Story Of My Life

Season 3. Chapter 12. (99.) "A kicsik?"

Sziasztok! Nem vesztem el ám teljesen! Csak egy kicsit! Itt vagyok a következő résszel! Azt még nem tudom, hogy szerdán hozok- e részt, ha nem akkor találkozunk jövő vasárnap! :D 

Pusszika!

.::Niall Horan::.

Nem akartam a kórházban kikötni, főleg nem Melody eredményeire várva. Vagy egyáltalán, arra, hogy felébred- e? Vagy, ha igen, akkor a babákkal minden rendben lesz- e? Ha nem? Én bele fogok roppanni! Mit csinálnék én Melody nélkül! Már megtapasztaltam milyen nélküle, és nem akartam még egyszer. Ez a fehér szék, már nagyon kényelmetlen. Ha lehet, soha többé nem akarok ilyen széken ülni. Már csak a gondolatától is megborzongok, hogy még egyszer át kelljen élnem! És itt nem csak a szerelmem életével játszanak az orvosok! A gyermekeim is veszélyben vannak, ha bármelyiküket elvesztem, abba egyenesen belehalnék. Ismerem már magam annyira, hogy tudjam nem élem túl, ha elvesztem Őket.

Körülbelül fél órája, hogy Melody- t bevitték, és még senki sem jelentkezett. Hibáztathatnám Louis- t, de nem teszem. Megértem, hogy el kellett neki mondania, hiszen mégiscsak a szerelmem húgáról van szó. Joga van tudni! Senki sem tudhatta, hogy így fog reagálni rá.

- Szerinted mihez kezdjek most Lily- vel?- törte meg a csendet mellettem Louis! Igazából hálás vagyok neki, hogy megtette, hiszen tudtam, csak el akarja terelni a figyelmem. Rápillantottam, de a szeméből nem szűrődött ki túl sok jó.

- Haver! Szerintem ne nagyon kérdezgesd most! Az a legrosszabb, amit tehetsz. Várd meg, míg ő maga akarja elmondani! Ha túltette magát rajta, el fogja neked mondani! Idővel!

- De azt hittem bízik bennem annyira, hogy elmondja nekem!- vágott a szavamba, csupa elkeseredéssel a hangjában.

- Nyugodj meg!- próbálkoztam. – Először engedd meg, hogy saját magában eméssze meg, majd ha túl tette magát rajta, egészen biztos, hogy el fogja mondani. Szeret téged!

Végszóra nyílt a kórterem ajtaja, ahonnan egy egészen fiatal orvos lépett ki egyenesen felénk igyekezve.

- Jó napot! Ms Smith hozzátartozói?- fordult oda hozzánk, de a szeméből, az arcáról semmi érzelem nem tükröződött.

- A vőlegénye vagyok!- válaszoltam szinte azonnal, csakhogy minél előbb láthassam a menyasszonyom. Most már nem akartam mást, csak vele, velük lenni, lehetőleg egy ideig izgalommentesen, nyugton. Bár ahogy magunkat ismerem, erre már egy kicsit várni kell.

- Melody rendesen megijesztett minket, de csak a vérnyomása ingadozott. Semmi komoly baja nincs!- mosolyodott el a doktornő, mikor látta, hogy mennyire megkönnyebbültem.

- A kicsik?- tért a lényegre Louis, mielőtt én bármit is mondhattam volna.

- Velük sincs semmi gond. Makk egészségesek és kezdenek igen aktívak lenni! Azonban kerülnie kell a stresszes környezetet. Semmiképp se zaklassák fel, és, ha nem lesz gond már holnap haza is mehet! Bemehetnek hozzá!- mosolyogva hagyott ott minket, nekem pedig több sem kellett. Szint futva tettem meg a köztem és az ajtó között lévő távolságot. Benyitottam a szobába. Mindenféle gépek vették körül a fehér paplan között fekvő menyasszonyom. Bár egy kicsit nyúzott volt, haja a szemébe lógott, a szeme csukva, de még így is meseszépen festett. Nem szólaltam meg, helyette néma csendben léptem az ágya mellé. Óvatosan megfogtam a kezét, és lassan simítottam végig a hüvelykujjammal puha kézfejét. Elmosolyodott ezen a kicsi gesztuson, majd lustán nyitotta fel a szemhéját.

- Szia!- suttogta erőtlen hangon.

- Szia! Megijesztettetek!- a másik kezem a most már egyre nagyobb pocakjára tettem, és végigsimítottam rajta, mire az egyik baba egy hatalmasat rúgott.

- Bocsi! De amint érzed, jól vagyunk!- mosolygott továbbra is.