Tomboló Sárkány

58. Konyha?!

- És most mit fogunk csinálni? - Teszem csípőre a kezeimet, ahogy körbenézek az amúgy kifejezetten tiszta és eléggé jól felszerelt konyhán.

- Ebédet? - Tudakolja a papa, ahogy odamegy a hűtőszekrényhez, hogy körbenézzen benne. - A hang azt mondta együnk. Gondolom megvárja, amíg elkezdünk valami ételt csinálni. Valakinek kívánsága? - Néz végig rajtunk a papa, mi viszont mind a fejünket rázzuk.

- Ezen nincs lakat. - Motyogom magam elé, mikor visszamegyek az előszobába, hogy jobban körülnézzek és felvegyek valami rendes ruhát. - Mindjárt megnézzük működik-e. - Jegyzem meg mielőtt felöltöznék, majd odamegyek az ajtóhoz és megpróbálom kinyitni, de természetesen a kilincs nem enged. - Túl egyszerű lett volna, ha használsz mi? - Fintorodok el.

- Áh, Vexo. - Teszi Siaruli a vállamra a kezét, aminek hála hirtelen megugrom. Nem számítottam rá, hogy a fiú a hátam mögé kerül.

- Kerestél? - Tudakolom, mikor sikerül összeszednem magamat.

- Csak biztos akartam benne lenni, hogy rendben vagy. - Mondja egy biccentés társaságában.

- Most már, hogy nem kell a halak között lennem, igen. Sokkal jobban vagyok. - Mosolyodok el, akkor is ha márcsak a halak gondolatától is kiráz a hideg. Viszont most már nem kell visszamennem közéjük, úgyhogy legalább ez a tudat megnyugtat.

- Na, gyere. A papád mindjárt végez a... - Itt a fiú elfintorodik. - Akármi is legyen az, amit éppen csinál. - Mondja végül, amivel eléri, hogy kuncogni kezdjek.

- Mindegy, hogy mi az. Biztos, hogy finom lesz, a papa nagyon jól tud főzni. - Jegyzem meg, ahogy visszaindulok a konyhába. Daemien ott ül az asztalnál és az ablakon keresztül nézi az eget, ami jelenleg a tó felszínét jelenti, papa meg éppen lángokat csinál a serpenyővel.

- Pont időben. Kész az ebéd. - Jelenti ki papa, mikor meglát engem és Siaruli-t az ajtóban.

- Amíg nem hal, én boldog vagyok. - Csicsergem, ahogy lehuppanok az egyik asztal melletti székre.

- Ne aggódj kis farkas, nem hal. - Mosolyog rám a papa, ahogy a serpenyő tartalmát négy tányérra osztja szét. A tányérokat pedig elénk helyezi. - Jó étvágyat. - Ül le ő is.

- Jó étvágyat. - Mondjuk egyszerre a fiúkkal, ahogy belekezdünk az evésbe. Már éppen eltakarítottam a tányér tartalmának a felét, mikor újra megszólal az az idegesítő férfi hang egyszerre minden irányból, hogy még csak belőni se tudjuk hol van.

- Remélem jól laktatok. Hamarosan itt az ideje, hogy felfedezzétek a házat kedves vendégek. De előtte be kell jutnotok a folyosóra. A kulcs egy név, de nem akármilyen név. Egy olyan név, amiről mind tudtok, de nem mind tudjátok kihez tartozik. Egy név, ami kötelesség, egy név, ami átok. Ha megvan a válaszotok gondoljátok át kinek kell megosztani azt a lakat nélkül is zárva álló ajtóval. - Hallatszik a hang, majd hosszú percekig semmi.

- Az ajtót nem kell keresni. Ott van kinn. - Bökök az előszoba felé. - Megpróbáltam kinyitni, miután felöltöztem, de meg se mozdult. Most már legalább tudom miért. - Fintorodok el, majd sóhajtok egy nagyot. - Valakinek ötlete, hogy milyen névről lehet szó? - Tudakolom, azonban társaim arca nem éppen a legbiztatóbb látvány. - Szóval nincs. - Tolom el magam elől a tányérom és ejtem homlokom az asztalra.

- Ne aggódj Lily, kitaláljuk. - Veregeti meg a vállamat Daemien, én pedig sóhajtok egyet.

