_asano_chan_ kérésére ^-^
_____________________________
•Egyptian AU•
Oikawa lassan nyitogatta pilláit, miközben a Nap reggeli sugarai kellemesen simogatták arcát, mintha még ők is a nagyhatalmú fáraónak szolgálnának. Ráérősen ébredezett királyi ágyában, csupán pár perc múlva kászálódott ki puha takarója alól; amint kitette lábát szobája küszöbén, cselédek egész sora állt előtte a hosszú, csendes folyosón, mindannyian parancsaira vártak. A mogyoróbarna hajú arcán jellegzetes lágy mosolyával sétált el mellettük, néhány szerencsésnek intett egyet, akik rögvest tudták, mi a feladatuk - a konyhába rohanva készítették elő uralkodójuk tartalmas reggelijét.
Oikawa semleges arccal, mégis kedves szemekkel ült étkezőjében, körülötte szolgái felsorakoztak, készen arra, hogy bármilyen kívánságát teljesítsék.
Nem volt kegyetlen úr, büntetéseket általában jogosan osztogatott, aki pedig hűséges, főként engedelmes maradt, azt sosem bántotta. Azonban félték őt nemcsak saját népe, hanem sokan a nagyvilágban is, hiszen hatalmas országot kormányzott egymaga, mégsem csúszott ki soha kezéből a gyeplő; szinte már álomszerű uralkodó volt.
Egyetlen titka viszont akadt a tökéletes fáraónak, melyet szépen elrejtett a világ elől, még legbizalmasabb embereit sem avatta be. Tudta, hogy zavargás támadna földjein, az őt támogató csoportok pedig elfordulnának tőle, majd szép lassan hatalmát vesztené, ha fény derülne arra a kis információra. A kor, melyben királyunk élt ugyanis nem tolerálta volna el ezt a különbözőséget, legyen szó akár egy közemberről, akár urukról.
Oikawa homoszexuális volt, s kitartóan őrizte szíve mélyén ezt a titkot, hogy soha ne derülhessen ki. Nem szégyellte magát miatta, hiszen önbecsülésével nem akadtak problémái, azonban uralkodása, tekintélye megtartása érdekében kénytelen volt elfojtani vágyait. Ezért nem házasodott meg, nem is tervezett a közeljövőben - egy éjszakás kalandjai voltak, akiket embereivel raboltatott el, de rögtön az aktus után végzett velük.
Úr volt, tartania kellett pozícióját; köteles volt elhallgattatni azokat az embereket.
Még a kegyetlennek nem nevezhető fáraó birodalmában is akadtak viszont olyanok, kiknek keményen kellett teperniük a megélhetésért. A más országokból hozott rabszolgákkal az uralkodó sem bánt kesztyűs kézzel; hosszú órákon át, éjt nappallá téve dolgozniuk kellett.
Kageyama Tobio is egy volt ezen szerencsétlenül járt, szenvedő emberek közül. Messziről vonszolták ide, Ázsia keleti részéről, még kisgyerek korában, de már legelső éveiben is köteles volt segédkezni a munkálatokban. Apró testével először csak különböző alapanyagokot bírt hordozni a férfiaknak, azonban mióta félig felnőtté vált, sokkal nehezebb dolgokat is rábíznak. Ujjabban rengeteget kell emelnie, ami nagyon megterheli vékony karjait, izmos, de nem túlzottan kidolgozott lábai minden nap végére felmondják a szolgálatot, alig tud esténként a közös fekvőhelyükre ballagni. Háta fáj a folyamatos munkától, a hatalmas terheléshez hozzá sem tud szokni rendesen; az ételhiány csak tovább fokozza kínlódását.
Ma is elzsibbadt, fájó végtagokkal bicegett az építkezés helyszínén, holott még csupán délután volt. Tegnap egyik barátja szörnyen rosszul érezte magát, ő pedig segíteni szeretett volna neki, ezért helyette is dolgozott - össze-vissza rohangált egész nap, minél több feladatot ellátva, hogy rabszolgatársa pihenhessen. Ezt minden egyes porcikája bánta mostanra, végtagjai már remegtek, alig bírt felvenni egy közepes méretű kődarabot. Amikor a sokadikat próbálta megemelni, teste végleg felmondta a szolgálatot; térdre esett az emberek között, karjai reszkettek, fel sem bírt állni. Várta, hogy valaki odasiessen hozzá, s felsegítse a porból, de nem érkezett senki percek múlva sem. Ekkor lassan felemelte fejét, szemei pedig azonnal elkerekedtek.
