Tomboló Sárkány

17. B**d meg, Seggfej!

Végül nagy nehezen rávettem magam, hogy válaszoljak Fenrir-nek és az AMM-nek. Utóbbi könnyebb volt, mint az előbbi. Az amerikai maffiának csak annyit írtam, hogy minden rendben és minden a tervek szerint halad és hogy majd valamikor a nyáron találkozunk. Mondjuk majdnem szívrohamot kaptam, mikor a lapon hirtelen megjelent a válasz.

Nem, mintha nem tudnám, hogy ez lehetséges, csak nem számítottam rá. A válasz pedig az volt, hogy ezek a barmok megkérdezték, hogy miért álltam össze Lord Mardekárral és miért mutatkoztam mindenki előtt. Mondjuk a kinézetemet nem szólták meg, úgyhogy vagy tudják, hogy Vela metamorf mágusnak hitte magát, vagy kurva jól eltaláltam, hogy szokott kinézni előttük. Bár, ahogy magamat ismerem az első verzió valószínűbb, mint a második, de hát engem az már nem nagyon érdekel, hogy mit hisznek a maffiások.

A másik levelem címzettjének reakciója azonban sokkal jobban érdekelt. Őszinte leszek, fogalmam sem volt, hogy mit írhatnék a vérfarkasnak, így végül úgy döntöttem, hogy az lesz a legokosabb, ha kérek valamikorra a nyár elejére egy találkozót a férfival. Igen, ez az ötlet körülbelül addig tűnt jónak, amíg a levél el nem ment. Utána azonnal elkezdtem megkérdőjelezni a józan eszemet.

Így lehet, hogy az elkövetkező két napban gyomoridegem volt, hogy vajon milyen lesz a farkassal való találkozás. Azonnal tudni fogja, hogy nem az a Vela vagyok, akit ismer? Mit csinálok, ha tudja és ami a fontosabb mit csinálok, ha nem tudja? Hogy fog rá reagálni? Meg fogom én ezt az egész találkozót élve úszni? Vajon nekem fog azonnal ugrani? Hagyni fogja, hogy elmagyarázzam a dolgot? Na, nem mintha nagyon el tudnám magyarázni a dolgot, de akkor is. Jó lenne, ha nem ok nélkül ennének meg, ha már megesz, akkor azért csinálja, mert felhúztam az idegeit, úgy teljesen az én hibám lesz a dolog.

Mindegy is, a gyomoridegem a napokkal együtt lassan elmúlt, kaptam egy válasz üzenetet Fenrir-től, hogy mikor és hol akar majd velem találkozni. Így legalább egy gonddal kevesebbel kellett foglalkoznom, mert hogy én nem voltam hajlandó egész félévben ezen parázni, az is biztos volt, már az is bőven elég nekem, hogy Siaruli folyton az agyamra megy. Mert igen az a jómadár, még mindig az őrületbe kerget. Azon az egy ominózus szabad hétvégémen kívül szó szerint egy perc nyugtom se volt tőle.

Kész csodáltam magam, hogy kibírtam hónapokig, hogy nem buktam ki, de az én tűrés határom, enyhén szólva is véges, ezért lehet, hogy nem sokkal év vége előtt, mikor megint egy kurva unalmas délutánt kellett végig ülnöm a könyvtárban valami borzalmas kódexeket olvasva... Elpattant a húr, bár sokkal szolidabban, mint amit vártam. Nyoma se volt a szokásos Lily-s, vagy ahogy a Seggfej hívja, Princeps-es kiakadásomnak.

- Miért is kell nekem, ezt olvasnom? - Igen ennyi volt az egész, csak megfogtam a kódexet felemeltem és feltettem egy egyszerű kérdést.

- Mert illemet kell tanulnod. - Kapom meg a választ, de úgy, hogy az a szemétláda, még csak felém se bagózik, csak olvassa, a mit tudom én mit.

- De én ezt már rég tudom. - Forgatom meg a szemeimet, hangom pedig kicsit morcossá válik.

- Az nem jelenti azt, hogy nem kell újra tanulnod és nem árt az emlékfrissítés. - Feleli szinte pislogás nélkül és ez volt az a pont, ahol ahogy Samuel bácsiéknál szokás mondani, elgurult a gyógyszerem.

- Menj a fenébe, én ezt nem csinálom tovább. - Adom be a durcásat.

- Daemien írd fel. Vexo mulier egész két hónapig bírta, hogy húzzuk az idegeit. - Ahogy Alexander ezt kimondta, bennem egy pillanat alatt ugrott fel a pumpa.

