Hoshiii-chan kérésére ^-^
____________________________
Akutagawa otthon feküdt ágyában, kabátja a széken hevert mellette. Unottan, kifejezéstelen arccal bámulta a fehér plafont, majd tekintete a szobában lévő íroasztalra tévedt, pontosabban a közepén elhelyezett képkeretre. A fotón kedvesével együtt szerepeltek, ő megszokott, mogorva arcával, Atsushi pedig kedves mosolyával. Utálta, ha képet készítenek róla, ezt az egyet viszont imádta - egyedül párja miatt. Hiszen rettentően aranyosan festett, ahogy mindig.
Barátja viszont most nem volt otthon; egy munkát kellett elvégeznie egyik társával. Azt ígérte a fekete hajúnak, hogy délután háromra hazaér, viszont az óra már hatot ütött, ő pedig még sehol sem volt.
Akutagawa morogva tornázta fel magát fekvő helyzetéből, sötét kabátját felkapva már párja után akart indulni. Ekkor azonban nyilt a bejárati ajtó, amin az oly' régóta hiányolt személy lépett be. Mit sem sejve közelített a hálószoba felé, de alig lépett be a helyiségbe, két erős kar védelmező ölelésbe vonta őt.
- Akutagawa?! M-Minden rendben?
- Kuss, Jinko... késtél- tolta le barátját durcásan a fekete hajú, miközben bedölt vele az ágyba mellkasára fektetve a másikat.
- Sajnálom, elhúzódtak a dolgok... Nem számítottam rá, hogy ilyen sokáig fog-
- Kuss.
- Ehh?!
- Kuss, és csináld azt, amit legutóbb.
-... hogy?
- Azt a fura dolgot!
- Ja, hogy ezt?- túrt Atsushi párja tincsei közé, s fejbőrét kezdte masszírozni. Ajkait nyakára tapasztotta, apró puszikkal hintette be sápadt bőrét, amit az alatta lévő jóleső morgással díjazott.
Percekig élvezte Jinkoja kényeztetését, majd felhúzta magához egy hosszú, de ártatlan csókra. A szürke hajú barátja oldalát cirogatta kedvesen, élvezve az erős karok szorítása által szolgáltatott biztonságot. Fejét azonban nemsokára fáradtan hajtotta szerelme mellkasára, lehunyta igéző szemeit.
- Olyan kimerültnek érzem magam... Alhatok rajtad?
- Csak most az egyszer- dünnyögte unottan Akutagawa, mire kedvese játékosan elmosolyodott. Már legalább százszor kérte őt erre, s valahányszor felteszi a kérdést, mindig ezt a választ kapja.- Egyedül csináltál mindent?
- Nem, Ranpo-san segített- motyogta a már félálomban lévő Jinko.- Nagyon aranyos volt, a végén még-
- Álljunk meg egy szóra. Hogy érted, hogy aranyos volt?
- Hát elmagyarázott egy csomó dolgot, amit nem tudtam, ráadásul a humorával végig szórakoztatott. Oh és kaptam tőle egy nyalókát jutalomként.
- Értem... szóval nyomul rád- csillantak meg vészjóslóan a fekete hajú szemei, majd azonnal felpattant, kabátját magára kapva a kijárathoz indult.
- Mi? Nem! Hová mész, Akutagawa?
- Az Irodába.
- Baszki...- rohant kedvese után Atsushi idegesen, már átkozta magát fejben, amiért túl sok információt osztott meg barátjával. Tudja jól, hogy nagyon féltékeny típus, még ha nem is mutatja ki.
Minden igyekezete ellenére sem tudta megállítani a feltüzelt Maffia tagot, hogy munkahelyéhez menjen. Idegesen sétált mögötte, már jó előre esedezve magában az égiekhez, hogy Ranpo ne tartózkodjon az Irodában, viszont ez alkalommal nem volt szerencséje. Munkatársa az asztalánál ült, előtte megannyi édesség hevert; akkor is egy gumicukron nyammogott, amikor az ideges Akutagawa berontott az ajtón, nyomában ijedt párjával.
- Yo, Atsushi-kun és Atsushi-kun barátja!- intett nekik mosolyogva. Kezébe vett egy színes kis csomagot, majd odalépkedett hozzájuk.- Mi szél hozott erre ilyen szokatlan időpontban?
- Kinyírlak...- meredt rá a fekete hajú gyilkos tekintettel, nyomatékosításképp képességét is előhívta. A nyomozó minden félelem nélkül a lény szájába nyomott egy cukorkát.
- Hai~, parancsolj!- ezzel a tulajdonosnak is adott egyet.- Epres ízű, ez a legújabb~!
Atsushi a szokásosnál is fehérebbé vált, magában már a koporsó színén gondolkozott, mely legjobban illene kollégájához. Ekkor kedvese elgondolkozva kezdte rágcsálni a kapott édességet.
- Finom...
- Ugye ugye?- vigyorgott Ranpo győztesen, majd kezébe adott egy egész csomaggal.- Ez a tiéd~. Nagyon szívesen.
Akutagawa nagyokat pislogva méregette kapott kis ajándékát, aztán szerelméhez fordulva közelebb intette őt magához. Fekete kabátjába rejtette a cukorkákat, Atsushi kezét megfogva összekulcsolta ujjaikat.
- Indulunk. Szeretném, hogy csináld még otthon azt a fura dolgot- jelentette ki, majd köszönés nélkül távozott barátjával együtt.
Ranpo megnyudogva sóhajtott fel, helyére visszahuppanva vett szájába egy nyalókát.
- Dazainak tényleg igaza volt, ez bevált...