Oikawa ritkán úgy dönt, díszkíséretével együtt végigjárja a munkálatok helyszínét, hogy felmérje a terepet, s növelje jóhírét népe körében. Pont a mai napra jelölte ki ezen programot, ebéd után rögvest elindult szolgáival a nyomában, mivel gyorsan le akarta tudni az egészet. Jelen volt abban a pillanatban, amikor egy sötét hajú rabszolga a földre esett, szemével követte az egészet. Végignézett a remegő vékony karjain, meztelen felsőtestén picit elidőzött tekintete; lassan közeledni kezdett felé, arcán szokásos mosolyával, amivel megdöbbentette embereit. Kageyama mintha megérezte volna ezt, hirtelen felkapta fejét, kék szemeit az uralkodóra vezette. Amint realizálta, hogy fáraója lépked irányába, döbbenten eltátotta száját, s azonnal leborult előtte. Feje a porba hullott, ajkait szorosan összepréselte, félt, hiszen jól tudta, hogy munka alatt tilos a megállás vagy a szünet. Gyerekkorában nem egyszer verték meg az építkezést felügyelők, amiért pihenőt tartott; neki ahhoz nincs, soha nem is volt joga.
A rabszolgától tisztes távolságra Oikawa megtorpant, embereihez fordulva intett az egyiknek, hogy vigyék magukkal a fiút. Zavartalanul folytatta tovább útját ezután, míg Tobiot erőszakosan felkapták a földről, s járásra kényszerítve húzták magukkal. A fáraó szokatlan módon palotája felé vette az irányt, holott csak nemrég indult el, még bőven lett volna út, amit végigjárjon. Azonban szolgái szótlanul követték őt, kívánsága szerint szobájába cipelték az erőtlen sötét hajút, majd uralkodójuk elé dobták. Tooru ágya szélén ült, lábait elegánsan keresztbe téve, úgy nézett le büszkén, fölényesen a remegő testű fiatalabbra, amíg a zavaró tényezők el nem hagyták a helyiséget.
Amint viszont kettesben maradt Kageyamával, arcára egy sokkal kedvesebb, természetes mosolyt varázsolt. Lehajolt a rabszolgához, ujjaival finoman megemelte állát, mire a fiú elképedve, szemeiben rémület és csodálkozás keverékével nézett fel.
- Semmi baj, nézz rám- szólt hozzá kellemesen lágy hangon, Kageyama viszont elkapta róla tekintetét, bizonytalanul megrázta fejét.
- N-Nem szabad...
- Oho~? És tudod, mit nem szabad még? Ellenszegülni a parancsaimnak.
- E-Elnézést kérek... Tisztában vagyok vele, hogy munka közben tilos pihenőt tartanom, é-én csak-
- Nem erről van szó. Az előbb azt mondtam, nézz rám. Miért nem teszed?
A fekete hajú vonakodva pillantott fel rá, még mindig félt belenézni a fáraó szemeibe, azonban nem volt más választása. Oikawa elégedetten kuncogott fel, a rabszolga értetlen, ijedt arca valahogy aranyosnak hatott, s ez nagyon tetszett neki.
- K-Kérem ne büntessen meg...!
- Nem bánom, de annak ára lesz ám- vigyorodott el szélesen az uralkodó, mire Kageyama felcsillanó szemeiben egy pillanat alatt újra feltűnt a félelem.
- Mit kell tennem, uram?
- Az ágyasom leszel- húzta fel a megszeppent fiút állánál fogva, majd laza mozdulattal ölébe ültette őt, átkarolta összerezzenő testét.- De halottá válsz mindenki más számára. Csak nekem fogsz élni.
- Igenis...- szólalt meg felocsúdva a sokkból, ami érte őt. Nem volt tisztában azzal, hogy pontosan mit kell tennie, hallott már pletykákat az ágyasoknak nevezett emberekről, viszont azok nem voltak elég részletesek. Ő csupán látott egy kis reményt az életben maradásra, s kapaszkodni akart abba.
- Jó fiú- mosolyodott el elégedetten az uralkodó, aztán a rabszolga hajába túrva megcsókolta a kis tudatlant.
Magáévá tette ott, királyi ágyán, Kageyama viszont egy dologban különbözött a fáraó eddigi összes partnerétől. Az együttlét után nem ölte meg, hanem szorosan karjaiba zárta őt, nem eresztette új szerzeményét sehová.
