Tomboló Sárkány

36. Új szülők

A múltba tett kiruccanónk vége az lett, amit megjósoltam, Daemien semmit sem vett észre a dologból. Így persze én ahogy az annak rendje és módja csináltam egy kis kiakadást, de igazából semmi komolyabbat, csak egy szokásos pár napig nem szólok hozzájuk volt a reakcióm. Viszont úgy tűnik, hogy Siaruli is kezdi megszokni a stílusomat, mert már olyan volt, mintha letojta volna, hogy morcizok. Ez egyik oldalról egy kellemes felfedezés volt, egy másikról pedig elég kellemetlen, mert így már tudja, hogy még akkor is figyelek rá, ha morcizok és amilyen ő, még ki is használja nekem.

Igazából mindegy is, nem volt olyan nagy dolog, ahogy semmi más sem az év végéig, kész csodálkoztam is, hogy milyen nyugisan fejeződött be az évünk, régen mintha nem lett volna ilyen, de ki is emlékszik már minden apróságra olyan pontosan, én néha még arra se emlékszem mit ettem tegnap, nem hogy arra, ami négyszáz éve volt. Lényegben a lényeg, hogy vége lett a sulinak, én pedig képtelen voltam haza menni az én őrült apámhoz. Igen, mint látszik még mindig nem kívánta egyetlen porcikám sem, hogy Sirius-al töltsem a nyarat, de még fiatal vagyok hozzá, hogy én döntsem el, hol akarom tölteni az időmet, úgyhogy nincs sok választásom, haza kell mennem.

Mondjuk valamilyen szinten szerencsém van, mert Sirius-t ezen a nyáron sokkal gyakrabban hívják be dolgozni és sokkal tovább kell benn maradnia, mint tavaly kellett, úgyhogy az esetek többségében a hétköznapokon egyedül vagyok. Ezért lehet az, hogy ezt az időt én mindig minél távolabb otthontól töltöm. Leginkább valahol Amerikában a papával, néha meg tartok egy találkozót az AMM-el. Nem szabad hagyni, hogy a báránykáim elszabaduljanak, annak nagyon nem lenne jó vége.

- Morgána! - Ugrok fel örömömben a nő karjaiba, mikor ma meglátom, pont azután, hogy megjelenek a papánál.

- Szia, Lily! - Mosolyog rám a nő és szerencsére ez már egy az őszinte mosolyai közül. Bár nem volt sok időnk személyesen beszélgetni, de levélben elég sok mindent megosztottam vele életem négyszáz évéről.

- Papa! - Mosolygok a szoros ölelés után Fenrir-re, aki természetesen azonnal megölelget.

- Szia, kis farkas. - Kócolja össze a hajam.

- Minek köszönhetjük a látogatásodat mester? - Kérdezem hirtelen Morgána felé fordulva, aki hirtelen összenéz a papával, majd előveszi a pálcáját és rám mosolyog.

- Ki hívhatlak egy párbajra? - Teszi fel a kérdést, amivel egy kicsit meglep, de végül csak megvonom a vállam.

- Amíg nem próbálsz meg megölni közben, addig nagyon szívesen. - Vágom csípőre a kezeimet.

- Ne aggódj, ma nincs a tervek között, hogy megöljelek. - Kacsint rám, amivel eléri, hogy hangosan felnevessek.

Így lehet, hogy pár perc múlva az AMM nagy tanácstermében már színes átkok szállnak ide oda. Meg kell hagyni Morgána nem fogja vissza magát egy kicsit sem, de hát nem is vártam mást a mestertől, sose szokott velem kivételezni, ha párbajról van szó. Őszintén szólva egy kicsit már hiányzott is egy ilyen rendesebb párbaj, ki kell használni az alkalmat, hogy Morgána-val párbajozhatok. A mester nem arról híres, hogy gyakran párbajozik. Ő inkább az az elméleti oktató fajta. Most viszont kellemesen elfáradok, mire végzünk és szélesen vigyorogva rogyok le a papa mellé a kanapéra.

- Hú, ez de jól esett! - Hunyom le a szemem és dőlök neki a háttámlának.

- Ennek örülök kis farkas, de nem ez volt az igazi oka annak, hogy Morgána meglátogatott minket. - Mondja a papa, nekem pedig azonnal felpattannak a szemeim és kérdőn nézek a két felnőttre.

- Nem? - Tudakolom, mire a mester sóhajt egyet és elővesz egy kis fekete könyvet. - Az! - Mutatok a tárgyra és kezdek el pislogni. - Kinek akarod megváltoztatni a kilétét mester? - Kérdezem, de persze ezzel elérem, hogy mind a ketten meglepetten nézzenek rám.

- Honnan tudod, hogy ez mi? - Tudakolja Morgána.

