Mrs_Grindelwald_ kérésére :3
__________________________
~Lilyan szemszöge~
Gondolataimba mélyedve róttam a város utcáit céltalanul, majd unottan kanyarodtam el a közeli erdő felé, amikor megéreztem, hogy követnek. "Kedves" zaklatóm pedig nem volt más, mint Hisoka.
Na most, a pedo-bohócról csak annyit, hogy nincs ember ezen a világon, akit jobban utálok nála. Hogy miért is? Néhány hónappal ezelőtt -még mindig átkozom magam, hogy miért is- még a páromnak hívtam, ugyanis jártunk. Őszintén szólva rohadtul bele voltam zúgva, márpedig két kezemen meg tudom számolni az embereket, akiket igazán szeretek, és első találkozásunk után nem gondoltam volna, hogy ő is ezek közé fog tartozni. Közel engedtem magamhoz, mindezt túl rövid időn belül, mert makacsul hittem benne, hogy ő is szerelmes belém. Aztán rá kellett jönnöm, csak a közelembe akart férkőzni harci kedve miatt. Mivel erős vagyok és méltó ellenfél -ahogy ő fogalmazott-, mindenképpen össze akart csapni velem, de én nem bocsátkozok értelmetlen harcokba értelmetlen emberekkel, ezért először el kellett intéznie, hogy fontos legyen számomra.
Véletlenszerűen szaladt ki mindez a száján egy kis megjegyzés formájában, de annyira elszakadt nálam a cérna, hogy majdnem megöltem.
Azt éreztem, hogy minden, amit a kezembe tartottam eddig, szertefoszlik, mivel egy kegyetlen hazugság alapjain állt. Ott helyben dobtam az idiótát nem túl kedves szavak kíséretében és jól helyben hagyva egy több órányi verekedés után, elhúztam onnan.
De ez már a múlt, és mivel nem vagyok az a típus, aki leragad ilyen semmit nem érő embereken, hamar továbbléptem. Körbejártam a fél világot, dühömet ellenfeleimen vezettem le, és igyekeztem egy pillanatra sem Hisokára és az együtt töltött hónapokra gondolni. Ha ez nem sikerül, talán össze is törtem volna lelkileg, hiszen a kapcsolatunk, amíg nem tudtam, hogy csupán egy álca, boldoggá tett. Való igaz, soha nem mondtam ezt ki nyíltan, de ezt éreztem.
Viszont tudtam, hogy nem kuksolhatok depressziósan a szobám sarkában, én annál erősebb vagyok, minthogy ilyesmi tönkretegyen.
Sikeresen el is kerültem őt egy jó darabig, de az utóbbi napokban random követni kezdett. Már teljesen az idegeimre ment ezzel, szóval eldöntöttem, hogy végzek vele itt és most, ha nem fog leállni végre.
A fák sűrűjébe érve, távol a város nyüzsgésétől megtorpantam és vártam, hogy felbukkanjon a kukkolóm.
- Ah~, csak nem észrevettel, Lily-chan~?- kecmergett végre elő egy fa takarásából, mire unottan fordultam szembe vele.
- Ne hívj így! Mi a francot akarsz, szeretnéd ha ezúttal tényleg kinyírnálak?- szúrtam oda gorombán, de meg sem pattintotta, csak lazán odasétált hozzám.
- Arra nem lennél képes- jelentette ki vigyorogva, miközben megállt előttem. Bár nem vagyok valami alacsony, ő az oszlop magasságával mégis leköröz, így fel kellett emelnem a fejem, hogy ránézhessek. Türkiz szemeim vészjóslóan csillogtak, egy normális ember fejvesztve menekült volna már csupán a tekintetem miatt, de őt ez nem ijesztette meg.
- Oh, igen? Elég mélyen vagyunk az erdőben, egy lélek se látna meg, de még a hulládat is csak hetek múlva találnák meg. Na nem mintha bárki is hiányolna- jegyeztem meg gúnyos mosollyal, mire vigyora gyorsan leolvadt arcáról és gondterhelten felsóhajtott.
- Na de Lilyan, hazudni nem szép dolog... Igenis hiányoznék, tudni akarod, hogy kinek?
- Nem érdekel- dünnyögtem haragtól forrongó szemekkel, de ő ezt meg sem hallotta, illetve nem érdekelte.
