Tomboló Sárkány

26. Micsoda nyár

Hát mondjuk úgy, hogy szerencsém volt az Erdélyben töltött egy hónap alatt, Sirius legnagyobb bánatára alig láttam az apámat, de cserébe folyton Vlad bácsinál voltam és olyan dolgokat és varázslatokat is megtanultam, amit még négyszáz év alatt se. Ki gondolta volna, hogy az én szeretett nagybátyám még képes újdonsággal szolgálni a számomra, de sikerült neki. Igaz a varázslatok nagyja olyan, amit legtöbbször nem tudnék használni, vagy amiknek csak a vámpírok közelében van értelme, de már sokkal izgalmasabb volt megtanulni őket, mint az iskolai anyagot.

Aztán egy hónap elteltével haza kellett utaznunk, apát visszahívta a munka, de kivételesen mákom volt. Erdélyi kiruccanásunk utolsó hetén anya is csatlakozott hozzánk és sikerült kirimánkodnom, hogy én anyuval akarok haza menni, mert olyan keveset látom anyut, így nem kellett megint felülnöm arra a gyilkos repülő motorra. Közben azt is megtudtam, hogy anya a két hetes pihenése után Dél-Amerikába fog utazni, mert a kutató csoportja kapott egy olyan fülest, hogy érdekes romokra találtak a helyiek és meg kellene nézniük őket.

Azt hiszem valahogy ekkor értettem meg, hogy Vela miért nem tekintett igazi anyaként az anyánkra. Szinte sosincs itthon és amikor itthon is van, akkor sem éppen velem foglalkozik. Értem én, amikor még kicsi az ember, akkor biztos sokkal jobban érdeklik a mesék a csodálatos helyekről, amiken járt, de már Vela is éppen abban a korban volt és így most én is abban vagyok, amikor nem ártana, ha valaki beszélne vele, ha lenne egy olyan nő, akinek el tudnám panaszkodni a dolgaimat, akitől tudnék kérdezni, vagy hasonlók.

Viszont, ahogy Vela, úgy én is elengedtem magamban ezt a vágyat. Én sokkal gyorsabban, mint a kislány Vela, én tudom milyen anyuka nélkül felnőni, úgyhogy nem jelent nekem sokat, hogy most se kapok egy anya figurát. Azt viszont be kell vallanom, hogy abban az egy hétben nem egyszer fordult meg a fejemben, hogy de jó lenne most Helgával, Hedviggel, vagy Morgánaval beszélgetni. Bármelyik pótanyám ezerszer jobb lenne, mint az igazi anyám, aki annak ellenére, hogy érzem rajta, hogy én vagyok neki a világ, mégis úgy viselkedik velem, mintha egy fal lenne kettőnk között.

Aztán megint egyedül maradtam a Grimauld téren és hogy őszinte legyek egy kicsit jobb is volt így, hogy egyedül voltam. Az első dolgom természetesen az volt, hogy mindenről beszámoljak Phineas bácsinak, aztán pedig azonnal felkerestem Fenrir-t, hogy a papával is megbeszéljem a dolgokat. Nagyon jól esett Fenrir társaságában lenni és még kirándulni is elvitt megint, úgyhogy már éppen elkezdtem volna élvezni a nyaramat, mikor egyik napról a másikra beállított hozzánk Daemien és azzal a csinos kis vigyorával, amivel Alexnder-t próbálja utánozni, bejelentette, hogy a következő egy hétben náluk fogok nyaralni. Még emlékszem, milyen fejet vágott, mikor a házuk kapujában megállítottam.

- Had találjam ki Siaruli akarta, hogy hívj meg, igaz? - Ráztam meg a fejem, ő pedig értetlenül pislogott rám.

- Nem, apám mondta, hogy hívjalak meg. - Kaptam meg a választ.

- Szóval Siaruli akarta. - Biccentek egyet.

- Nem, Lord Mardekár. - Az unokatesóm válaszát hallva csak megforgattam a szememet.

- Mintha az nem ugyanaz lenne. - Motyogtam az orrom alatt és ennyivel letudtam a dolgot. Tisztában voltam vele, hogy a Malfoy kúriába intézett nyaralásom, az egyáltalán nem nyaralás, sokkal inkább munka, de hát ez van. Már pont vártam, hogy Siaruli mikor fog felkeresni, hogy Miriell Dorthwell-nek jelenése van.

