Season 1. ~ Chapter 1. /Story of My Life/

5.8K 144 6
                                    


Napsütéses napra ébredt London, ami itt elég ritka, ezért is találtam olyan furcsának. A szerelmem meztelen mellkasán fekve nyitogattam a szemeim. A „Párnám" még mélyen szuszogott, így óvatosan felültem, nehogy véletlenül felkeltsem. Rajta csak egy fekete bokszeralsó, míg rajtam egy csipkés bugyi és egy fehér trikó volt. Az ágy szélére ültem, hogy ki tudjak nyújtózni, mikor két erős kart éreztem a hasam köré fonódni, majd egy izmos mellkasnak nyomódott a hátam. Elmosolyodtam. A „támadóm" apró csókokat szórt szét a nyakamon, ami így is elég csiklandós testrészem. A borostája is csikizet, így el akartam húzódni, de ő nem hagyta ilyen könnyen. Szorosabban ölelt magához. Felé fordítottam a fejem, és szembetaláltam magam egy gyönyörű kék szempárral. Nem hagyott időt, hogy elvesszek bennük, mert rögtön megcsókolt, mire önkénytelenül is lecsukódott a szemem. A csók közben annyi mozgásteret kaptam, hogy szembe tudjak vele térdelni. Keze hol felfedezőútra indult a testemen, hol derékig érő szőkés barna hajammal játszadozott. Élveztem, hogy egyre jobban kezdtünk elmerülni a csókba. Végül ő szakította meg, de én túl mohó voltam és többet akartam belő, így egy gyors levegővétel után újra az ajkaira tapadtam. Közben az én kezeim sem tétlenkedtek. Egyfolytában a kidolgozott felsőtestén vándoroltak. Louis ismét megszakította a csókot, mire a számat egy rosszalló nyögés hagyta el. A nyakamhoz ért, éreztem, hogy a nyögésemre elmosolyodott. Szája még lejjebb vándorolt a vállamra. Nem sokat időzött a vállamnál, inkább visszatalált a számhoz. Nyelve bejutásért könyörgött, amit szívesen meg is adtam neki. Kezei a trikóm aljára vándoroltak, amit el is kezdett felfelé húzni, míg én kócos hajába túrtam. Már a hasamat nem fedte az anyag.

- Apu, mit csinájtok?- hallottunk meg az ajtóból egy kicsi hangot, mire azonnal szétrebbentünk. Louis az egy éves kislányunkhoz lépett.

- Kicsim, te hogy jöttél ki a kiságyból?- kérdezte, majd felvette a karjába a kislányt.

- De mit csinájtatok?- kérdezte. Louis ragyogó szemibe pillantottam. Most mit mondjunk neki? Halk kopogást hallottunk, majd az ajtón a nővérem lépett be.

- Jó reggelt! Szia Emma!- lépett oda hozzánk, majd kivette Louis kezéből a picit. Louisa szemembe nézett, majd megfogta a kezem.



Story Of My LifeDonde viven las historias. Descúbrelo ahora