Story Of My Life

Season 2. Chapter 22. (78.)

Köszönöm a kommenteket, nagyon jól estek! Ebben a részben fény derül mindenre! Jó olvasást! 

.::Lily Smith szemszöge::.

- Louis! Kérlek, mond el, mi történt vele?- kérleltem, a könnyeimmel küszködve, miközben kezdtem egyre ingerültebb lenni.

- Nyugodj meg!- próbált nyugtatni, de ezzel a mondattal az ellenkezőjét érte el, hogy még idegesebb legyek.

- Nyögd már ki végre!- kiabáltam rá. Vett egy mély levegőt, majd nagy nehezen kinyögte az első szavakat.

.::Louis Tomlinson szemszöge::. Visszaemlékezés

Reggel fényességre és iszonyatos fejfájásra ébredtem, egy nem túl kényelmes fekhelyen. Lassan nyitottam ki a szemem, ugyanis a kintről bejövő napsugarak bántották. Felültem a padon, amin eddig feküdtem, csak ekkor pillantottam meg a rácsos ajtót, és az ablakokat. Az éjszaka emlékei csak homályosan éltek bennem, ezért nem emlékeztem pontosan mi történt, vagy, hogy mit keresek egy cellában. Egy ideig csak némán ültem, gondolkoztam, mi történhetett. Egyszer csak egy szőke nő jelent meg, megjegyzem rendőrruhába. Érkezésére felkaptam a fejem, és megláttam, hogy nem egyedül jött. Mögötte Harry rostokolt, és csak engem figyelt. A nő kinyitotta a rácsos kaput, majd kiengedett rajta. Harry- vel némán hagytuk el a rendőrséget. Egyikünk sem szólalt meg, egészen addig, amíg Hazz Rover- éhez nem értünk. Csodálkoztam, hogy nem hemzsegett itt a média, de örültem neki. Beültünk az autóba, majd Harry beindította. Bevallom örültem, hogy nem Liam jött értem, hiszen ő tuti kioktatott volna, de még ez megtörténhet.

- Mégis mit képzeltél magadról?- szólalt meg mellettem Hazza, de egyenesen az utat nézte, sőt a hangjában semmi harag nem volt.

- Elmagyaráznád, miért ébredtem a rendőrség egyik cellájába?- kérdeztem vissza.

- Nem emlékszel semmire igaz?- pillantott rám, mire megráztam a fejem. Harry elmesélte, hogy milyen örült voltam tegnap éjszaka, és megemlítette, hogy szegény Niall- nek eltörtem a lábát. Az további része csendesen telt, mígnem Hazz leparkolt a kórház előtt.

- Miért jöttünk ide?- kérdeztem felvont szemöldökkel.

- Lily- hez jöttünk!- válaszolta egyszerűen, majd kiszállt az autóból.

- Mi történt vele?- pattantam ki én is a kocsiból, és Harry után rohantam.

- Elájult, és most kómában van!- közölte, mintha ez olyan gyakori jelenség lenne, hogy a menyasszonyom kómában van. Harry pontosan tudta, hogy hová kell menni, én pedig engedelmesen követtem. Benyitott egy szobába, ahol a barátnőm feküdt, látszólag élettelenül. A szobában az orvos tartózkodott, akivel pont beszélnem kellett. Hazz magamra hagyott az orvossal.

- Jó napot!- üdvözölt szélesen mosolyogva. – Ön hozzátartozó?

- A vőlegénye vagyok!- bólintottam komoran. – Mi történt vele!

- Akkor bizonyára ön a baba apja! Nos, a menyasszonyát meg kellett műteni, ugyanis a baba mind a kettőjük életét veszélyeztette, de a pici jól van! Igaz, hogy két héttel előbb született a kelletén, de szerencsére egészséges, viszont az édesanyjára lenne szüksége!

~Visszaemlékezés vége~

.::Lily Smith szemszöge::.

- Tehát jól van?- sírtam továbbra is, mire Louis csak bólintott egyet. Ezzel egy hatalmas kő esett le a szívemről, de tovább potyogtak a könnyeim. – És megnézhetem?

- Előbb pihenj még egy kicsit!- mosolygott a vőlegényem, mire csak megforgattam a szemem. Éreztem, hogy elnehezülnek a szempilláim, de valahogy nem akartam elaludni, hiszen látni akartam a kisfiam. Hosszú idő óta csend uralkodott a kórteremben. Lou csak engem bámult, míg én őt. Égszínkék tekintete a számra csúszott. Láttam rajta azt az iszonyatos vágyat, de nem merte megtenni az első lépést. Nem volt benne biztos, hogy én is akarom azt a csókot, pedig mindennél jobban szerettem volna az ajkait az enyémeken tudni. Nagyon feszengve ült mellettem, amitől mosolyognom kellett.

- Csókolj már meg, te hülye!- több sem kellett neki, felemelkedett a fehér székről, és felém hajolt. Tenyerét összekulcsolta az ujjaimmal, míg a másik kezét áttette a fejem felett, és azon támaszkodott. A szabad kezemet a tarkójára tettem, így toltam magamhoz közelebb.

- De türelmetlen valaki!- mormolta vigyorogva a számba, de én éhesen töröltem le a vigyort arról az átkozottul helyes arcáról. Elképesztően hiányoztak az ajkai, mégis az az egy hónap kegyetlen volt nélküle...