dearest_vyenne kérésére :33
_____________________________
~Kisumi szemszöge~
Sietős léptekkel haladtam Haru versenyének helyszínére, máris késésben voltam. Az utolsó lépéseket a bejárathoz már futva tettem meg, majd meg sem álltam a nézőtérig, ahol hamar kiszúrtam Makotot. A legelső sorban ült, mintha megérezte volna érkezésem, hirtelen hátrafordult és intett nekem egyet. Kifújva az izgalmamban bent tartott levegőt, odasétáltam hozzá, majd leültem a nekem foglalt helyre.
- Épp időben, most jön Haru- biccentett a medence felé, mire odakaptam tekintetemet, azonnal ki is szúrtam sötét hajú barátunkat.
Pont abban a pillanatban vette le felsőjét, majd előkészülve feltette úszósapkáját, valamint szemüvegét. Mosolyogva figyeltem minden mozdulatát, miközben halkan felsóhajtottam.
Igazából már két randink is volt Haruval, csak sajnos nem vagyok biztos benne, hogy ő annak fogta fel. Úgy viselkedett, mint máskor, nem is történt semmi különleges. Megnéztünk egy filmet a moziban, aztán hazamentünk. Beültünk egy kávézóba beszélgetni, majd hazamentünk. Még egy véletlen kézfogás sem jött össze, a legminimálisabb testi érintkezés is elmaradt, pedig én már oly' régóta várok erre. Mivel viszont nem akarok semmit erőltetni, valamint Haru érzéseivel sem vagyok tisztában, nem igazán kezdeményeztem.
De ha szeretném, hogy legyen valami ebből a kapcsolatból -márpedig ez így van-, akkor keményebben kell próbálkoznom. Csak valami jó tervem lenne.
Gondolataimból a levegőbe hasító síp éles hangja szakított ki, mire ismét teljes értelemmel fókuszáltam a vízre. Makoto mellettem szintén izgatott volt, a körülöttünk állókkal együtt szöktünk talpra, ahogy a legtöbb versenyző felgyorsított.
Haru, nos... jól úszott az átlaghoz képest, viszont valamilyen oknál fogva nem hozta a tőle megszokott gyorsaságot, amit döbbenten vettem tudomásul. Nem mondhatom, hogy rossz volt, hiszen erről szó sincs de valahogy másnak tűnt. Mintha nem is Haruka Nanase úszott volna, hanem valaki más az ő bőrébe bújva. Így sajnos nem is sikerült nyernie; arcán csalódott és zavarodott arckifejezés volt látható, amikor kimászott a medencéből.
A mellettem ülővel aggódva néztünk össze, mielőtt mindketten visszavezettük tekintetünket a versenyzőkre, akik közül barátunk távozott elsőként. Kisétált látóterünkből, majd eltűnt a sötét folyosón.
- Uh, ez a legrosszabb időzítés- húzta el a száját kissé ijedten Makoto, majd újra rám nézett.- Mindjárt kezdődik az órám, muszáj elmennem. Rád bízhatnám Harut?
- Persze, egy percig se aggódj!- mutattam fel hüvelykujjam vigyorogva, reménykedve benne, hogy nem veszi észre a tekintetemben rejtőző leplezett izgalmat és kétségbeesést.
- Köszönöm, majd később hívlak- mosolygott rám hálásan, majd elrohant.
- Oké, itt minden rendben lesz!- kiáltottam utána integetve párat, de belső hangom egyre csak azt kiabálta: a francokat lesz minden rendben, azt se tudom mihez kezdjek?!
Vettem egy mély levegőt, majd a kijárat felé indultam, hogy megvárhassam Harut az épület előtt. Nagyjából fél óráig álltam egy helyben, már amiatt kezdtem pánikolni, hogy esetleg elszalasztottam valahogy őt. De ekkor kilépett az ajtón nedves tincsekkel és zsebre dugott kézzel, szemeit szigorúan a földre szegezte.
- Haru, ide!- integettem neki halvány mosollyal ajkaimon. Hangomra felkapta fejét, ismeretlen fény csillant meg szemeiben, ami rögtön el is halványult, majd odasétált hozzám.