- Vagy itt ragadunk még egy hónapig. - Jegyzem meg, ahogy felállok az asztaltól. - Köszönöm az ebédet papa. - Próbálok meg a vérfarkasra mosolyogni, de van egy olyan érzésem, hogy nem sikerült valami őszintére ez a mosoly. Mégis csak elindulok vissza az előszobába, hátha találok valami nyomot a névvel kapcsolatban.

- Csinálok desszertet. - Hallom a papa hangját, szavai viszont megmosolyogtatnak. Néha nem tudom honnan ragadt ebbe a farkasba ennyi lelkesedés, de én ugyan nem panaszkodom. Sokkal jobb ez a verzió, mintha pánikolna, vagy idegeskedne. Persze tudom, hogy ha bajban lennék ideges lenne, de mivel most itt van a közelemben nincs oka aggódni értem.

- Hmm... Nézzük milyen neveket tudok. - Sóhajtom egyet az ajtó előtt, majd elkezdem felsorolni az összes eszembe jutó nevet. Azonban semmi sem történik az ajtó ugyanúgy zárva marad, mint előtte. Így végül beletörődve, hogy veszett ügy visszamegyek a konyhába és levetem magam a székre. - Kész, én nem tudok több nevet. - Nyögök.

- Hátha ez segít kicsit. - Tesz a papa elém egy tálkányi gyümölcssalátát.

- Köszönöm papa. - Mosolygom rá, ahogy majszolni kezdem a gyümiket. - De most komolyan nem tudott volna valami támpontot adni? - Motyogom, mire Siaruli fúj egy hatalmasat.

- Jól van, elég volt megoldjuk azt a zárat. Mindenki az ajtó elé. - Jelenti ki a fiú, mire én felkapom a fejem.

- De a gyümölcssalátám. - Kezdek bele és szorítok rá a tálkámra. Alexander viszont csak komolyan rám néz.

- Hozd magaddal, ha annyira nem akarod itt hagyni. - Mondja végül és mintha azt is látnám, ahogy megforgatja a szemeit. Így én felkapom a tálkámat és barátom mögött visszamegyek az előszobába. Mikor mind az előtt a bizonyos ajtó előtt állunk Siaruli felénk fordul. - Gyerünk Daemien. - Néz komolyan kereszttesómra.

- De... - Fintorog a fiú.

- Daemien már tíz éve volt, nem fogsz bele halni. - Alexander hangja olyan komoly, mint amikor éppen fegyelmez, én viszont azt hiszem elvesztettem a fonalat.

- Miről maradtam le? - Tudakolom, azonban két legjobb barátom, mintha észre se venne engem szikrákat hányó szemekkel bámul egymásra.

- De nem akarom. - Nyög fel végül Daemien, amivel csak azt éri el, hogy Alexander arcán megjelenjen az "ugye ezt most nem gondolod komolyan" vigyor.

- Tízig számolok, vagy kimondod te, vagy kimondom én. - Jegyzi meg Siaruli, majd mély levegőt vesz. - Egy, kettő, három, nyolc, kilenc, tíz. - Hadarja le.

- Siaruli nem is számoltál el tízig. - Forgatom meg a szemeim és nyomok egy szamócát a számba.

- Nem hagyok neki választási lehetőséget. Bökd ki Daemien! - Parancsol rá kereszttesómra, akinek szinte paprika pirosra változik a feje mérgében. Látom, ahogy ökölbe szorítja a kezeit, majd odaáll az ajtó elé és belevágja az egyik öklét.

- Én vagyok Harry Potter! - Szorítja össze a szemeit, én pedig eltátom a szám és ha Siaruli nem venné ki a kezemből a tálkámat szerintem azt is elejtettem volna. - Most boldog vagy? - Sziszegi Daemien.

- Az ajtó kinyílt. Foglaljátok el a szobáitokat mielőtt folytatódna a játékunk. - Szólal meg újra az idegen férfi hang, én viszont még mindig csak Daemien-t bámulom, majd felnevetek, mikor eszembe jutnak a Seggfej szavai.

- Tényleg egyértelmű! - Törölgetem meg a szemeim.

- Mi? - Néz rám morcosan Daemien.

- Hogy Harry vagy. - Rázom meg a fejem. - A Seggfejnek csak egy barátja volt az iskola előtt. - Nézek a szemem sarkából Alexander-re.

- Kérsz egy hetveneset? - Jön a kérdés, mire kiráz a hideg.

- Ha lehet inkább kihagyom. - Jegyzem meg és magamhoz veszem a tálkámat. - Stipistop az első ajtó. - Kuncogom, ahogy kinyitom a legközelebbi ajtót a folyosón.