Tomboló Sárkány

59. Az udvar

- Valami itt nagyon nem stimmel. Órák teltek el azóta, hogy bejutottunk a folyosóra és senki sem hozta ránk azóta a szívrohamot. - Szólalok meg hirtelen, lecsapva a tollamat az asztalra a keresztrejtvényem mellé.

Most is mind a konyhában vagyunk, papa egy könyvet olvas, Siaruli meg Daemien, nem, nem fogom Harry-nek hívni, túlságosan máshogy viselkedik, mint az a Harry akit én ismerek, de mindegy is, szóval ők meg egy sakkjátszmában voltak.

- Hát lehet, hogy rád nem, de ránk igen. - Teszi mellkasára kezét kereszttesóm és néz rám olyan morcos szemekkel, mintha meg akartam volna gyilkolni őt, pedig ha ez lenne a helyzet az teljesen máshogy nézne ki.

- De nem gondoljátok, hogy ez egy kicsit gyanús? - Tudakolom kinézve az ablakon és látva, hogy elkezdett lemenni a nap.

- Most örülnél, ha az a valaki vagy valami folyamatosan piszkálna minket? Én a helyedben kiélvezném a nyugalmat. - Vonja meg a vállát Daemien. - A picsába, most miattad elvesztettem egy huszárom. - Mordul fel, mire én csak megforgatom a szemem.

- Ha nem vetted volna észre még mindig be vagyunk ide zárva. Nem tudom neked mik voltak a terveid, de én még körül akartam ma nézni ebben a városkában. Viszont hála ennek a szarházinak most bennragadtunk egy szabaduló villában. - Fintorodok el és veszem fel újra a tollam, hogy rajzolgatni kezdjek vele, hátha az eltereli a figyelmemet.

- Merlin szerelmére Lily nem igaz, hogy nem tudsz kicsit lazítani. Nem mi tehetünk róla, hogy hisztis vagy. És még csodálkozol, ha elkerülnek téged. - Vágja hozzám kereszttesóm, mire összeszorítom a fogam és leteszem a tollamat, majd szó nélkül felállok.

- Lefekszem. - Jelentem ki, ahogy kimegyek az ajtón.

- Ez azért túlzás volt. - Hallom még Siaruli hangját, de csak nyelek egy nagyot és könnyes szemmel bemegyek a folyosóra.

Talán tényleg segíteni fog, ha alszom egy kicsit, akkor minden helyre fog kerülni és mire felkelek teljesen elfelejthetem ezt az egészet. Daemien is biztos csak zaklatott azért borult ki így. Még biccentek is magamnak, mikor ez az ötlet megfogan a fejemben, ez egy tökéletes magyarázat a helyzetre. Mind csak zaklatottak vagyunk.

Még el is mosolyodok, úgy sikerül megnyugodnom. Már rajta van a kezem a kilincsen, mikor mintha valaki mögém lépne, de mielőtt meg tudnék fordulni, hogy megnézzem a három fiú közül ki állt mögém, egy csattanást hallok és még fel se fogom mit történik körülöttem, mikor elnyel a sötétség.

Az első, ami eljut az agyamig, hogy valami nedvesnek nyomódott az arcom. A második, hogy úgy hasogat a fejem, mintha valaki kalapáccsal veregetné folyamatosan. Lassan nyitom ki a szemeimet és pislogok hatalmasakat, de nem tisztul ki a látásom, így megpróbálom felnyomni magam.

- Víz? - Pislogok mikor a kezem is valami nedveshez ér. A kézfejemmel megtörlöm a szemem és valóban alattam úgy egy centi magasságban áll a víz. Erre azonnal kitágul a szemem és felkapom a fejem, hogy megállapítsam hol vagyok. Üveg falakat látok és azt, hogy nem fogom tudni elérni ennek a rohadt dunsztos üvegnek a tetejét magamtól, de még ha elérném se lennék előrébb, mert valami fekete kupak van a tetején. Körben mindenhol sötét van, vagyis olyan félhomály, mintha egy takaró alatt lennék.

- Mi a Kirké folyik itt? - Ráncolom össze a homlokom, de azonnal felszisszenek és a fejemhez kapok. Mikor elveszem a kezem nem látok vért, de eléggé fáj a fejem. - Valaki leütött? - Próbálom meg összerakni a puzzle darabokat. - Valaki kibaszottul leütött! - Szorítom össze az ajkaim. - Na jó, most mit csináljak? Vajon a villában vagyok még? - Gondolkodom el, de nem merem megkockáztatni, hogy varázsoljak.

- Mondjuk ennél szarabb is lehetne, majd megtalálnak a fiúk. - Dőlök neki óvatosan az egyik üvegfalnak, felhúzom a lábaim, kezeim a térdeimre teszem és lehunyom a szememet. Először észre se veszem, hogy valami nincs rendben, csak akkor mikor az egyik kezem leesik a lábamról és gyanúsan sok vízbe pottyan. Ennek hála ijedten kinyitom a szemem és valóban a víz már tíz centi magasan áll.