- Baszd meg, Seggfej! - Vágom hozzá a kódexet az asztalhoz és mit sem foglalkozva a mérgesen bámuló könyvtárossal, ökölbe szorult kezekkel indulok meg a kijárat felé. Vagyis csak indultam volna meg, hiszen a következő pillanatban a földbe gyökerezett a lábam és a fájdalomtól könnyek szöknek a szemembe. Igen, annyira elvoltam minden mással foglalva, hogy teljesen elfelejtettem, hogy a "Seggfej" kifejezésért, nekem egy 70-es átok jár. - Baszd meg. - Nyögöm ki végül mégis, mikor elmúlik az átok hatása és szó szerint a földre rogyok.

- Mondtam már, hogy gondold meg jól, hogy így hívj! - Kapok egy morcos tekintetet és azt az "én vagyok a világ ura, ne szarakodj velem" hangját. Úgyhogy képtelen voltam megint jó kislányt játszani, de egy hétig hozzá se szóltam. Sőt, ha lehetett volna egész félévben nem szólok hozzá többet, de Sirauli-nak más tervei voltak.

- Vexo! - Az új becenevem hallatán, csak megrázom a fejem.

- Mit akarsz? - Vágom hozzá a kérdést, nem is igyekezve udvariasnak hangzani, had tudja, hogy mérges vagyok rá.

- Szeretném, ha elhoznád nekem a bölcsek kövét. - Vigyorog rám.

- Miért is? - Kérdezek vissza értetlenül.

- Az nem rád tartozik. - Legyint egyet. - Vidd Daemien-t is. - Jelenti ki, majd mint aki jól végezte dolgát fogja magát és felmasírozik a szobája felé.

- Neked van ötleted, hogy hol keressük? - Lép mellém kereszttesóm, arcán pedig olyan idegességet látok, mint még soha.

- Minek ide ötlet? - Teszem fel a kérdést és sarkon fordulok.

- Tudod hol van. - Mondja meglepetten, mire én elkapom a csuklóját és magam után rángatom.

- Persze, hogy tudom. Erre még a hülye is rá tudott volna jönni. - Fintorgok.

- Jó, akkor magyarázd el ennek a hülyének, hogyan jöttél rá hol van. - Kapom meg a gunyoros választ.

- Ennél egyszerűbb nincs is. Dumbly szó szerint megtiltotta év elején, hogy oda menjünk, még szép, hogy a tiltott harmadik emeleti folyosón van. - Magyarázom, de többet nem is foglalkozom a fiúval. Az út a harmadik emeletre gondtalanul végbement. Bár meg kell hagyni hatalmasat kacagtam, mikor Daemien szó szerint felsikoltott a kerberosz láttán.

- Na, mi van, csak nem félünk egy kutyustól? - Kérdezem csípőre tett kezekkel.

- Ez egy három fejű kutya, ami úgy néz ki, mintha meg akarna minket enni! - Kiabál velem kereszttesóm, én pedig csak elfordítom a fejem és hagyom neki, hogy kitombolja magát. Miután Daemien befejezte a napi hiszti adagját, egy pillanat alatt elaltattam a kerberoszt, apró előnyei annak, ha valaki Hugrabug Helgától tanult, a boszorkány megtud egyet, s mást a teremtményekről. A többi próba is olyan volt, mintha reggeli bemelegítést tartottam volna, egészen a kibaszott tükörig.

- Ez mi a fene? - Kérdezi Daemien oldalra biccentett fejjel.

- Edevisz tükre. A legnagyobb vágyadat mutatja. - Mondom fintorogva, ahogy a tükröt bámulom.

- Most mit csináljunk? - Kapom meg a kérdés, mire sóhajtok egyet és odaállok a tükör elé.

- Add ide, kérlek. - Szólalok meg halkan és egyszerűen átnyúlok a tükör felületén, majd kihúzom a kezem, amiben már ott pihen a kavics. - Készen vagyunk. Menjünk, adjuk le a kincsünket Siaruli-nak. - Dobom fel a levegőbe a követ, majd kapom el és vágom zsebre.

- Menjünk. - Egyezik bele Daemien és így végre elindulhatunk vissza a klubhelyiségünkbe. Ki kell élveznem azt az időt, amíg még itt vagyok az iskolában, nem is olyan sokára egy egész nyarat tölthetek az én imádott apukámmal. Előre félek tőle, hogy mi vár rám.