azingeslany kérésére ^-^
_____________________________
~Reader-chan szemszöge~
A nyári szünet idejére diákmunkát vállaltam egy helyi könyvtárban. Szerettem volna gyűjteni egy kis zsebpénzt, emellett hasznosan tölteni a vakációt.
Egyik nap korán reggel egy fekete hajú fiú tért be hozzánk. Nem akartam illetlenül bámulni, de egyszerűen képtelen voltam elszakítani tekintetem arcáról. A terem másik végében álltam könyvekkel a kezemben, mozdulatlanul figyeltem, ahogy lassan felém fordul, majd mosolyogva biccent egyet.
Kellett pár perc, mire sikeresen felfogtam a történteket, halványan elpirultam, miközben elkaptam a fejem, s folytattam a pakolást.
Másnap szintén eljött, ugyanabban az időpontban. Ezúttal pont a bejárat mellett álltam, így halkan köszönt nekem, s zavartalanul kiválasztotta a neki tetsző könyvet az egyik polcról, majd leült egy szabad asztalhoz. Szemeimet megint rajta felejtettem pár pillanat erejéig, aztán munkához láttam. Az ismeretlen fiú aznap is sokáig maradt.
Már lassan két hete minden nap ellátogat hozzánk, néha csak néhány óráig, máskor viszont egészen zárásig marad. Őszintén szólva eléggé felkeltette az érdeklődésem, édes mosolya láttán mindig elolvadtam, valahányszor rám villantotta azt.
Ma hamar végeztem a reggeli pakolással, ezért tarthattam egy kis szünetet. Bizonytalanul pillantottam az asztalnál ülő fekete hajúra, majd lassan megindultam feléje. Még a közelébe sem értem igazán, amikor hirtelen rám nézett; mintha a gondolataimban olvasott volna, kihúzta a mellette lévő széket arra intve, hogy huppanjak le mellé.
- Szia- köszönt kedvesen, amint odaértem hozzá.
- Szia. Megkérdezhetem, hogy hívnak?
- Akaashi Keiji vagyok. De hívj csak nyugodtan Keijinek- mosolygott rám, mire éreztem a hasamban felröppenő pillangókat.
- (Név) vagyok, örülök a találkozásnak, Keiji-kun.
- Nálam nem jobban- jegyezte meg, miközben összecsukta könyvét, hogy minden figyelmét nekem szentelhesse.
- Szeretsz olvasni?
- Igen, bár őszintén szólva eddig nem nagyon jártam könyvtárakba.
- Tényleg? Pedig úgy tűnt, hogy jártas vagy az ilyen helyeken. Miért kezdtél el gyakrabban ellátogadni ide?
- Nos, az... m-megtetszett a hely- vallotta be zavartan, viszont azonnal kiszúrtam, hogy hazudik. Na mindegy, most inkább nem faggatom.- Mióta dolgozol itt?
- Csak a szünet kezdetétől.
- Diákmunka?
- Igen, szerettem volna hasznos elfoglaltságot találni magamnak a nyárra.
- Ez ismerős- mosolyodott el kedvesen, rám emelve gyönyörű szemeit.
- Te is dolgozol valahol, Keiji-kun?
- Egy kávézóban. Néha benézhetnél, ha gondolod- nyújtott át nekem egy kis cetlit, amire a hely neve volt firkantva.
- Szívesen megteszem. Mikor dolgozol?
- Délután. Tulajdonképpen lassan indulnom is kellene- tápaszkodott fel, mire picit csalódottan pillantottam rá. Szerettem volna tovább beszélgetni vele.
- Értem, ha végeztem, benézek.
- Annak örülnék. Viszlát, (Név)-chan- intett sietősen, mielőtt elhagyta volna a könyvtárat.
A munkám végeztével első dolgom volt ellátogatni abba a kávézóba. Belépve a helyiségbe rögtön megpillantottam Keijit, aki éppen rendelést vett fel egy nagyobb társaságtól. Leültem egy szabad, két személyes asztalhoz, majd türelmesen vártam, hogy észrevegyen. Amint szétnézett a helyiségben, s megpillantott engem, mosolyogva sétált oda hozzám.
- Szia, (Név)-chan. Mit hozhatok?
- Hmm... lepj meg valamivel- feleltem kis gondolkozás után, mire mosolyogva a pult mögé ment.
Egy jeges gyümölcsturmix volt a kezében, amikor visszatért. Letette elém a frissítőt, aztán leült velem szemben. Beszélgetni kezdtünk, miközben lassan kortyolgattam a hűsítő italt, ami rettentően finomra sikeredett.
Elég sokáig maradtam vele aznap, pedig csak néha tudott időt szakítani rám, hiszen közben dolgoznia kellett. Viszont még azok a pár perces beszélgetések is túl kellemesek voltak ahhoz, hogy gyorsan távozzak a helyről.
Az elkövetkezendő napokban szinte kötelező programmá vált, hogy ellátogatok abba a kávézóba, miután ő a könyvtárban töltötte a délelőttöt. Ha valamelyikünk nem tudott elmenni, máris hiányérzetünk támadt, s azonnal kérdőre vontuk a másikat következő találkozásunk alkalmával. Közel kerültünk egymáshoz, elérhetőséget mégis csak nemrég cseréltünk, de azóta konkrétan telefonfüggővé váltam. Minden egyes szabad pillanatomban üzeneteket váltottam vele, még étkezések alatt is beszélgettünk, ha éppen akkor akadt ideje rám írni.
Most pedig ismét a kávézó felé tartok, azonban egy különleges találkozó lesz ez megérzéseim szerint. Keiji ugyanis szabadnapot vett ki elmondása alapján, de megkért, hogy mégis találkozzunk délután, mert készült egy kis meglepetéssel nekem.
Izgatottan léptem be a hangulatos helyiségbe, szemeimmel azonnal kiszúrtam az egyik asztalnál ülő fekete hajút. Mosolyogva sétáltam oda hozzá, s egy öleléssel köszöntöttem, ahogy az utóbbi időben mindig.
- Hol van a meglepim?- vágódtam le a szemben lévő székre vigyorogva, mire nevetve megrázta a fejét.
- De türelmetlen vagy- jegyezte meg szórakozottan, aztán elém tolt egy műanyag dobozt.- Sütöttem neked sütit.
- Ez igazán aranyos tőled Keiji-kun~!- pillantottam rá hálásan, majd leemeltem az édességet rejtő doboz tetejét.
Szemeim azonnal elkerekedtek, amikor megláttam a gondosan egymás mellé helyezett muffinokat, melyeknek tetején csokikrémmel írt betűk voltak. Ha összeolvastam őket, egy félreérthetetlen kérdést kaptam - "lennél a barátnőm?".
Hitetlenül néztem fel rá, mire angyali mosolyával az asztalon átnyúlva megfogta a kezem.
- Nem muszáj azonnal választ adnod, (Név)-chan. Nyugodtan gondolkozhatsz rajta, amennyit szeretnél. Csupán már nagyon régóta be szeretném vallani neked érzéseimet, erre pedig végre rá is vettem magam. De mint mondtam, nem siettetlek egyáltalán. Gondolkozz rajta nyugodtan.
- Arra nem lesz szükség. Szívesen leszek a barátnőd- kulcsoltam össze ujjainkat fülig érő szájjal, halvány pírrel az arcomon.
Keiji boldogan pattant fel helyéről, majd hozzám lépve apró puszit lehelt kézfejemre. Szemeimbe nézett, s amint lehunytam azokat közelebb hajolva hozzá - ezzel engedélyt adva neki -, gyengéden összeérintette ajkainkat.
