Story Of My Life

Season 3. Chapter 4. (91.)"Daniell"

Sziasztok! Nem vesztem ám el! Ezentúl mindig hétfőn fogom hoznina részeket, és előre elnézést kérek a kisebb nagyobb csúszásokért!

Hogy ment az első két nap a suliban? Meséjetek valamit! Kíváncsi vagyok!
Nem is beszélek tovább! Jó olvasást!

.::Lily Smith::. 

A nap rettenetesen sütött, ami eléggé zavarta a szemem, de résnyire nyitottam ki. Magam mögé raktam a kezem abban a reményben, hátha ott találom Louis- t, azonban csak a hűlt helye volt mellette. Felültem, majd átnéztem a másik oldalra, ahol egy kis cetlit találtam a férjem kézírásával.

„Jó reggelt, baby!

Elvittem a gyerekeket anyuhoz, de nem akartalak felébreszteni! Visszaérek, mire felkelsz! Szeretlek: a férjed!"

Basszus! Nélkülem ment Doncaster- be, ráadásul egy pár napig Emma és Jacob ott is marad. Hát ez remek!

Lebattyogtam a lépcsőn, majd a konyhába vettem az irányt. Megpillantottam egy adag palacsintát a pulton, ami más esetben megmosolyogtatott volna, ha nem lennék dühös Louis- ra. Megráztam a fejem, majd bedobtam a mikróba a tányért. Vártam, hogy felmelegedjen, addig pedig csak néztem, ahogy forog. Egyszer egy éles hang csapta meg a fülem, mire egy aprót ugrottam, és csak utána esett le, hogy az a csengő volt. Sietős léptekkel mentem az ajtóhoz, ugyanis az illető nagyon türelmetlennek bizonyult. Kizártam az ajtót, de bár ne tettem volna, ugyanis a küszöb túloldalán egy régi jól eltemetett, rossz emlék állt... Pontosabban egy férfi, akit az életben nem akartam többé látni... Daniell egy gúnyos mosollyal az arcán álldogált, tenyerével az ajtófélfának támaszkodva. Nyeltem egy nagyot, közben úgy éreztem, eltűnt az összes életkedvem. A vér szinte azonnal kifutott az arcomból, majd éreztem, hogy az egész testem remegett, sőt egyenesen reszkettem. A félelem úrrá lett rajtam, és semmi kedvem nem volt átélni újra azt, amit egy jó pár évvel ezelőtt.

- Szia, cica!- szólalt meg, mire engem kirázott a hideg, és a hátamon felállt az összes szőr. Ismét nyeltem egy nagyot, de hang még mindig nem jött ki a torkomon. Hiába akartam megszólalni, nem tudtam. A gombóc a torkomban csak nem akart megszűnni. Daniell ellökte magát az ajtófélfától, de a mosoly az arcáról nem akart eltűnni. El sem hiszem, hogy volt egy olyan időszak az életemben, mikor ezt a mosoly szívdöglesztőnek találtam. Pedig volt, de akkor fiatal voltam, és szerelmes a szerelem gondolatába. Akkor jött Dan, és én persze rögtön belegabalyodtam, akkor már visszavonhatatlanul. Egy év után rájöttem, hogy rosszul választottam. Csak az az egy szerencsém volt, hogy találkoztam Louis- val, és ő megváltoztatta az egész életemet. Segített, mikor a legnagyobb szükségem volt rá, amiért sohasem lehetek elég hálás neki. A gondolataimból egy erős lökés rántott vissza, aminek következményeképpen a földön kötöttem ki. Daniell belépett az előszobába, és a vigyorával az arcán pásztázta körbe a falon lógó képeket. Fogalmam sem volt, hogy mit tervezhetett, de annyiban biztos voltam, hogy nem jót.

- Te, hogy kerültél ide? Nem vagy börtönben?- kérdetem halkan, szinte suttogva. A férfi, akit egykoron a barátomnak nevezhettem, rám emelte a tekintetét, amelyben fellobbant egy bizonyos tűz, hiába nem akartam volna azt már többször látni.

- De igen, szivi! Ott voltam! Csak nem gondoltad volna, hogy annyiban hagyom, hogy te és a drágalátos pasikád jutattatok oda?- ezt a gúnyos hangot sohasem fogom elfelejteni. Tudhattam volna, hogy ezért jött ide, hogy bosszút álljon. Meg kellett volna, hogy érezzem. – Olyan kis naív liba vagy! Elhitted, hogy szemet hunyok, annyi év szenvedés előtt. A börtön nem a legkellemesebb hely, kicsi szívem! Nem fogom ezt elfelejteni!

Miközben ezeket a szavakat mondta, végig szemembe nézett, majd csak utána fordult el. Egyenesen a falra nézett pontosabban egy képre. A kedvenc képemre, ahol Louis, Emma, Jacob és én is rajtavagyunk.

-Olyan szép kis családod lett!- suttogta, majd egy mozdulattal a földre vágta,így az darabokra tört. Ijedten ugrottam arrébb, már amennyire tudtam a földönülve. - És ne félj! Gondoskodom róla, hogy ez a családi idill ne tartsonörökké! Ha pedig a kicsi szád eljárna bárki előtt, ez az egész előbb fogmegtörténni, mint hitted!