Story Of My Life

Season 1. ~ Chapter 14. /Once In A Lifetime/

Azt az összetéveszthetetlen szempárt láttam magammal előtt, amelynek tulajdonosát mindenhol felismerném. Még sohasem izgultam ennyire előtte. Torkom kiszáradt, gyomromban pedig feléledtek a pillangóim, amelyek már régen nem. Nem tudtam megszólalni, így közelebb léptem hozzá, majd ajkam finoman az övére nyomtam. Meglepődött, ezért csak pár pillanat múlva engedte be a nyelvem a szájába. Keze a hátamra vándorolt, ott pedig hosszú, szőkésbarna hajamat simogatta. Tökéletes pillanat volt! De valaki még ezt is tönkre tette.

- Ne a gyerek előtt!- krákogott bele a pillanatba egy mély hang, mire azonnal szétrebbentünk. Megfordultunk és az előszobában Harry- t pillantottuk meg, mégpedig Emmával a kezében. A kislány édesen mosolygott, felénk nyújtott kézzel. Lou elvette Harrytől a kislányt, és egy puszit nyomott kicsi arcára. Erre a még nagyobb mosoly ült ki a manócskánk pofijára. Louis bevitte a kislányt, én pidig hátrafordultam Grace- hez. Nem mondtam semmi, csak megöleltem.

- Köszönöm!- suttogtam a fülébe. – Annyira hálás vagyok neked!

Már majdnem sírtam, de a barátnőm rám parancsolt, hogy meg ne próbáljak sírni. Nagyon boldog voltam, hogy itt van velem.

- Mi tart ennyi ideig csajok?- dugta ki a fejét az ajtón Louis.

- Megyünk már!- kiáltottam vissza egy mosollyal az arcomon.

Fél óra múlva...

- Gyere velem!- fogta meg a kezem Louis, ezzel felrántva a kanapéról, amin eddig jót beszélgettünk. Örömmel követem a szerelmem, aki bevezet Emma szobájába, ahol a kislányunk békésen aludt. Annyira édes volt és annyira hasonlított Louis- ra, főleg amikor aludt. Mosolyogva, de legfőképpen boldogan álltam, csodáltam a lányunkat. Ekkor egy kar fonódott a hasam köré, mire még jobban elvigyorodtam.

- Szeretek! Nagyon!- suttogta a fülembe, aminek az lett a következménye, hogy most aztán tényleg felcsigázott! Ha nem a kislányom szobájában lettünk volna bizony isten, hogy neki estem volna, de így türtőztettem magam. Megfordultam a kezei között, de csak egy száj puszit kapott. Nemtetszését egy rosszalló nyögéssel fejezte ki. Visszafordultam a kislányunkhoz, ő pedig az állát a fejem búbjára helyezte. Együtt csodáltuk Emmát, aki még mindig az igazak álmát aludta.

- Olyan aranyos!- suttogtam.

- Az apjára ütött!- suttogta vissza Louis.

- Pontosan!- mosolyodtam el. Nem tudom meddig állhattunk így, míg végül Lou megtörte a csendet.

- Menjünk haza! Otthon terveim vannak veled!- suttogat kajánul. Elmosolyodtam eme kecsegtető ajánlat hallatán.

- Rendben!- fordultam meg a karjai között, majd egy csókot leheltem a szájára. Megszakította a csókot, kotorászni kezdett a zsebében, ahonnan előhúzta a gyűrűm. Kérdőn pillantott felváltva rám meg a gyűrűre, mire én mosolyogva felé nyújtottam a karom, hogy fel tudja húzni az ujjamra az ékszert. Mikor ezt megtette nem engedte el a kezem.

- Nem bánod, ha most Emmát itt hagyjuk?- kérdezte, mire megráztam a fejem. Tudtam, hogy a fiúk örömmel vigyáznak rá. Kezünket összekulcsolva mentünk le a lépcsőn. Mikor leértünk egy nem várt látvány fogadott. A nappaliban csak Harry és Grace tartózkodott és éppen falták egymást a kanapén. Azt tudtam, hogy jó viszonyban vannak, de hogy ennyire... Éppen közbe akartam szólni, de Louis megelőzött.

- Mi itt sem vagyunk!- mosolyodott el, mire szétrebbentek. A pillantásom fel, s alá járt kettőjük között. Egy mosoly húzódott az arcomra, mikor Grace-re esett a pillantásom, aki feszengve ült, miközben az alsó ajkát harapdálta.

- Itt hagyjuk Emmát jó?? Grace, te...- szólaltam meg végül.

- Hagyjátok nyugodtan! Én itt maradok!- pillantott félénken Grace Harry- re, mire mind a ketten elmosolyodtak. Lou- ra pillantottam, aki egy puszit adott a számra.

Hazaérvemár a bejárati ajtóban hatalmas csókcsatába kezdtünk. Louis a fenekemnél fogvatartott, míg én a lábam a derekára fontam...