Story Of My Life

Season 2. Chapter 19. (75.) /Always/

Itt vagyok az újabb résszel! Ezúttal a dalválasztás terén visszakanyarodtam a '90- es évek felé! Ajánlom, hogy először a klippet nézzétek meg, és csak utána olvassátok el! 

Még mindig jöhetnek a kommentek, és köszönöm azokat a bízta hozzászólásokat, amelyeket írtatok! nagyon hálás vagyok érte! ❤❤

Jó olvasást a részhez!     

.::Lily Smith szemszöge::.

Louis nélkül alig tudtam elaludni, így szinte egész éjszak fent voltam. Furcsa, rossz érzés fogott el, amit nem tudtam hová tenni. Fogalmam sem volt, hogy hol lehet a vőlegényem. Már- már a legrosszabbra gondoltam, de azt gyorsan kivertem a fejemből. Nem tudtam, mikor sikerült elaludnom, de reggel egy hatalmas csörömpölésre kellett felébrednem. Rosszat sejtettem, így gyorsan kipattantak a szempilláim. A nagy hasamra való tekintettel óvatosa, bár gyorsan másztam ki az ágyból. A fürdőszoba felé vettem az irányt, ahonnan a hang forrását véltem felfedezni.

- Louis, te vagy az?- kérdezgettem, de válasz nem érkezett. Bizonytalanul nyomtam le a fürdőszobába nyíló ajtó kilincsét. Beléptem a küszöbön, majd elém tárult egy cseppet sem megnyugtató látvány. A nagy helység közepén állt a vőlegényem egy szél fekete alsógatyában, előtte a csapban üvegszilánkok hevertek, amelyek a tükörből származtak. Jobb keze maga mellett volt, de ha jól láttam vér csöpögött le róla. Azonnal elfogott az aggodalom. Lou eléggé, sőt nagyon is idegesnek tűnt.

- Lou? Mi folyik itt?- a hangom megremegett, szinte alig hallatszódott. A szerelmem azonban mégis meghallotta, rám emelte könnyben úszó, egyébként gyönyörű szemeit. Az az égszínkék tekintet most sötétebb kékben izzott. Nem csináltam mást csak mögé mentem, majd átöleltem a mellkasát. A fejem a hátába fúrtam, úgy öleltem. Louis ebben a percben tört ki keserves zokogásban. Bevallom még egyetlen egyszer nem láttam sírni, de most ennek is szemtanúja lehettem, pedig nem igazán akartam. Hiszen, ha egy férfi sír, az sosem jó.

- Mi történt az éjszaka folyamán! Kérlek, mond el!- suttogtam. Ő hirtelen lerázta a kezeim magáról, majd felém fordult. A kezéből még mindig csöpögött a vér, de nem nagyon zavarta. Átfogta a derekam, majd lágyan megcsókolt. Abban a csókban minden benne volt, amit éppen Louis érzett. Csodálatos volt az a csók, de mérhetetlen mennyiségű fájdalom volt benne.

- Lou! Kérlek, mond el, mi történt!- kérleltem alig szóhoz jutva a csók után.

- Lily!Én egy hatalmas hibát követtem el! Ismét... Lefeküdtem Annabell- el! Egyszerűentúl részeg voltam, ő pedig kihasznált! Mérhetetlenül sajnálom! Nem tudtamtisztán gondolkozni!- sírta egyenesen a szemembe nézve. A tekintetében meg- megcsillantak a megbánás, és a bűntudat szikrái. A vérző tenyerébe fogta az arcom,de én elfordítottam a fejem. Nem hittem el, hogy még egyszer megtörtént. Louiskiskutya szemekkel nézett rám, amitől majdnem meglágyult a szívem. Az a fontosszervem darabokra tört. Már harmadjára törte darabokra életem szerelme. Mélységesenmegbántottnak éreztem magam, és egy kis magányra volt szükségem. El kell innen tűnöm.Fogalmam sem volt, hogy, hova vagy merre, de el jó messzire...