amiket eddig végig se gondoltam.

Kezdetnek ott vannak a sárkányok, nagyon szeretnék velük beszélni, de ahhoz át kellene változnom előtte nekem is egyé, azt viszont apával a seggemben nem lehet kivitelezni. Ez pedig csak a kisebb gond, egy amolyan "az se baj, ha nem jön össze" gond, a nagyobb gond az az én imádott Vlad bácsim. Ugyanis eljutott a tudatomig, hogy az addig rendben van, hogy én ismerem Vlad Dracul-t, de Vlad Dracul kurvára nem ismer engem, a háznépéről nem is beszélve, ezek azonnal a nyakamnak fognak ugrani jobb esetben.

Úgyhogy eléggé ideges voltam és csak a végkimerülés érte el, hogy elaludjak, aminek pedig az lett a következménye, hogy majdnem egy kaszaboló átkot küldtem apám arcába, mikor reggel fel akart ébreszteni. Szerencséjére pont időben fogtam fel, hogy hol vagyok, így nem szórtam ki az átkot, bár megnéztem volna Sirius-t egy szép vágással az arcán. Na, de Kirké megmentette a seggét, így nincs mint tenni. Nekem meg magamhoz kellett térni, hogy utazásra kész legyek. Mert igen az én drágalátos apám eldöntötte, hogy ha már utazunk és arra Erdély felé, akkor útközben beugorhatnánk az egyik magyar haverjához, akiről nem tudom, hogy mégis hogy a fenébe ismerte meg, de ez lehet csak azért van, mert szokásomhoz híven nem figyeltem, amikor éppen erről csacsogott.

Ennek fényében viszont a sokkal gyorsabb, de kellemetlenebb zsupszkulcs helyett, a lassabb utazást választottuk, amiben mikor meglátom a járművet nem vagyok biztos, hogy sokkal kényelmesebb. Értem én, hogy apám motorozik, de miért is kell neki engem is felültetnie egy ilyen pokolgépre? Oké, csak az oldalkocsiba kell beleülnöm, de még ez is kész öngyilkosság és még csak nem is hisztizhetek, mert elméletileg Vela szeret repülni, könyörgöm még kviddicsezik is. Apropó kviddics valamiért nem akarok belegondolni, hogy mi lesz itt második elején, mikor már hivatalosan is beállhatnék a kviddics csapatba. Lehet ki kellene puhatolnom anyának mi a véleménye a kviddicsről és talán, ha Kirké mellettem áll, akkor egy kisebb harccal megoldhatom a kviddics problémát.

Szóval, visszatérve arra a pokoli járműre. Mondjuk úgy, hogy kifehéredtek az ujjaim úgy szorítottam az oldalkocsi szélét, hogy ne essek ki és az esetek többségében szerintem a szemem is be volt csukva. Még szerencse, hogy apa a vezetésre koncentrált, így nem látta, hogy kicsit sem élvezem az amúgy kedvelt elfoglaltságot. Őszintén bevallom halvány fogalmam sincs mennyi ideig utaztunk, csak azt tudom, hogy mikor nagysokára leszálltunk és a motor újra szilárd talajon volt egy hatalmas kő esett le a vállamról.

"Túl éltem!" Sóhajtok fel, és engedem le a kezeimet.

- Na, ez egy jó menet volt, még csak egy kis viharba se kerültünk. - Neveti Sirius, nekem meg kitágulnak a szemeim, erre nem is gondoltam, még csak az kellett volna, hogy itt esőbe repüljünk egy ilyen megbízhatatlan szaron. Igen, ha nem tűnt volna fel valakinek, még mindig nem szeretek repülni. Legalább is nem a varázslók által megszokott módokon, így fingom sincs milyen messze van a talaj és ez kurva ijesztő tud lenni. - Most pedig találkozunk a barátommal, megebédelünk és délután tovább megyünk. - Jelenti ki apa, ahogy megállítja a motrot egy ház előtt és leszáll róla.

- Rendben apu. - Erőltetek egy mosolyt arcomra Vela csillogó szemű, én vagyok apuci kicsi csillaga tekintetei közül. - Segítesz kijönni? - Nyújtom felé a kezeimet, mint az ötévesek, de csak azért mert most kivételesen nem bízom a saját lábamban. Tuti, hogy eltaknyálnék, ha magamtól próbálnék meg kiszállni ebből a szarból.

- Persze kicsim. - Emel meg a hónomajjánál fogva. - Hopp. - Kuncog egyet, ahogy letesz a földre. - Gyerünk csillagom, ne várassuk meg a vendéglátónkat.  - Vigyorog rám, majd elkapja a kezemet és a szó szószoros értelmében elkezd maga után húzni, mintha nem tudnék magamtól járni. Néha nagyon nem tudom Sirius minek nézi a saját lányát, nekem meg el kell ezt az akármit viselnem.