Tomboló Sárkány

15. Apuci kicsi lá...???

Ez az emlékvonat különbözik azoktól az emlékektől, amikkel korábban találkoztam. Ez olyan, mintha nem lennék szerves része a dolognak, mintha oldalt állnék. Akár egy merengőben, de mégsem úgy, itt valamivel közelebb lenne az emlék, érzem magamban a kíváncsiság és a "valaki kurvára az agyamra megy" hangulat furcsa keverékét, ami határozottan nem volt itt egy pillanattal ezelőtt.

Ha megpróbálok lenézni "magamra" csak az arany és vörös kis táska tartalmát látom magam előtt. Azonban amint felemelem a fejem megint az irodát látom benne egy a papírjai között mókoló a mostaninál fiatalabb Sirius-al, meg az arany felsős, piros tüllszoknyás, hat éves Vela-val kezében az arany és vörös táskával.

- Sirius! - Nyit be egy alak az ajtón, apa erre odasiet. Nem hallom mit mond a másik.

- Lily benn van, nem hagyhatom csak úgy itt. - Mordul fel apám és néz a szoknyás kislányra, aki oldalra biccentett fejjel pislog felé. Megint az idegen beszél, akkor se tudnám belőni, hogy ki, ha akarnám. Csak feketeség van az arca előtt. - Jól van, megyek. Csak egy perc még. - Ezzel apa megfordul és odamegy Vela-hoz. - Apu most elmegy egy kicsit. Odaülhetsz az asztalhoz színezni, ha szeretnél. Csak ne menj sehova az irodán kívül, rendben?

- Rendben apu. - Biccent a kislány és pislog nagyokat a férfire.

- Szeretlek, apu mindjárt itt van! - Adott egy puszit a lány fejére Sirius, majd kiviharzott az irodából. Vela egy ideig csak ül egy helyben, de az érzelmei kicsit megváltoztak, most már csak kíváncsi. Vagyis én csak ezt kapom meg tőle.

Egyszer csak felpattan, vállára veszi a kis táskát és odasiet az ajtóhoz. Kinyitja, elpillant jobbra, majd balra. Az izgalom és a veszély érzetének kellemes bizsergése fut végig rajtam, mikor a kislány kilép az irodából és rohanni kezd. Nekem magamnak mozdulni sem kell olyan, mintha egy bizonyos hosszúságú kötéllel hozzá lennék láncolva a Vela-hoz.

Nem tudom mennyi ideig fut, a Mágiaügyi Minisztérium falai elmosódnak és csak akkor lesznek újra élesek, mikor Vela megáll. Kifújja magát, leigazgatja a piros tüllszoknyáját, végighúzza az ujjait fekete haján, hogy rendbe tegye, kihúzza magát, fúj egyet, majd egy széles mosollyal ugrálva tovább indul. Ismerem ezt a helyet, ez a börtön részleg. A Seggfej kifejezetten szerette használni, a felújítások után.

Vela végül megérkezik a céljához, legalábbis abból kiindulva, hogy háta mögé tett kézzel megáll egy cella előtt, a cellában pedig háttal a bejáratnak nem más ül, mint Fenrir Greyback. Azt a frizurát tízezer között is simán fel lehet ismerni. Tudom, amikor először láttam nem is értettem miért jó, hogy fonatok vannak a hajában, de hát farkas, én ugyan bele nem szólok a dolgába.

- Helló! - Csicsergi hirtelen Vela, ezzel elérve, hogy a vérfarkas gyanakodva megforduljon. - Szia! - Integet fél kézzel Vela és biccenti oldalra a fejét, úgy ahogy én szoktam. - Kiengedjelek? - Teszi fel a kérdést csilingelő hangon, amivel úgy meglep, hogy ha tudna most leesne az állam.

- Tudod te ki vagyok? - Hallom meg azt a kérdést a farkas szájából, amit én is fel akartam tenni ennek a kis seggdugasznak.

- Persze. - Vigyorodik el Vela. - Fenrir Greyback.

- Tudod mi vagyok? - Jön a következő kérdés egy kivillantott fogsor társaságában.

- Vérfarkas. - Vágja rá Vela. - És? - Kezd el billegni a sarkain.

- Félned kellene tőlem. - Figyelmezteti Fenrir.

- A keresztaputól se félek. - Biggyeszti le az ajkait Vela. - Na, de nem válaszoltál a kérdésre. Kiengedjelek? - Fut egy újabb mosoly az arcára.