- A rohadt életbe. - Verem bele az öklömet a kalitkám aljába. - Nem akarlak siettetni titeket fiúk, de jobb lenne, ha minél hamarabb ide érnétek. - Sóhajtok egyet. - Most mit csináljak, addig amíg ezek ide nem érnek? - Fintorgom, de őszintén semmi ötletem sincs. Viszont lepihenni nem merek, mert egy rossz mozdulat és belefulladok a vízbe. - Legalább valamit adhattál volna, amivel elfoglalom magam. - Morgom az orrom alatt annak a buzi hangnak.

Természetesen, ahogy mindig most se hallgat rám senki az ég világon, így itt maradok ebben az üveg izében teljesen egyedül. A víz szépen lassan emelkedik és ahogy telnek a percek, úgy egyre magasabb lesz. Végül pedig már fel kell állnom, hogy ne érjen el a nyakamig a víz. Szerencsére nem hideg úgyhogy legalább nem fagyok meg.

Őszintén mondom fogalmam sincs mennyi idő telik el, de mikor a víz már túlnőtt a mellkasom közepén és már a melleimet is kezdi ellepni, egy picikét elkezdek aggódni. Viszont mielőtt valami ostobaságot csinálnék minthogy például megtámadjam az üvegfalat. Hirtelen kivilágosodik minden körülöttem, de olyan hirtelen, hogy a szemem elé kell emelnem a kezemet.

Mikor megszokom a fényviszonyokat már át tudok nézni az üvegen. A kertben vagyok, vagyis valószínűleg ez a kert, egy nagy tartályban és nem messze tőlem ott állnak kezükben kis jegyzettömbökkel a fiúk meg a papa, akinek bár nincs jegyzettömb a kezében, de a tekintete olyan ideges, amilyennek még sose láttam és szó szerint megjelentek a vérfarkas fülei.

- Na csak, hogy végre ide értetek. - Vágom csípőre a kezem. Látom, hogy beszélnek hozzám, a papa még közelebb is jön, de én nem hallok semmit, ami elég hozzá, hogy elfintorodjak. - Jupí, nem halljuk egymást. - Sóhajtok egyet és a fülemre mutatok, majd megrázom a fejem.

"Jól vagy Vexo?" Fordítja felém Siaruli a jegyzetfüzetét, mire én biccentek egyet. "Ne aggódj kihozunk onnan!" Jön a következő írás.

- Ajánlom is. Nincs kedvem dunsztos üvegben végezni. - Forgatom meg a szemem, majd figyelem, ahogy ezek csirke módjára körbejárják az udvart, majd ahogy a papa szaglászni kezd. A víz folyamatosan emelkedik körülöttem, így már lábujj hegyre kell állnom, de még kinn bírom tartani az arcomat a vízből, legalábbis egy ideig. Látom, ahogy két számot megtalálnak, mikor újra emelkedik a víz és mély levegőt kell vennem, mielőtt elfogy az utolsó esélyem is.

Nem sok mindent látok a vízen keresztül, de hallom, ahogy valamivel matatnak a fiúk, majd egy fémes kattanás és akaratom ellenére megindulok előre, csak hogy a következő pillanatban papa karjaiban találjam magam és hatalmasakat köhögjek. Papa szorosan ölel magához és simogatja a fejem, én meg igyekszem újra normalizálni a légzésemet.

- Fiúk, ha lehet ezt soha többé ne ismételjük meg, oké? Nem életem legjobb élménye volt. - Ráz ki a hideg. - Most fázom. - Bújok hozzá jobban a papához.

- Beviszlek megszárítkozni. - Jelenti ki a papa és kap fel a földről, hogy bevigyen. A válla felett látom, ahogy Daemien és Siaruli a kalitkámat vizsgálják át, de hamar eltűnnek a látómezőmből.

- Jól vagyok papa, tudtam, hogy megmentetek. - Ölelem át Fenrir nyakát.

- Nagyon féltettelek kis farkas. - Kapom meg a választ és egy puszit a hajamra. - Még szerencse, hogy nem éreztem a kapcsolatunkon keresztül, hogy pánikolsz, ha úgy lett volna lehet a figyelmeztetés ellenére megpróbálom összetörni azt az üvegdobozt. - Morogja papa és hangja tényleg állati morgással vegyül.

- Több kell egy kis víznél ahhoz, hogy én meghaljak. - Kuncogom, majd tüsszentek egy nagyot. - De most azt hiszem meg kellene száradnom. - Jegyzem meg fejemet papa nyakába nyomva.

- Megoldjuk kis farkas. Megoldjuk. - Simogatja a papa a fejem, ahogy bevisz a szobámba.