Hát ez volt az az idő, amikor jelenésem volt. Meglepő módon nem kellett semmi extrát csinálnom, csak a szokásos bájcsevejeket lefolytatni a hölgyekkel, akik persze mind odáig voltak értem. Mondjuk ez annyira nem lepett meg, végül is Morgána tanított meg rá, hogyan kell viselkedni egy ilyen helyen egy igazi úri hölgynek, úgyhogy tudom hogyan tekerjem az ujjaim köré a résztvevőket. A dolgomon meg csak könnyít, hogy ez a kinézet, amit magamra varázsoltam extrán olyan, amiben könnyen megbíznak az emberek. Na, meg persze mindenkinek meg akad rajta a szeme, Morgána nénire hasonlítok, ő pedig egy igazán gyönyörű nő.

Aztán a Siaruli-nál tett kötelező köröknek is vége lett és még volt egy hetem, hogy kipihenjem magam a tanév előtt, én meg kihasználtam az alkalmat, hogy a kis Flamma-nak megtanítsam hogyan kell repülni és hogy összedobjam azt a löttyöt, amivel el tudom érni, hogy az én kis sárkánykám nyugodtan velem tudjon jönni az iskolába. Persze tudom, hogy nem Seraphi, de azért örülök, hogy van egy társam, akivel beszélgethetek, még akkor is, ha a kis sárkány nem nagyon tudja még felfogni a mondataim felét.

Szerencsére mire el kellett indulni az iskolába, már készen voltam a löttyel és meg is tudtam itatni a kis sárkánnyal, így egy társsal mentem vissza a Roxfortba. Bár azt be kell vallanom, hogy majdnem szívrohamot kaptam, mikor első hétvégén megjelent előttem Siaruli és csak annyit mondott, hogy "Kövess!" Azt hittem, hogy meg akar kínozni, vagy valami hasonló, de legnagyobb meglepetésemre csak az egyik ritkábban használt lejárón keresztül levitt a Titkok Kamrájába.

- Gondolom, most tudni akarod hol vagyunk. - Néz rám a válla felett, mire megforgatom a szemem.

- Tippelhetek? - Teszem fel az ironikus kérdést.

- Persze, de ha rosszul tippelsz még a végén lehet, hogy rosszul jársz. - Vigyorog rám, nekem meg rá kell harapnom a nyelvemre, hogy ne hívjam Seggfejnek.

- A Titkok Kamrájában. - Mondom mégis és meg kell hagyni hatalmas elégedettséggel tölt el, a meglepetés a szemében, amit azért rendesen elrejt és másnak talán fel se tűnt volna, de én nem más vagyok és az ilyeneket már látom rajta.

- Szerencséd van, jól tippeltél. És azt tudod, hogy miért vagyunk itt? - Jön a következő kérdés, mire fújok egy nagyot.

- Eleged lett belőlem és el akarsz tenni láb alól? - Mondom felhúzva a szemöldököm, mire ő csak kinyit egy ajtót maga előtt és elneveti magát.

- Nem! Kivételesen meg akarlak ajándékozni azért, hogy ilyen jól teljesítettél Miriell Dorthwell-ként. - Magyarázza.

- Áh, értem. - Mondom biccentve, majd gyanakodva nézek rá. - Várjunk, mégsem értem. Mi van itt, amivel meg tudsz ajándékozni? - Tudakolom, mire ő csak tovább megy a megjelent folyosón.

- Majd meglátod. Nem kell ilyen idegesnek lenned. Nem lesz rossz, mondtam, hogy ajándék. - Neveti, de ezzel csak azt éri el, hogy én még idegesebb legyek, mint amúgy voltam. Ez a kamrának egy olyan része, ahol nem sokat jártam, úgy hogy fogalmam sincs, hogy mégis mit akarhat itt.

- Komolyan, miért nem akarod megmondani, hogy mit kapok? - Kérdezem fintorogva, mikor a fiú megáll egy ajtó előtt és felém fordul, majd kinyújtja a kezét. - Most pacsit akarsz?

- A pálcádat, Vexo. - Kapom meg válaszát halk hangon, mire gyanakodva előhúzom Vela pálcáját és a kezébe fektetem. - Köszönöm. - Mond ennyit és a szemem láttára kettétöri a varázspálcát.