- Miért bíznék benned? - Áll fel a farkas és lép a rácshoz.

- Tudod mit adok egy kis időt gondolkodni. - Ugrik egyet Vela. - Addig színezek. - Ezzel fogja magát és egyszerűen letelepedik a földre a vörös és arany táskából kipakolja a színeseket meg egy füzetet, majd hasra fekszik és a lábát lóbálva színezni kezd.

Hát, hogy őszinte legyek szerintem, ha most látna engem valaki ugyanolyan elképedt pofát vágnék, mint Fenrir Greyback a rácsok mögött. Vela szavaihoz híven meg se szólal, csak dúdolgat, rázza a lábát és színez. Közben pedig a farkas elkezdett fel le járni a cellájában, időnként gyanakvó pillantásokat vetve a lány felé. Jó, bevallom az első öt perc után meguntam az idő számolását, ami azt jelentette, hogy unatkozni kezdtem.

- Jól van. Lejárt az idő! - A hirtelen hang úgy meglep, hogy a hideg is kiráz. Azonnal ránézek apuci kicsi lányára, aki azzal a tipikus Mardekárok jeges tekintetével néz fel a farkasra a cellában. - Elmondom mi van. Elkapott téged a minisztérium. Három lehetőséged van. Egy. - Emeli fel a bal keze mutató ujját. - Megkínoznak. - Kettő. - Emeli fel a középső ujját. - Megölnek. - Három. - Emeli fel a gyűrűs ujját is. - Megkínoznak, kivallatnak és megölnek. Ha apából indulok ki a harmadik lesz. Bántottad a keresztapám, nem kedvel. - Jelenti ki Vela, majd elpakolja a rajzolós cuccát és felül. - Nincs kedvem rohanni, úgyhogy húsz perc, mire visszaérek apa irodájába. - Itt elgondolkodik. - Na jó tizenöt, ha nagyon akarom. Szóval kiengedjelek?

- Még ha el is fogadnám, hogy tudna egy kislány kiengedni a kulcsokat se éred fel. - Mordul rá Fenrir, mire Vela nevet egyet, majd feláll és odasiet a cella elé, összefonja maga előtt a karjait.

- Így. - Jelenti be és ugyanabban a pillanatban az alakja elkezd megváltozni.

"Ez a Nenil örökség!" Lepődöm meg, hiszen egészen eddig abban a hitben voltam, hogy Vela nem tudta ezt a képességet használni. Meglepetésemben pedig Fenrir is osztozik tekintve, hogy ki van tátva a szája. Vela visszaveszi az alakját és gonoszul mosolyogva felnéz Fenrir-re.

- Ki vagy te? - Böki ki a farkas.

- Lily Vela Nenil-Black. - Mutatkozik be megemelve a piros tüllszoknyát.

- Sirius Black lánya vagy. - Tágulnak ki Fenrir szemei, Vela pedig biccent. - Akkor miért segítenél nekem? - Jön a gyanakvó kérdés. Vela szemei haraggal telnek meg erre és még a kezei is ökölbe szorulnak. Érzem az indulatait a szív mélyébe maró haragot, amit az igazságtalanság vált ki.

- Mert igazságtalan a rendszer. Megölnének csak azért ami vagy. Phineas bácsi szerint a teremtmények ősibbek, mint a varázslók. A varázslóknak nincs joga elnyomni titeket. Én pedig eldöntöttem, hogy segítek nektek ott ahol tudok. - Motyogja maga elé Vela.

"Akkor is megkapjátok a jogos hatalmatok, ha belehalok!" Ordít a tudatomban Vela gyermek hangja olyan elhatározással, amit én is nagyon jól ismerek, ez a maradéka bennem, annak a bizonyos Atlantisz vérnek, amiben annyira hasonlítok Jafar-ra, vagy ahogy később hívatta magát Cetus-ra, az első Mardekárra. Majd Vela hirtelen kihúzza magát és mélyen a vérfarkas szemébe néz.

- Szóval felteszem még egyszer utoljára a kérdést. Többet nem tehetek, mégis csak gyerek vagyok. Fontold meg jól a válaszod, az óra ketyeg. - Magyarázza Vela olyan komolysággal, ami bennem csak az után lett meg, hogy átvettem a halálfalók vezetését. - Fenrir Greyback, szabadon engedjelek?