yssatannah kérésére ^-^
_____________________________
~Reader-chan szemszöge~
A szőke hajú jinchuurikivel jóban voltam, amióta csak az eszemet tudom. Még nem ismertem az engem körülvevő világot igazán, amikor bátyámon, Sasukén keresztül találkoztam vele, de máris vonzott hozzá egy különös késztetés. Sokszor töltöttem vele délutánjaimat, testvérem helyett is szórakoztam vele. Egyszerűen imádtam Narutot.
Játszópajtásokból akkor fordult komolyabbra kapcsolatunk, amikor bátyám elhagyta a falut. Összetörtem, lelkileg szabályosan ronccsá váltam, amiért Itachi után ő is elhagyott. Családom utolsó tagja, aki végig velem volt klánunk mészárlását követően hirtelen eltűnt a közelemből. Elveszettnek éreztem magam, egy csapásra változott meg életem; biztos vagyok benne, hogy ledobtam volna magam egy szikláról, ha az Uzumaki nincs mellettem.
Ígéretet tett nekem, hogy megtalálja Sasukét, s vissza fogja hozni a faluba, de nem csupán ezzel segített. Velem volt ezután, megvígasztalt, ha szomorú voltam, bolondos természetével mindig mosolyt csalt arcomra. Csak ő volt képes felvidítani, amikor magam alatt voltam, így váltunk napról napra egyre közelebbi barátokká.
Kapcsolatunk egyre szorosabb lett, bizalmasaivá váltunk a másiknak, lassan nem volt olyan apró dolog az életemben, amiről ő ne tudott volna. Biztam benne, hogy ő nem hagy el soha - együtt töltött, nevetéssel teli pillanataink voltak napjaim fénypontjai. Ez volt az az időszak, amikor barátságnál jóval erőteljesebb érzelmet kezdtem táplálni iránta.
Nem tagadtam le, s próbáltam rejtegetni saját magam elől a szerelmet, mely szívembe költözött Naruto iránt, azonban nem mondtam el neki. Elfojtottam, ugyanúgy viselkedtem, mint eddig, hiszen meg sem fordult a fejemben a lehetőség, hogy viszont szeressen. Olyan voltam számára, akár egy kishúg, mindig is aképpen viszonyult hozzám, éppen ezért nem voltam hajlandó feláldozni kapcsolatunkat intenzív érzésem kedvéért sem. Hiszen itt volt mellettem, néha átölelt - habár csókot nem kaptam tőle sosem, pedig oly' nagyon vágytam rá, de legalább velem volt. Vigyázott rám, edzett velem, gyakran mentünk kettesben rámenezni, ahol vidáman fogyasztottuk el az ízletes ételt, folyamatosan témázgatva közben.
Ez pedig tökéletes volt számomra.
Azonban ő sem maradt mellettem örökre, ahogyan azt gondoltam volna.
Elment, egyedül hagyva engem, mely kínzó fájdalmat okozott, hiába értettem meg okait. Tudtam, hogy erősebbé akar válni céljai elérése érdekében, én viszont önző módon csak azt szerettem volna, hogy velem legyen. Öleljen át. Mondja azt, hogy többet tényleg nem hagy el.
Évekig nem találkoztam, nem is beszéltem vele, amit rettentően nehezen viseltem. Magányosnak éreztem magam minden nap, hiába voltak mellettem emberek, vettek körül barátaim, semmi nem volt már olyan, mint régen. Hosszú ideig nem mosolyogtam.
Ekkor határoztam el, hogy őszinte leszek vele érzéseimet illetően, ha valaha újra láthatom. Talán elfogadja szerelmemet, s magamhoz láncolhatom ezáltal.
Egy újabb, Naruto-mentes reggelre ébredtem a Nap vakító sugaraira, már rögtön első gondolatom a szőkével kapcsolatos volt. Vajon hol van most, mit csinál? Gondol rám olyan gyakran, ahogy azt én teszem, vagy csak néha, unalmas perceiben jutok eszébe?
Szekrényemhez lépkedve felöltöttem egy fekete felsőt Uchiha-szimbólummal a hátán. Rövidnadrágomat magamra kapva a tükör elé álltam fésűvel a kezemben, hogy rendbe tegyem az alvástól összekuszálódott tincseimet. Amint elfogadható volt kinézetem, bevetettem ágyamat, majd a konyhába indultam, hogy reggelit készítsek magamnak; ekkor ért napom első - de nem utolsó - sokkja.
A helyiség asztalánál Naruto ücsörgött, unottan dobolt ujjaival a térdén, miközben feltehetőleg rám várt. Érkezésemre felém pillantott, szemei azonnal felcsillantak, már ugrott is hozzám, hogy jó erősen megszorongasson.
- (Név)-chan! Hazaértem!
- A-Azt látom...- motyogtam kábán, még mindig hitetlenül fontám át a szőke nyakát. Képtelen voltam elhinni, hogy valóban itt van újra mellettem.
- (Név)-chan? Jól vagy?
- Persze, csak meglepődtem. Nem is sejtettem, hogy vissza fogsz térni ma a faluba. Igazán szólhattál volna, hogy felkészülhessek...
- A meglepetés sokkal jobb!- kapott fel hirtelen, már szinte fojtogatva ölelt magához.- Hiányoztam? Ugye hiányoztam neked?
- Még szép, baka! Évek óta nem láttalak- bújtam közelebb hozzá, fejem nyakhajlatába fúrva.
- Geh, azért ne sírj, jó?- veregette meg óvatosan hátamat, amikor megérezte bőrén könnycseppjeimet.- Nekem is hiányoztál. Hoztam egy kis ajándékot, várj itt!- rakott le a földre, majd sietősen kiszaladt az előszobába.
Megtöröltem szemeimet, s az asztalhoz ültem várva, hogy visszatérjen a szőke. Széles vigyorral arcán bukkant fel az ajtóban nemsokára, kezében két limitált kiadású rámennel. Hát persze, miért is számítottam valami másra?
- Biztos éhes vagy, tessék~!- helyezte elém az egyiket, aztán leülve velem szemben falatozni kezdett sajátjából.- Ez isteni!
- Mhm, tényleg finom- helyeseltem halvány mosollyal ajkaimon, miközben tekintetem képtelen voltam elszakítani Narutoról. Bár itt volt előttem teljes valójában, még mindig alig tudtam elhinni, hogy visszatért.
- Jól megnőttél, mióta nem láttalak, (Név)-chan~.
- Te is elég jóképűvé váltál az évek alatt- vigyorodtam el, mire magabiztosan rám kacsintott.
- Ugye, ugye? Csak nem tetszem neked, (Név)-chan~?- hangjából hallottam, hogy poénkodik, én viszont teljesen elkomolyodva bólintottam egyet.
- De igen. Sőt fokozzuk: szeretlek, Naruto.
- Vá... várj. Őszintén?
- Uhh, meg fogsz utálni, ha azt mondom, hogy igen?- kérdeztem félve, árgus szemekkel figyelve reakcióját. A szőke meglepődött, azonban nemsokára kedvesen elmosolyodott.
- Nem. Inkább még jobban foglak szeretni- kulcsolta össze ujjainkat kezem után nyúlva, majd felállva a székről hozzám szaladt, s minden további nélkül tapadt ajkaimra. Egy rövid, de annál kellemesebb csók után elváltunk egymástól.- Jó érzés erre hazaérni.
- Üdv itthon- támaszottam homlokomat az övének, miközben nyomtam ajkaira egy szégyenlős puszit.
