Tomboló Sárkány

64. Karácsonyi süti

A meglepő Samhain-i találkozónk végeredménye az lett, hogy az egész hétvégét az újonnan szerzett nagybátyámnál töltöttük a papával. Szó szerint mese hétvége lett az egészből, még akkor is, ha az ő meséiknek a felét is alig értettem, de legalább lelkesek voltak és jó érezték magukat, aminek az lett a végeredménye, hogy én is jól éreztem magamat.

Így mondjuk úgy, hogy feltöltődve tértem vissza a suliba és egy hétig le se lehetett a vigyort vakarni az arcomról. Siaruli meg is szólta, hogy gyanúsan jó hangulatom van. Hát igen... Nem tartott sokáig. Valahogy november vége felé fogalmazódott meg bennem először az az érzés, hogy valami nagyon nincs rendben. Akkor még fogalmam sem volt róla, hogy mi lehet a baj, de a megérzéseim általában jók szoktak lenni, úgyhogy akaratlanul is aggódni kezdtem.

Aztán eljött a téli szünet és mintha megvilágosodtam volna kitisztult a kép, hogy mégis mi volt az, ami nagyon nem volt rendben. A szabadulószobás játékunk óta Magyarországon már eltelt majdnem fél év és azóta senki és semmi sem próbált véget vetni az életemnek, vagy Siaruli életének. Ez pedig azért gyanús, mert elméletileg valami első felvonásról beszélt az a bugyuta Rasputin. Márpedig legjobb tudomásom szerint egy színdarab legalább két felvonásból áll.

Szóval vagy valami hatalmas dolgot tervez az az obskurus mániás vámpírok gyöngye, vagy csak kurvára az agyunkra akar menni. A legnagyobb baj pedig az, hogy mind a két lehetőséget ki tudom belőle nézni. Az ő őrült agyának mind a két lehetőség teljesen logikus lenne. Az pedig, hogy eltűnt a föld színéről csak megerősít abban a gyanúmban, hogy valami nagy dolog készül, valami olyan, ami nagyon, de nagyon nem fog tetszeni, ahogy magamat és a vámpírt ismerem.

- Szia... - A köszönés bennem ragad, mikor a karácsonyi szünetben megjelenek az AMM főhadiszállásán és meglátom, ahogy a vérfarkas apám fel és le rohangál a konyhában. - Papa? - Fordul át a köszönésem vége kérdésbe.

- Helló kisfarkas, ide tudnád nekem adni azt a szürke tálat? - Köszön nekem a papa és mutat a konyhapulton hozzám legközelebb levő szürke tálra.

- Persze. - Válaszolok automatikusan és fogom meg a tálat, majd kerülöm meg a pultot, hogy a papa mellé lépjek és odaadjam neki, közben pedig belekukucskálok az edénybe a tűzhelyen. - Mit főzöl? - Tudakolom felpillantva rá.

- Ez éppen lapskaus. - Jelenti be papa, mintha egyértelmű lenne, hogy mit mond, miközben hozzárakja a szürke tálból a zöldségeket az edény tartalmához. Én kinyitom a szám, hogy megismételjem a szót, de meggondolom magam.

- Micsoda? - Kérdezem inkább, mire papa elneveti magát.

- Egy fajta pörkölt kisfarkas. - Simogatja meg a fejem. - Menj kóstold meg a krumkake-et biztos ízleni fog. - Biccent a nappali irányába, de már innen látom, hogy az asztalon egy csomó minden van és nincs az a varázslat, hogy én kitaláljam, hogy melyik az a krumtorta mi a fene, az se biztos, hogy torta.

- Papa... - Fintorodok el és fonom össze a karjaim. Erre papa mit csinál, mit? Megint kuncog nekem.

- Az az, amelyik úgy néz ki, mint a fagyi tölcsér. - Mondja és fordul vissza a főzéshez, ami egyértelműen jelzi, hogy el vagyok engedve. Így nincs más választásom, mint bemenni a nappaliba és a zsúfolásig telt asztalon megkeresni a fagyi tölcséreket. Szerencsére nem tartott sokáig a dolog és gondolkodás nélkül felkaptam egyet az üres tölcsérek közül, hogy beleharapjak, ám mikor megérzem a süti ízét, majdnem kitátom a számat.

- Papa ez nagyon finom. - Sitetek vissza a konyhába, kezemben fogva a szerzeményemet.

- Mondtam, hogy ízleni fog. - Mosolyog papa, de nem néz rám, csak mikor még egy perc múlva se szólalok meg. - Valami baj van kisfarkas? - Kérdezi, én pedig gyorsan megrázom a fejem.

