Adel-san kérésére :3
_____________________________
Egy szellős tavaszi délutánon a tokiói Jujutsu Tech-hez vezető lépcsőkön egy fiatal sámán haladt az iskola felé. Hajába néha belekapott a szél, arcába repítve (h/sz) tincseit, melyeket minden alkalommal unottan tűrt a füle mögé, csak hogy néhány másodperc múlva ismét kiszabaduljanak. Küldetésről tartott haza, ennek volt betudható fáradtsága, illetve néhány helyen elszakadt ruhája, ami a küzdelmek nyomát őrizte.
(Név) legszívesebben már otthon pihent volna, hogy visszanyerje energiáját a következő bevetésére, azonban régi barátja - bár sokkal inkább csak egyszerű ismerőse -, Gojo Satoru hívására ellátogatott a sulihoz. Fogalma sem volt róla, mit akarhat tőle pont ilyenkor, mivel nem tisztázta az idejövetelének okát. Abban viszont biztos volt, hogy nem lesz sok türelme jelenleg a bohóckodásához, így csupán remélni tudta, hogy valami fontos ügy miatt érkezik ide. Különben kimerültség és Végtelen ide vagy oda, ő szépen szét fogja csapni a férfit.
Az ajtót belökte maga előtt, elindult a szoba felé, ahol általában találkozni szoktak. Már rutinosan sétált végig az iskola folyosóin, hiszen rendszeresen járt ide ballagása óta, leszámítva azt a két évet, melyet külföldön töltött tapasztalatszerzés céljából. Satoru az egyik kanapén ülve várta a nőt, miközben teát iszogatott és gondosan szövögette tökéletes terveit agyában.
- Gojo, mit szeretnél?- állt meg előtte a lány, s minden körítés nélkül azonnal belevágott a dolgok közepébe. Még mindig az otthon csábító gondolata lebegett szemei előtt leginkább, szeretett volna minél előbb végezni itt.
- Anyám, szépen elbántak veled!- jegyezte meg szokásos énjét hozva a férfi, zsebében kotorászva.
- Ha le mersz fényképezni, mint legutóbb, a kezedtől elbúcsúzhatsz. Levágom.
- Valaki nincs éppen jó kedvében...
- Küldetésen voltam, fáradt vagyok. Szóval mondd gyorsan, miért hívtál ide, hogy elmehessek végre- sóhajtott fel (Név), mialatt helyet foglalt a szemben lévő kanapén.
- Van számodra egy újabb feladatom~.
- Felejtsd el, hazamentem- pattant fel azonnal a lány, mire Gojo pimaszul elvigyorodott.
- Ez olyan dolog, amit nem dobhatsz vissza~. Legalábbis biztosan nem fogod, ha meghallod a részleteket.
- Jól van már, hallgatlak...
- Nagyszerű, végre figyelsz rám. Egyikünk nemrég végzett a munkájával, de nem hajlandó engedni, hogy gondoskodjak róla, nem néznél rá~?
- Ezt bárki más megteheti helyettem, akár az egyik diák is... kiről van szó?
- Nanami Kento-kun. Rég nem láttátok egymást, igaz~? Itt az ideje egy kis- oh...- a férfi még szívesen folytatta volna a kényelmes beszélgetést, a lánynak viszont nem volt kedve tovább hallgatni.
Amint meghallotta a szóban forgó sámán nevét, rögtön talpra szökkent magára hagyva Gojot. Neki azonban végig ez volt a terve, ugyanis időtlen idők óta tisztában van azzal, miféle érzéseket táplál (Név) a szőke iránt, ennélfogva önkéntes kerítőnek vállalkozott, mindkettőjük tudtán kívül. Ebben a helyzetben meglátva a tökéletes lehetőséget elhatározta, hogy nem nézi tovább a két fél szerencsétlen tétlenségét, hanem végleg a kezébe veszi a dolgokat.
A nő ebből semmit nem sejtett, habár nem is kifejezetten kereste a logikát az eseményekben, sokkal jobban lekötötte az, hogy megtalálja a szőke férfit. A legelső szobában bukkant rá, melybe benyitott, mintha megérezte volna a jelenlétét. Mindketten megdöbbentek egy kicsit teljesen más okok miatt; Nanami érthető módon azért, mert nem számított látogatóra, különösen rá nem. A lányt pedig váratlan tényként érte a másikon felfedezhető néhány kisebb, esetenként nagyobb seb. Látszott rajta, hogy nem fogadott el eddig kezelést, a széken heverő néhány kötszer arra utalt, hogy saját magának tervezi ellátni sérüléseit.
