ElpusztitalakUWU kérésére :3
_____________________________
~Osamu szemszöge~
Reggel arra ébredtem, hogy Tsumu a szerencsétlen fejével leesik a felettem lévő ágyból, amire szokás szerint le akartam cseszni. Azonban nem igazán jött ki hang a torkomon, csupán érthetetlen morgás.
- Beteg vagy, Samu?- kérdezte ikrem picit aggódva, ami egyike azon ritka alkalmaknak, melyek egy évtizedben csupán egyszer fordulnak elő.
- Nem- jelentettem ki rekedtes hangon, amin még én magam is meglepődtem.
- Mondanám, hogy csinálok neked teát, de... annyira kedves nem leszek.
- Bekapod- dünnyögtem unottan, miközben lassan kimásztam ágyamból.
Fejem sajgott, egyensúlyomat egy jó ideig nem találtam meg, biztos ami biztos alapon a falnak támaszkodva bicegtem ki a konyhába. Kihúzva a gyógyszeres fiókot fájdalomcsillapító után kezdtem kutatni, majd be is vettem azt legalább egy liter forró teával együtt.
Nem betegedhettem le pont ma. Akármennyire vágyik szervezetem pár nap nyugodt pihenésre, amikor az ágyban fetrengve alszok órák hosszat, ma nem lehet. Ugyanis pontosan egy éve ezen a napon jöttem össze Shinnel, ezt pedig illően meg kell ünnepelnünk. Már meg is beszéltük a randi részleteit, minden tökéletes volt egészen a mai átkozott reggelig, amikor a betegség balszerencsémre ellátogatott hozzám.
Viszont leszarom, menni akarok, mennem kell, s ott is leszek, barátommal fogom tölteni a napomat.
Az elkészülés szinte háromszor annyi időt vett igénybe, mint általában, legalább ötször mostam arcot jó alaposan, hátha a hideg víz segít egy kicsit jobban érezni magam. Ikrem végig gyanusan méregetett az asztala melletti székben ülve. Amikor már másodikszor kapott utánam reflexszerűen, hogy ne essek el ingatag lábaim miatt, mérgesem fújtatva nyomott le az ágyra.
- Samu, ha beteg vagy, maradj veszteg!
- Nem lehet, találkozom Shinsukevel- tápászkodtam fel ismét, a szédülés miatt azonban visszaestem a takarómra.- Francba már...
- Ha Kita-san meglátja, hogy ebben az állapotban nem a pihenéssel foglalkozol, tuti kiakad.
- Nem veszi észre.
- Azt... hogy? Varázslóvá váltál álmodban, Samu?
- Kussolsz- álltam fel morogva, majd immáron egy fokkal biztosabb léptekkel az előszobába sétáltam.
Rohadt szarul éreztem magam tényleg, de akkor sem engedhetem, hogy bármi megakadályozhasson a randimban. Ez a nap különleges, nem vagyok hajlandó még a saját egészségem érdekében sem lemondani a mai találkozónkról. Próbáltam ignorálni lüktető fejemet, még ha sokszor azt is éreztem, hogy el fogok ájulni az utca közepén. Szerencsére semminek sem mentem neki utam során a parkba, ahol barátom várt rám. Amint megpillantottam őt az egyik padon ülve, ajkaimra mosoly kúszott, rohadtul nem érdekelt már a fájdalom, csak magamhoz akartam ölelni őt.
- Szia, bab-
- Osamu- nézett fel rám elkomolyodva gyilkos tekintetével, mire ösztönösen megtorpantam.
- Miért vagy mérges? Mit csináltam...?
- Beteg vagy?- lépett közelebb hozzám, kezét homlokomra tapasztotta.- Miya Osamu.
- Baby, a frászt hozod rám, amikor a teljes nevemet használod...- jegyeztem meg összerezzenve, amit hideg tenyere okozott, ahogy felforrósodott bőrömhöz ért.
- Mindjárt kigyullad a fejed. Miért nem vagy az ágyban?
- Évfordulónk van, ma ünnepelnünk kell.
- Nyomás haza- közölte ellentmondást nem tűrő hangon, viszont ezt mégsem hagyhattam ennyiben szó nélkül.
- Nem. Ezt a napot együtt kell töltenünk!
- Majd bepótoljuk, az sokkal fontosabb, hogy meggyógyulj. Szóval indulás.
- Shin...
- Elkísérlek- mosolygott rám ellágyult vonásokkal, mire bólintottam egy aprót, kezét megfogva elindultam.
Próbáltam játszani a sértődöttet, hátha elérek nála valamit, de sajnos semmire nem mentem vele. Elhúzott a házunkig, a szobámba lökdösve benyomott az ágyba, állig betakargatva meleg paplanommal.
- Most elmész?- kérdeztem szomorúan, barátom szemforgatva megsimogatta fejem, s az ajtó felé indult.
- Igen. A konyhába, hogy csináljak neked teát.
- Már ittam, nem akarok mérgezést kapni tőle.
- Akkor hozok gyógyszert.
- Vettem be, csak úgy látszik, még nem jött meg a hatása...
- Mit szeretnél, te nagy gyerek?- sétált vissza hozzám halvány, de annál kedvesebb mosollyal az arcán.
- Bújj ide!- emeltem fel a takarót, még arrébb is csússzantam kicsit, hogy helyet adjak neki.
Sóhajtva leült ágyam szélére, gondosan ellenőrizte homlokom hőmérsékletét, aztán megadva magát befeküdt mellém.
- Fordulj meg- szólt rám, én pedig engedelmesen tettem, amire kért.
Közelebb húzódott hozzám, egyik karjával átölelt, fejét hátamba fúrta. Azonnal összekulcsoltam ujjainkat, megcirogattam kézfejét, majd kis hezitálás után puszit is nyomtam rá. Lehunytam szemeimet élvezve barátom közelségét, de mielőtt még a betegségem álomba taszított volna, bűnbánóan megszólaltam.
- Sajnálom, Shinsuke...
- Mit?
- Miattam tönkrement ez a nap, pedig olyan szépen elterveztük. Bocsánat.
- Nem a te hibád, Samu. Most inkább aludj- csókolt nyakamba édesen, amibe egész testem beleremegett.- Ha meggyógyulsz, majd bepótoljuk az elmaradt programokat. Most az a fontos, hogy pihenj, és jobban érezd magad.
- Itt maradsz végig...?
- Persze, amíg fel nem ébredsz.
- Majd készítek neked onigirit- motyogtam félálomban, mire meghallottam aranyos kuncogását. Szorosabban ölelt magához, teljesen hozzám préselődve hajtotta fejét nyakamhoz, néha apró puszit nyomva bőrömre.
- Már várom.