- Csak azon gondolkodtam maradt-e még abból a csoda krémedből, aminek olyan íze van, mint a vattacukornak? - Nézek fel a papára reménykedő szemekkel, amivel elérem, hogy vérfarkas hangosan elnevesse magát.

- Persze, hogy maradt még. Hűtő, alulról a második polc, bal oldalon legbelül. - Adja meg a szükséges irányt, én meg azonnal rávetem magam a hűtőre és pár pillanat múlva már egy fehér tálnyi vattacukorkrémmel az ölemben ülök a földön és kanalazom a krémet a krumtölcsérbe, ahogy elneveztem közben magamban a sütit. - Ahogy elnézem gyakrabban csinálhatok krumkake-et. - Szólal meg hirtelen a papa, amivel eléri, hogy majdnem kiejtsem a kezemből a kanalat és ártatlanul pislogjak fel rá az utolsó falat sütivel a számban, amit nagy nehezen le is nyelek.

- Nagyon finom. - Vigyorodok el és próbálok rájátszani az ártatlanságomra. Valószínűleg a tervem jól sül el, mivel a vérfarkas megint összeborzolja a hajamat, majd kiveszi az ölemből a krémet.

- Tudod mit csinálok ebből is még, hogy tudj majd a vacsorán enni a sütihez. - Néz rám, mintha a beleegyezésemet várná.

- Éljen! - Húzódik egy hatalmas őszinte mosolyra a szám, ahogy feltápászkodom a földről és szorosan megölelem a papát. Ám ekkor eljut a tudatomig az amit mondott és homlokom ráncolva húzódok el a papától, de nem engedem messzire az ölelésemből, amíg végignézek a nappali asztalon, a megrakott konyhaasztalon és a tűzhelyen, ahol még mindig fől pár dolog és ha az orrom nem csap be, akkor a sütőben is van még valami.

- Nem lesz ez egy kicsit sok vacsorára? Értem én, hogy karácsony van, de ennyi? - Nézek fel végül kérdőn a papára, aki leteszi a fehér tálat a pultra és felvesz a karjaiba.

- Hidd el kisfarkas a vacsora végére ebből nem marad semmi. - Jelenti ki egy nagy sóhaj után.

- Papa, ennyit nem tudok enni. - Nézek rá megrökönyödve, mire megint felnevet és úgy megölelget, hogy alig kapok levegőt tőle és még egy nagy puszit is kapok az arcomra. - Úgy érzem valamiről lemaradtam. - Erőltetek egy mosolyt az arcomra, amiről még én is érzem, hogy nem sikerült meggyőzőre.

- Ahogy mondtad karácsony van és Samhain után úgy gondoltam, hogy éppen itt van az ideje, hogy tartsunk egy családi vacsorát. Meghívtam Morgána-t és a férjét is. - Jelenti be, de én csak újra gyanakodva végignézek az előkészített ételeken.

- Ez még így is gyanúsan sok étel. - Fogom meg fél kézzel az államat, amivel kiérdemlek magamnak még egy puszit a fejem búbjára.

- Hidd el kisfarkas a nagyapádat ismerve nyugodtan főzhetnék még egyszer ennyit is és még lehet az is kevés lenne. - Sóhajt egy újabbat, nekem viszont kitágulnak a szemeim.

- Nagyapám? - Motyogom ki végül, mire a vérfarkas csak megvonja a vállát.

- Igen. - Mondja végül, mire én a vállára fektetem a homlokom.

- Papa! Van még olyan rokonom, akiről nem tudok? - Kérdezem egyet nyögve kétségbeesésemben.

- Ne aggódj kisfarkas már csak apámat nem ismered. - Simogatja meg a fejem. - Most viszont jobb, ha visszamész Londonba, lejelentkezel Mr. Black-nél és eléred, hogy ne keressen a hétvégére. Had karácsonyozzunk együtt. Aztán gyere vissza és elindulunk a családi vacsorára. - Tesz le a földre.

- Rendben. - Biccentek egyet. - Bár lehet most Siaruli-t fogom alibinek használni, feltűnő lenne, ha azt mondanám Daemien-hez megyek és Sirius véletlen beszélne a keresztanyámmal és kiderülne, hogy nem voltam náluk. - Forgatom meg a szemem, mielőtt újra megölelném a vérfarkast. - Később találkozunk papa! - Jelentem be mielőtt eltűnnék az AMM főhadiszállásáról.