Iwaizumi_Yuko kérésére :3
_____________________________
~Bokuto szemszöge~
- Akaashi...!- könyörögtem a mellettem ülőnek az edzés kezdete előtt. A feladó sokadjára is felsóhajtott.
- Bokuto-san, ez olyasmi amit egyedül kell megoldanod.
- De nem tudom mit csináljak! Legalább adj valami tanácsot, Akaashi!
- Gondolj arra, amit nagyon szeret- pillantott rám, mielőtt kezébe véve egy labdát a többiekhez rohant volna. Fejemet fogva válogatni kezdtem ötleteim közül, és hamarosan meg is találtam a legjobbat.- Akaashi!- rohantam felé nagy sebességgel, csillogó szemekkel.- Tudom, már tudom! Röplabdás randira fogom elhívni, azt biztosan nem utasítja vissza.
- Ez jó ötlet- jegyezte meg mosolyogva, mire felkiáltva az ajtó felé kezdtem rohanni.
- Akkor azonnal felhívom!
- Bokuto-san, az edzés!- kiáltott utánam döbbenten, rajta kívül páran szintén rám ordítottak, hogy húzzam vissza a seggem a terembe, de ekkor én már az öltöző ajtaját vágtam ki.
Szekrényemhez rohantam, táskámban matatva hamar megtaláltam telefonomat. Vigyorogva emeltem fülemhez, készen állva rá, hogy hosszú napok agyalása és kínszenvedése után végre elhívjam randizni a kis tanítványomat.
- Bokuto-san?- szólt bele a telefonban meglepetten, miután fogadtam hívásomat.
- Hinata, mi újság, hogy vagy?
- Képzeld, bevetettem azt a csúcsszuper trükköt, amit tanítottál, az egyik meccsünkön és sikerült!
- Ha akarod, még mutathatok neked sok mindent- vigyorodtam el győztesen, előre tudva, hogy nyert ügyem van.
- Wooow, tényleg?! Mikor, mikor?
- Hmm... mondjuk most pénteken? Tálalkozzunk a sulitoknál, aztán mehetünk valahová gyakorolni.
- Bokuto-san, te vagy a legjobb!- lelkendezett nekem a vonal másik végén lévő. Vigyorogva köszöntem el tőle, majd visszasiettem a tornaterembe, ahol egy mérges edző várt rám. Hoppá.
Összességében viszont teljes mértékben megérte az az öt perces szidás a késésemért, hiszen sikerrel járt randira hívási tervem. Már csak azt kell szépen kitalálnom, hogyan fogom elmondani neki, hogy szeretem. Alig várom, hogy órákon át gyakoroljam vallomásom a tükör előtt állva...
A várva várt péntek délután igencsak hamar eljött -legnagyobb örömömre. Busszal utaztam Hinatához, a megbeszéltek szerint iskolája előtt vártam rá. Mosolyogva rohant ki a suli kapuján, kitárt karokkal igyekezett felém.
- Bokuto-saaan! Tényleg eljöttél!- ugrándozott előttem csillogó szemekkel, mire nevetve összeborzoltam puha tincseit.
- Még szép, hiszen megígértem. Tudod már, hogy hol gyakorolhatnánk?
- Igen, ismerek egy nagyon jó helyet!- kiáltott fel boldogan, majd gyors léptekkel, szinte rohanva indult el.
Mosolygva követtem őt, jó volt látni, hogy ennyire örül nekem, ez egy kis magabiztosságot adott. Egy parkhoz vezetett, annak szélében pakoltuk le táskáinkat, két magas fa árnyékában álltunk fel egymással szemben.
Hinata csillogó szemekkel itta minden szavam, vidáman nevetett fel, akárhányszor megdicsértem jó mozdulataiért. Annyira aranyos volt, hogy azt ki nem lehet fejezni szavakkal. Mint egy világító jelenség ebben a sokszor szürke világban, aki fényesebben ragyog a Napnál is, az én életemben legalábbis igen.
