Tomboló Sárkány

85. Ötszáz éves ajándék

- Tényleg itthon vagyunk? - Kérdezem a szám elé kapva a kezem, mielőtt hisztériás sírásban török ki.

- Igen. - Mosolyog rám barátom, amivel csak azt éri el, hogy azonnal talpra ugorjak az asztal mellől, ahol ültem és elinduljak az ajtó felé. Azonban mielőtt még kironthatnék Alexander elkapja a felkarom.

- Mi... - Kezdek bele, de nem jutok tovább, mert a komoly tekintete bennem ragasztja a szót.

- Ne felejtsd el Lily, hogy itt csak órák teltek el. Ami neked hat éve volt az itt csak hat óra. Alig van kora délután. Senkinek sem tűnt fel, hogy eltűntél. - Mondja komolyan, mire én nagyot nyelek és visszalépek az ajtótól.

- Ez mindig ilyen? - Sóhajtom egyet és nézek rá kétségbeesetten.

- Nem mindig, egy idő után megszokod. - Vonja meg a vállát.

- Már arra sem emlékszem mit csináltam mielőtt elmentem. - Nézek le a kezeimre, amik most olyan idegennek tűnnek. Már kész hozzászoktam a fiatalabb énemhez. - Te hogy bírsz mindent észben tartani? - Teszem fel a kérdést, de mikor meglátom a mosolyát, megforgatom a szemeim. - Visszaszívom, a naplóid igaz? - Billentem oldalra a fejem és mosolyodok el halványan.

- Pontosan. - Mondja szélesen vigyorogva.

- Lehet nekem is el kellene kezdenem párat. - Fogom meg az állam.

- Csak nem vissza akarsz menni a pasidhoz? - Ver oldalba, én pedig teljesen lefagyok.

- Tudod még nem fogtam fel, hogy az. - Pislogok párat. - Furcsa... - Gondolkodom el és teszem mellkasomra a kezem.

- Micsoda? - Tudakolja.

- Nem érzem azt az erős húzást, mint ott éreztem, ha rá gondolok. - Motyogom magam elé, majd visszamegyek a székemhez és lerogyok rá. - Had találjam ki ez valami kirándulós dolog.

- Én nem tudom. - Vonja meg a vállát, én pedig meglepetten nézek fel rá.

- Hogy érted, hogy nem tudod? - Tátom ki a számat.

- A megfigyeléseim alapján te máshogy éled meg a dimenzió sétát, mint én. - Mondja egyszerűen.

- Szóval magamnak kell kitapasztalnom. - Kezdek el bólogatni.

- Igen az lesz a legjobb. Most viszont van egy kis munkád Princeps! - Mutat az asztalomon pihenő papírokra, amiknek a láttán elnevetem magam.

- Segítesz visszarázódni? Fogalmam sincs mit csináltam, mielőtt elmentem. - Vakarom meg a fejemet.

- Csússz arrébb. - Csak ennyi figyelmeztetést kapok mielőtt a szék velem együtt oldalra csúszna.

Alexander-nek köszönhetően nem volt olyan bonyolult visszarázkódni a birodalmam irányításába. Bár még pár napig mindenki aki jobban ismer gyanakodva és értetlenül pislogott rám. Közben Alexander visszavitt egyszer Siaruli-ékhoz, ahol a Vámpírok bálja után visszatértünk Angliába, hogy elindítsuk a teremtmények világuralmára kiforralt tervük véghezvitelét.

Szóval röviden az elkövetkező pár hétben Alexander-el ide-oda jártunk a két világ között és megpróbáltunk valami rendet teremteni közte. Újdonság, hogy a dolgok egyenesben tartása érdekében magam is elkezdtem naplót írni. Így van egy vészhelyzeti naplóm a saját alapvilágunkban Princeps felirattal, meg egy a másik világba Siaruli felirattal, csak hogy tudjam melyikhez tartoznak.

Egy szóval minden teljesen tökéletesen ment, egészen addig, amíg az eredeti világban látogatóba nem mentünk Vlad bácsiékhoz. Maga a látogatás még nem is lett volna olyan nagy dolog. A probléma ott kezdődött, mikor úgy vettem észre egy vámpírt, hogy észre se kellett volna vennem azt és talán véletlen direkt egy a másik Vlad-tól tanult varázslatot használtam. Mentségemre szóljon puszta megszokás volt.