Story Of My Life

Season 1.~ Chapter 25. /Perfect/

.::Lily Smith szemszöge::.

Louis lefékezett a kórház előtt, azonnal kikapcsoltam a biztonsági övet és kiugrottam, szinte futva mentem a fehér ajtók felé. Azok automatikusan kinyíltak előttem, mire én a könnyeimmel küszködve léptem be a nagy, rémisztő épületbe. A recepciónál egy nő ült, ám amikor felállt és széles mosolyra húzta a száját. Baszki, nem látja, hogy nem jó kedvemben jöttem ide??

- Jó napot! Miben segíthetek?- kérdezte kedvesen mosolyogva.

- A legjobb barátnőmet most hozták be és nem tudom, hogy mi van vele, maga meg csak itt mosolyog...- mondtam sírva, de még mielőtt bármi mást mondhattam volna Louis beért és kezét a számra tapasztotta.

- Elnézést a barátnőm miatt!- mondta kezét még mindig a számon tartva, miközben a másik kezét a hasam köré fonta. Szorosan préselt magához. – Grace Midelton- t keressük nem olyan régen hozták be!

A negyvenes évei elején járó nő valamit pötyögött a számítógépén, majd felutasított minket a sürgősségire. Louis kezét szorítva mentünk be a liftbe, onnan pedig fel a második emeletre. Nem tudom mi történt Grace- el, de nagyon aggódom, csak annyit tudok, hogy be kellett hozni a kórházba. mi pedig azonnal iderohantunk. Emmát a nővéremre bíztuk, így gond nélkül távozhattunk. A liftben nem szólaltunk meg, ahelyett Louis a karjaiba zárt. Az idő szinte vánszorgott, én pedig úgy éreztem, hogy ha Lou most nem tartana biztosan sírva rogynék le a földre. Nem tudom, mihez kezdenék Grace nélkül. Már egészen kiskorunk óta legjobb barátnők vagyunk, és ő mindig segített nekem, most nekem is ezt kell tennem. A lift jelzett, miszerint elértük a második emeletre. Lou elengedett, de én már ott sem voltam. Azonnal szaladtam ki. Az egyik széken megpillantottam Harry- t, ahogy egy fehér műanyag széken görnyedve ül, miközben az arcát a kezébe temette. minden bizonnyal sírt. Ahogy ránéztem összeszorult a szívem, és a szememből a könnyek még jobban kezdtek záporozni.

- Harry!- kiáltottam, mire az említett személy rám kapta a tekintetét, majd egyből felállt, én pedig a karjaiba katapultáltam magam. Két erős karjával átölelte a hátam, míg én a nyaka köré fontam a kezem. Egy hosszú mély ölelés után elengedett, mire bele tudtam nézni a zöld szemeibe, amelyek most szomorúan csillogtak. Fájó volt, így látni.

- Mi történt?- kérdeztem elcsukló hangon.

- Én a konyhába voltam... reggelit csináltam, amikor egy... puffanást hallottam...- mondta elhaló hangon. – Azonnal a hang irányába mentem, és megláttam... Grace- t, ahogy eszméletlenül fekszik a földön... a lépcső előtt...

Éppen újból megöleltem volna, ám ekkor nyíl az ajtó és egy fehér köpenyes férfi lépett oda mellénk.

- Mr. Syles! Szeretnék magával négyszemközt beszélni!- fordult oda Harry- hez az orvos. Éreztem, hogy felment bennem a pumpa, és ezt valószínűleg Louis is észrevette, ezrét hátulról magához húzott, így enyhítette a bennem tomboló dühöt.

.::Harry Styles szemszöge::.

Nem tudom, mihez kezdenék Grace nélkül. Szeretem, és belehalnék a hiányába. És ha a babákkal történt valami? Azt sem bírnám ki idegileg. Nagyon félek, hiszen semelyiküket sem akarom elveszíteni.

- Mr. Styles!- szólított meg az orvos, mire rá kaptam a tekintetem. – A barátnőjét most műtik, de sajnos nem lehet tudni, hogy felépül- e, de csekély rá az esély!

Ez nem lehet igaz, nem veszthetem el. Még egyszer nem! Nem bírnám ki. Egy furcsa rossz érés foglalt magába, amitől majdnem a földre rogytam, de szerencsére tartottam magam, és nem engedtem ki az előtörni készülő könnycseppeket.