5Rojo5 kérésére UwU
_____________________________
A faluban zajlott az élet, emberek kószáltak az utcán, felhőtlenül kacagó gyerekek szaladgáltak fel-alá. Az egyik házból egy hasonlóan jókedvű 10 éves lány lépett ki, csendesen csukta be otthona ajtaját, hogy véletlenül se ébressze fel a karosszékben elszenderült édesapját. Rohanni kezdett, kis táskáját kezeivel mellkasához szorítva, melyben saját maga által készített péksütemények voltak. Édesanyjával együtt sütötte tegnap délután, rettentően büszke volt munkájára, pedig való igaz, nem lettek a legszebbek. Ő mégis boldog volt, s egyben izgatott, amiért első sütésének eredményét megoszthatja legjobb barátjával.
Megszokott találkozóhelyükhöz ment, a magas fa árnyékában megpillantotta a fiút, aki karjait feje alá téve pihengetett a hűvös földön. Mosolyogva sétált hozzá a lány, léptein immáron lassított, mivel így is szaporán kapkodta a levegőt eddigi futása miatt.
- Jean, hoztam neked valamit!- guggolt le mellé, csomagját arcába nyomva nagy lelkesedésében.
- Jó jó, nyugodj meg, (Név)- ült fel sóhajtva a világosbarna hajú, ajkai felfele görbültek, amikor végignézett a másik csillogó szemein.- Mi ez?
- Én csináltam!- vette ki táskájából a finomságokat büszkén.
Végül együtt fogyasztották el azokat, s habár a fiúnak nagyon ízlett, nem vitte túlzásba a bókolást. A lánynak viszont nem is volt erre szüksége, már jól tudott olvasni a másik tekintetében, szinte szavakra sem kellettek ahhoz, hogy kitalálja, mire gondol éppen.
Gondtalanok voltak, vidámak, csak élvezték egymás társaságát, ahogy mindig is, egyikük sem gondolt a rájuk váró, veszélyes jövőre.
Csupán egy dolog volt, amit már akkor elterveztek, mikor évekkel ezelőtt közel kerültek egymáshoz...
- Egy nap feleségül foglak venni- jelentette ki Jean újra, miközben egymás mellett feküdtek a fűben. (Név) elfojtotta a mosolyát, majd rápillantott.
- Miért?
- Mert megígértem, mi másért? Na meg mivel jól tudsz főzni.
A lány előre tudatában volt már a válasznak, mégis minden alkalommal rákérdezett. Szerette hallani, amikor a másik ezt mondja róla, de főleg az ígéretük tetszett neki, amit oly' régóta dédelget magában.
Pedig még azt sem tudja pontosan, mi az esküvő, mi az a házasság? Viszont nem is érdekli - ha Jean képben van, akkor az csak jó lehet, nem igaz? Neki csupán ennyi számít, minden már elhanyagolható.
A vidám gyermekkacajok, s a gondtalan élet azonban nem tarthatott örökké. Lassan cseperedtek egyre idősebb, érettebb emberekké, már komoly terveket szőttek, nem csak gyerekkori kívánságaik voltak. A fiú katonai kiképzésre jelentkezett, de megfogadta a lánynak, akit mindig is szeretett, hogy vissza fog térni hozzá a Katonai Rendőrség büszke tagjaként, aztán elviszi őt a legbiztonságosabb helyre, amit ismernek. Ott majd beteljesítheti mindkettőjük kívánságát, eleget tehet kiskori ígéretének, hiszen ennyi idősen is komolyan gondolja azt.
(Név) kitartóan várt rá, igyekezett minél több dolgot eltanulni édesanyjától, s tökéletes nővé fejlődni az imádott fiú számára. Érzései még intenzívebbekké váltak iránta, a távolság csupán megerősítette benne a tudatot, miszerint együtt akar élni vele továbbra is, egész életében.
Teltek az évek, a lány minden nappal egyre jobban vágyott már a másik visszatértére, viszont az még mindig nem volt sehol. Le sem tagadhatta volna, mennyire aggódik érte, rettentően vágyott rá, hogy végre láthassa őt. Nélküle minden nehezebbnek, de főként unalmasabbnak hatott, problémáit nem tudta megvitatni vele; hiába voltak mellette szülei, mégis olyan érzése volt, mintha egyedül lenne.
Viszont kitartott, bár sokszor közel állt ahhoz, hogy útnak induljon, valahogy felkeresse őt. Milliószor pörgette le agyában az idilli jelenetet, amikor újra találkoznak, s a fiú karjaiba veti magát.
A szokatlanul elcsendesült települést egy napon dübörgő hang rázta fel. Felderítők érkeztek Trostba, lovaikkal végigsétáltak az utcákon. (Név) csak véletlenül tartózkodott kint akkor, azonban hálát adott ezért az égieknek, ugyanis ismerős arcot pillantott meg a katonák között. Ledöbbent, először nem is akart hinni a szemének, amikor meglátta Jeant. Hiszen azzal az elhatározással hagyta itt őt, hogy a Katonai Rendőrség kötelékébe küzdje fel magát, most pedig sötétzöld köpenyén a Szabadság Szárnyaival jött vissza hozzá.
A lánynak fogalma sem volt róla, mi történt - de hogyan is érhette volna, ugyanis nem volt vele az elmúlt években, nem tapasztalhatta meg testközelből a fiúban végbemenő változást.
Izgatottan, picit félve vándorolt be a katonák közé, nem számított furcsának, mivel több civil is körülöttük legyeskedett. Tekintetével barátját kereste, lelkitársát, akit régen elveszített maga mellől. Egy kisebb társaságban találta meg, amint csendesen beszélgetett a többi kadéttal. Lassan közelítette meg, már nem is tudta pontosan, mit szeretne s mit kellene mondania neki.
Vonakodva bökte meg hátulról a világosbarna hajút, s innentől nem volt szükség szavakra egyáltalán. Jean kérdőn fordult meg, de ahogy észrevette a mögötte lévőt, üdvözlésképpen szorosan átölelte. Az egész társaság rájuk összpontosította figyelmét, ami enyhén zavarbaejtő lett volna (Név) számára, csakhogy most sokkal jobban érdekelték a dereka köré fonódó erős karok illetve a másik közelsége.
- Csalódott vagy?- súgta a lány fülébe a katona, egy pillanatra sem engedve el őt.
- Miért lennék?
- Végül felderítő lett belőlem, pedig más ígértem meg neked.
- Engem az ígéretből igazán annyi érdekelt, hogy visszagyere hozzám. Mellesleg mindig is jobban bírtam a Felderítő Egységet minden másnál, csak nem mertem bevallani...
- (Név), ezzel változnak a dolgok. Már nem leszek képes akkora biztonságot nyújtani neked.
- Nem baj, nem érdekel. A magánynál bármi jobb, amíg melletted vagyok. Nem tudom, mondtam-e már, de szeretlek... Üdv itthon- hajolt el barátjától a lány, egyik kezét a másik arcára simítva nézett fel kedves szemeibe.
- Hazaértem...- mosolyodott el a fiú boldogan, miközben szorítása erősödött egyetlen szerelme derekán.
Ösztönösen közeledtek ajkaik egymás felé, annyira természetes, magától értetődő volt első csókuk, mintha már gyakorlottak lennének benne. Holott az igazság csupán annyi, hogy mindkét fél nagyon várta ezt a különleges pillanatot, ezért számtalanszor képzelték már el, milyen is lesz majd. A több éjszakás álmodozások pedig végre valóra váltak.