- Mondtam másik világ. Egyszer láttam, ahogy használtad, azt mondtad Emrys ezzel tud különböző neveken megjelenni. Ha abba beleírod valakinek a nevét, akkor az megjelenik a hivatalos iratok között az összes mágiaügyi minisztériumban és összeírásban. - Itt megvakarom a fejem. - Őszinte leszek, sose értettem, hogy működik, de te csináltad, nem kérdőjeleztem meg soha. - Vonom meg a vállam végül, mire Morgána elneveti magát.

- Igazad volt Fenrir tényleg a mi Lily-nk. - Rázza meg a fejét, majd felém nyújtja a kis fekete könyvet. Én pedig kitágult szemekkel veszem át. - Nyisd ki. - Ahogy meghallom a parancsot meg is teszem, amire kér, de amikor elolvasom az utolsó nevet, a szemeim könnybe lábadnak és bár kicsit homályosan látom őket miatta, még felnézek a két felnőttre.

- Tényleg? - Kérdezem és nyelek egy nagyot.

- Igen. - Biccent egyet Morgána.

- Tényleg. - Helyesel a papa is, mire nekem a szám elé kell kapnom a kezem, hogy ne sírjam el még jobban magam. - Örülsz neki? - Kérdezi a papa, én pedig szipogok egy nagyot, de azonnal elkezdek bólogatni.

- Akkor mi lenne, ha hivatalossá tennéd és bemutatkoznál az új neveden Lily-kém. - Mosolyog rám a nő, aki a kis füzet szerint a nevelőanyám lett. Én hirtelen talpra ugrok a mellkasomhoz szorítom a kis fekete könyvet és könnyes arcomon egy széles mosollyal nézek a két felnőttre.

- Szia anya. - Nézek Morgána-ra. - Szia apa. - Nézek most Fenrir-re. - A nevem Lily Fay Greyback. - Ahogy a név elhagyja az ajkaimat a kis fekete könyv fehér fénnyel villan és a következő pillanatban az új nevelőszüleim szorosan megölelnek engem.

Hát igen azt hiszem ez a nap bekerül életem legboldogabb napjainak listájába, valahova annak a környékére, amikor megtudtam, hogy Malazár lányává fogadott. Innentől fogva ez az új név is én vagyok és ha bemutatkozom rajta tudni fogják, hogy az tényleg hozzám tartozik. Azonban sajnos hiperboldog napomnak gyorsan vége szakadt, mert megjelent Flamma és olyan idegesen, hogy szinte kis sem értettem a szavait figyelmeztetett, hogy Sirius ma hamarabb fog haza érni, úgyhogy nagyon gyorsan vissza kellene mennem. Mondjuk ennek nem annyira örültem, el akartunk menni vacsorázni a szüleimmel, így viszont haza kellett mennem és köszönteni a vérszerinti apámat. Ráadásul ez a barom most két hétig itthon van, úgyhogy még kiszökni sem tudok.

- Hát ön meg ki? - Hallom meg Sirius hangját, mikor ma ajtót nyitott, ami meg kell hagyni iszonyú furcsa volt, nem szoktak csak úgy a házunk ajtaján kopogni.

- Lily-hez jöttem. - Csak ennyi amit kihallok, mikor odasprintelek az ajtóhoz, hogy megnézzem a jövevényt, de a hangot azonnal felismerem.

- Siaruli? - Pislogok az ajtóban álló fiúra.

- Ismered az urat, Lily-kém? - Kérdezi Sirius, én pedig biccentek.

- A főnököm. - Jelentem be.

- Mi? - Pislog rám a férfi, de én csak legyintek egyet.

- Ezt úgy se értenéd apa. Kérdezd anyut. - Mondom és fordulok a  barátom felé, de mielőtt megszólalhatnék megzavarnak.

- Egy másodikos a Mardekár király? - Jön a kérdés, ami eléri, hogy meglepetten nézzek fel a férfire, nem hittem, hogy tudja milyen rendszer van a Mardekárban. - Mit akarsz a lányomtól? - Vágja hozzá a kérdést Alexander-hez, aki illedelmesen mosolyog.

- El akarom hívni egy kicsit. - Mondja, de mielőtt apám ellenkezni tudna már ki is terül a földön és hangosan horkol.

- Azta. Mi a vészhelyzet, hogy nem hagytad tovább ébren? - Nézek gyanakodva a fiúra, aki megforgatja a szemeit és arcáról eltűnik az a bájvigyor.

- Hasogat a fejem, úgyhogy most elmegyünk és levezetem valahol az idegességemet. - Mondja és sarkon is fordul.

- És ehhez miért kellek én? - Kérdezem, de azonnal meg is kapom a választ, mikor felveszi a felnőtt alakját. - Áh, értem. - Biccentek és én is felveszem a Miriell Dorthwell-es alakom, majd mellé lépek. - Szóval Kaneís, merre megyünk? - Tudakolom kedvesen mosolyogva.

- Erdélybe! - Vigyorodik el, mielőtt elsötétedne a világ körülöttünk.