BTS Reakciók (II)

༺ 62/2༻

~🅙🅘🅜🅘🅝~

A telefonod megfordítva sóhajtasz egy hatalmasat. Mérhetetlenül hiányoztak azok a napok, amikor a nap bármelyik részén felvetted a telefont és egy értesítés fogadott tőle. Jimin szeretett mindig naprakész lenni, még akkor is, ha csak alkalmi képekkel vagy néhány másodperces videóval készült, tudatva veled, hogy jól van. Szinte fájdalmas most bekapcsolni a telefont, és látni, hogy semmi változás nem történt. Nagy sóhaj kíséretében neki kezdesz a nagy takarításnak, nem túl nagy kedvvel hiszen a WC-t mindig Jimin tisztította meg, és rendszerint túlzásba vitte a bohóckodást. Ahogy elhaladtál a nappalin keresztül, figyelmes lettél valamire. Amellett hogy szokatlanul sokan álltak a lakásod előtt, sikítottak is páran, azonban ami igazán megragadta a figyelmed az egy nagyon is ismerős férfi testalkata volt. Egy kisebb plakátot tartott kezében, hatalmas nagy betűkkel üzenve „Te leszel mindig a biztonságos helyem". Akaratlanul is megindulnak lábaid a bejárati ajtóhoz, holott tudod nem kellene kimenned, hiszen csak még nagyobb bajban lesz emiatt, de a szíved mást mond. Könnyes szemekkel sétálsz elé, szinte benn tartva az életet adó oxigént, várva arra mit fog lépni. Fájt ennyire összetörtnek látnod őt, hiába ő vette rá magát a szakításra, láttad rajta mennyire megviselte és megbánta ezt a tettét. 

– Óriási hibát követtem el és megértem ha nem adsz még egy... – suttogja Jimin megtört hangján, csakhogy te félbeszakítod őt egy finom szerelmes csókkal. Nem érdekel az a sok ember, akik most titeket néznek, csak az hogy végre újra egymásé lehetek.

~🅣🅐🅔🅗🅨🅤🅝🅖~

Udvariasan mosolyogsz az ajtón lévő biztonsági őrre, miközben gyors léptekkel belépsz az épületbe. Nem szükséges, hogy ellenőrizni, nem viszel-e be olyan dolgot amit nem szabad, hiszen az utóbbi időben mondhatni törzsvendég vagy, így valamennyire már kiismertek. Egyre többet látogatsz ide a kiállításra, főleg ma, hogy egy új művész alkotását ismerheted meg, ám ahogy közelebb lépsz az újonnan felkarok műre, megakadt tekinteted egy ismerős alakon. Ugyan olyan fekete cipője van mint Taehyungnak, a testalkata is tökéletesen megfelel, azonban tudod ez lehetetlen, hiszen tudtoddal épp a tengeren túl vannak, rengeteg koncertet adva a rajongóknak. Az egyik festmény mindennél jobban kiemelkedik a szobában. Ez... egyedi. Ez a színek összeütközése, amely nem működhet, de mégis működik. Zavaros mégis hangulatos, és bármennyire szeretnéd, nem tudsz csakúgy elmenni mellette. Olyan nosztalgiaérzetet kelt benned, amit nem tudsz megingatni, és furcsa módon szól hozzád. Fájdalomnak és vágyakozásnak tűnik.

– Egyetlen festményt sem bámultál meg ennyire – egy nagyon ismerős mély hang suttogja füledbe. – A művész vágynak nevezte el, mivel egy nagyon fontos személy után vágyik, akit buta módon eltaszított magától – az előbbi kissé vidám hangja, teljesen megtört. Tudtad, hogy kettőtökről beszél mégsem voltál képes egy szót sem kiengedni ajkaid közül. – Tetszik? – kérdezi, olyan tágra nyílt és kíváncsi szemekkel, mint amikor először találkoztál vele.

– Mi késztette a változtatásra? – nagyot nyelsz, próbálva nem arra gondolni miszerint remeg a kezed és bármelyik pillanatban kiejtheted a pezsgőspoharat. 

– Elveszíteni – nyöszörög Taehyung, és tesz egy lépést előre – Nézd, tudom, hogy én basztam el, és hibáztam, de kérlek, hadd beszéljük meg. Ha utána sem szeretnél, rendben, elfogadom, és soha többé nem foglak keresni. 

– Megöllek ha ehhez tartod magad.

~🅙🅤🅝🅖🅚🅞🅞🅚~

Jungkook, a szerelmed, akit mindenek felett dédelgettél, soha nem mutatott feléd nagy romantikus gesztusokat. Apró dolgok voltak, amelyek mosolyt csaltak ajkaidra, azonban nem ez volt a gond. Tudtad, hogy te vagy az első komolyabb kapcsolata és bizonyára sokszor nem tudtad mit is kezdjen, mégis próbálkozott a kedvedben járni, több vagy kevesebb sikerrel, de nem adta fel. És ezt értékelted. Azonban már nem bírtad azt a sok gyűlölködő üzeneteket, amit kaptál a rajongóitól. Természetesen Jungkook ezekről nem tudott, sejtette, hogy valami van a háttérben, de soha nem beszéltél neki ezekről. Talán ezért is sokkolt számodra minden, ami most történik. Nem akartad elhinni, hogy valóban ezt teszi. Fogalmad sincs honnét tudta meg, és valójában dühös voltál rá, hiszen ezzel tönkre teheti, nem csak az ő karrierjét de a többiekét is. De legnagyobb meglepetésedre, a csapat többi tagja csupán mosolyogva nézett a hatalmas tömegre.

– Tudom mennyire sokat tesztek értem és a csapatért, az irántunk érzett szerelmünk soha nem ér véget – vallja be, és újra elvadítja a tömeget. Türelmesen várja, míg csillapodnak és újra tudnak valamennyire figyelni rá – Éppen ezért fáj annyira, hogy nem tudtok örülni a boldogságomnak. Én is, mi is csak emberek vagyunk, hibázhatunk, vagy éppen mély ponton is lehetünk, de akár szerelmesek is. Sajnálom, aki ezt nem tudja elfogadni, de csupán emiatt nem fogok magamtól eldobni mindent. Vágyom rá, a közelségére, hogy délutánonként semmiségekről beszéljünk, hogy legyen miért hazamennem egy fárasztó nap után. Sajnálom, hogy veszni hagytalak, de ígérem ezúttal azzá a férfivé válok, akit megérdemelsz.