Ashia Hanabi az én OC-m, a "Két tűz között" című könyvemben szerepel, ez a kis oneshot ahhoz a történethez kapcsolódik. ^^
❗A oneshot cselekménye nem befolyásolja a könyv történéseit❗
-Kiyoko-chan- kérésére :3
_________________________
A két fiatal csendesen lépett ki a zenére tomboló társasággal megtöltött házból, mindketten automatikusan összehúzták magukon kabátjaikat. Hanabi tengerkék szemeit a mellette álló barna hajú fiúra emelte, majd szó nélkül indult el, a másik pedig követte. Suna igen nagy dilemmában volt, nem tudta, hogy mondania kell-e valamit vagy sem, ha pedig igen, melyek lennének a megfelelő szavak. A hallgatás mellett döntött, azt remélve, hogy ezzel segít most leginkább a lánynak, ahelyett hogy faggatózna, mi is történt pontosan az ikrekkel. Ő ugyanis csak a veszekedés végét hallotta, de biztos volt benne, hogy a két idióta az elején is mondott bántó dolgokat, ami miatt a lány tekintete azt sugározza, legszívesebben leugrana az első hídról.
- Biztos, hogy haza akarsz menni?- tette fel halkan a kérdést Suna, ami már rég gondolatai között motoszkált. A lány válasza csak egy apró bólintás volt, mire a fiú tanácstalanul a sötét égre meredt.- Mit akarsz ott csinálni?
- Sírni- jelentette ki határozottan Hanabi, mintha éppen a jövőből tért volna vissza, ezért tudná ilyen pontosan a történteket. Rintarou azonnal megtorpant.
- Aha... nem. Így nem kísérlek haza.
- Nyugodtan menj csak vissza, nem kell miattam lemaradnod a buliról.
- Mi? Én nem így értettem- sóhajtott fel gondterhelten a barna hajú.- Nem kell időre otthon lenned, igaz?- a lány csak megrázta a fejét.- Szuper akkor beülünk valahová.
- Inkább ne...
- Nem kérdés volt- pillantott szeme sarkából Hanabira, mire ő kérdő tekintettel felvonta a szemöldökét.
- Mit csinálsz, ha nem egyezek bele? Odaviszel erőszakkal?
Suna pár pillanatig némán bámult a lány gyönyörű kék szemeibe, lefuttatva agyában a lehetséges válaszokat. Kifejezéstelen arccal tett egy lépést a lány felé, mire neki elkerekedtek a szemei, de a fiú nem állt meg. Két kézzel megragadta a derekát és vállára emelte Hanabit, aki ijedten fordította hátra fejét, de csak a barna tincseket látta. A másik szó nélkül elindult az egyetlen hely felé, amiről tudta, hogy éjjel is nyitva tart.
- S-Suna?! Hé, tegyél már le, hülyének fognak nézni az emberek!- kiáltott rá kétségbeesetten kalimpálva lábaival a szőke, így majdnem sikeresen orrbarúgta cipelőjét.
- Milyen emberek? Ilyenkor nem járkál itt senki. Különben is akkor fognak leginkább hülyének nézni, ha nem hagyod abba a ficánkolást- motyogta unottan a barna hajú, egyik kezével lefogva lábait.
Hanabi csalódottan sóhajtott fel, realizálva, hogy ezt a csatát elvesztette, a továbbiakban csak csendben tűrte, hogy hordozzák. Már kezdett hozzászokni kényelmetlen helyzetéhez, amikor a fiú hirtelen megállt, majd a lány ajtó nyitódás hangját hallotta. Megcsapta a meleg levegő, majd látta maguk után becsukódni a kávézó ajtaját.
- Üdvöz-... khm... üdvözöljük önöket!- szólalt meg a pultnál álló pincér, aki egy pillanatra elgondolkozott életén, meglátva a helyiségbe belépő barna hajú fiút, aki a szoknyából ítélve egy lányt hozott a vállán.
Suna illedelmesen bólintott egyet és megcélozta az egyik szabad asztalt. Bő választék volt, ugyanis csak egy idős bácsi ült az egyik asztalnál, de a fiatalok érkezése után úgy döntött, hogy eleget ivott mára és inkább elindult fizetni. Illetve egy pár, akik annyira bele voltak merülve a csókolózásba, hogy semmi mást nem vettek észre maguk körül. Amikor Hanabi szembekerült a pincérrel, kínos mosollyal az arcán intett egyet, ő ezt egy értetlen arckifejezés társaságában viszonozta is. Megkönnyebbülten sóhajtott fel, amikor végre letették és csendesen helyet foglalt Sunával szemben.