- Szia...
- Izé... mi lenne, ha sétálnánk egyet?- kérdeztem kínosan rózsaszín tincsimbe túrva, mire aprót bólintva elindult. Komolyan...?
Zavaró csendben haladtunk egymás mellett, a Nap zord esőfelhők mögé bújt, ami csak fokozta a nyomott hangulatot. A mellettem sétálóra pillantottam, de ő csak kitartóan bámulta a járdát, mintha olyan érdekes lenne. Megpillantottam egy játszóteret, ahol volt néhány fedett pad és asztal, s mivel csak pár gyerek tartózkodott a területen, behúztam oda őt. Leültünk egymással szemben a kényelmes fa padokra, kezeimmel a kis asztal alatt kezdtem babrálni, miközben azon gondolkoztam, hogy mit tehetnék. Aztán úgy döntöttem, jobb ötlet lenne azon agyalni, hogy Makoto mit tenne ilyen helyzetben -neki mindig sikerült megvígasztalnia a kék szeműt, ha maga alatt volt.
- Szóval, Haru... valami baj van?- kérdeztem kedvesen.
- Igen- felelte szűkszavúan, kezeit bámulva.
- És... elmeséled, hogy mi az?
-... nem.
- Mi?- pislogtam meglepetten, de ő csak megrázta a fejét, nyomatékosítva előbbi kijelentését.- Figyelj, csak segíteni akarok. Jobb lesz, ha beszélsz róla, hidd el.
Haru vett egy mély levegőt, percekig mérlegelte még magában a gondolatait. Amikor végre megszólalt, egyenesen a szemembe nézett, enyhén morcos arccal.
- Nem tudtam az úszásra koncentrálni. Miattad!
- Na álljunk meg egy percre. Te?? Haruka Nanase nem tudott az úszásra koncentrálni egy verseny közben? Haru, lázas vagy?!- pattantam fel hirtelen, az asztal felett áthajolva tapasztottam tenyerem a másik homlokára.- Oh, szóval nem... De várjunk! Hogy érted azt, hogy miattam?
- Mondom. A te hibád- jelentette ki határozottan, arcán halvány pír virított.
- Nem tudok róla, hogy csináltam volna bármit is. Kifejtenéd?
- E-Egész nap rád gondoltam. Verseny előtt... és közben is- vallotta be lehajtott fejjel.
- Hogy mi?- huppantam vissza ülő helyzetbe sokkos állapotban. Tekintetemmel Harut fürkésztem, bámulásom hatására végre rám emelte tengerkék szemeit.
- Nem tudom miért, egyszerűen csak azon gondolkoztam... mi akkor randiztunk, ugye?- kérdezett rá nyíltan, mire zavartan rejtettem el vöröslő arcomat tenyereimbe.
- Nem volt egyértelmű?
- Ez egy igen?!
- Haru...- nyöszörögtem szenvedve, még mindig nem pillantottam fel rá. Ez túl kínos.- ...igen.
- A-Akkor-!- csapott hirtelen mindkét kezével a fa asztalkára, miközben közelebb hajolt hozzám.
- I-igen...?
- Ha randiztál velem, amire ráadásul te hívtál el, akkor az azt jelenti, hogy... izé...- kereste a megfelelő szavakat, de a végén inkább elhalkult. Sóhajtva emeltem rá tekintetem, ajkaimra apró mosoly terült szét.
- Inkább megkérdezem nyíltan, ez már így is elég kínos mindkettőnknek. Haru, lennél a párom?
- Ez most úgy hangzott, mint egy lánykérés...- dünnyögte elvörösödve.
- A kérdésre válaszolj, Haru~!
A szemben ülő válasz helyett arcomra vezetve egyik tenyerét közelebb vont magához, majd finoman megcsókolt. Döbbenten váltam el tőle, de azonnal szélesen elvigyorodtam, majd nyaka köré fonva karjaimat, magamhoz öleltem -már amennyire ezt a köztünk lévő asztalka engedte.
- Néha olyan cuki vagy- suttogtam fülébe kuncogva.
-... csend legyen- motyogta zavartan, elhallgattatva egy újabb csókkal.
